Nekem. Aki szeret benne lenni az időben, azaz szereti az életet, elfogadja a szabályait. Télen legyen tél, nyáron meg nyár. Az élet nagyjából és pontosan ilyen egyszerű. Ha van alanyi költő, márpedig rengeteg van, jószerivel mindenki az, egyes szám első személyben éljük meg napjainkat, szóval az alanyi költők szíve télen nemcsak a hidegbe, de az örömbe is beleremeg. Télen is örülni kell annak, hogy élünk. És télen is biciklizni kell. Ha valaki már nagyon megszállott bringás, sok pénzért téliesítheti magát és járművét. Például szöges gumival. Igaz, aranyáron, de ilyen is kapható. Szintén rengeteg pénzbe kerül a szakirodalom alapján összeállított téli öltözék. Hagyományos alsóneműt nem használ az igazi téli kerekes, különleges, vékony, műszálas anyagból hegesztett aláöltözetet húz magára. Erre jön a szintén vízáteresztő középső réteg, aztán a fényvisszaverő csíkokkal ellátott, jól szellőző, de a test melegét tartó felső. A cipőkre neoprén kamásli illik, a kézre kanadai favágók munkakesztyűje, a fejen két sapka feszüljön, mínusz tizenöt fokig, kéthárom órán keresztül kényelmesen lehet így tekerni.
Legtöbbünknek nincs ilyen előkelő téli felszerelése. Nem baj, arra a fél órára, amit a nyeregben töltünk, nem is kell. A hétköznapi bringás télen örüljön a télnek, de jobban figyelje maga előtt az utat, mint más évszakokban. Ha nem, úgy jár, mint én a Szabadság híd végén a balra kanyarban. Kicsúszott alólam a hátsó kerék, az oldalamra estem, térdem-könyököm vérzett, kedves járókelők csoszogtak mellém: „Minden rendben? – kérdezték –, segítsünk?” Próbáltam felállni, de visszacsúsztam. „Tükörjég – mutatott a rakpart aszfaltcsíkjára a középkorú férfi –, ne szálljon vissza, mi gyalog is csak nagyon óvatosan boldogulunk.” Segített talpra állnom. Megköszöntem, néztem az előttem csillogó utat, visszakapaszkodtam a biciklire, és nagyon lassan gurulni kezdtem. A hátsó kerék még ennél a lassú tempónál is meg-megingott. A szokottnál tízszer hosszabb ideig tartott az utam. Átszálltam az autómba, hazaindultam. Az autózás is sokáig tartott. Tartottam a jégtől. Fájt a térdem meg a könyököm. Otthon nemigen diadalmaskodtam, hogy milyen kemény gyerek vagyok. „Legyél inkább óvatos” – mondta a feleségem. Aztán másnap reggel, igaz, drága ruhák és szöges gumi nélkül, újra betekertem a munkába. Akit ledob a ló, az azonnal üljön vissza rá – mondtam magamnak a csillogó, tükörjeges Duna-parton.
