Fotó: Merényi Zita
A rendezvény védnökei Marek Jędraszewski krakkói érsek, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Marek Kuchciński, a lengyel parlament marsallja (alsóházi elnöke) voltak.
A konferenciával azonos című, Krakkóban kezdődött emlékező rendezvénysorozat harmadik napját Budapestre, a Parlament felsőházi termébe szervezte meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN). A találkozó előadásai Szent II. János Pál pápaságának a szovjet blokk országaira és egyházaira tett hatásáról szóltak.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a bevezetőjében hangsúlyozta: Európa – sőt mind az öt kontinens – számára lelki-szellemi földrengéssel ért fel, amikor negyven évvel ezelőtt a római Szent Péter téren, az erkélyen megjelent a pápa, és azt mondta: „Ne féljetek, tárjátok ki a kapukat, nyissátok ki a szíveteket Krisztus előtt!” Szent II. János Pál pápa „az igazi emberi jogok harcosa” volt, szemben a liberalizmussal, amely szerint az embernek jogában áll a természeti és a társadalmi törvények ellenében cselekedni. A Szentatya evangéliumi radikalitással beszélt a „a halál kultúrájáról, amit haladásnak álcáznak”, védte az életet a fogantatástól a természetes halálig. Ez „nem tetszett a ’68-as nemzedéknek”, amely igyekezett elhallgatni, jelentőségét kisebbíteni, kigúnyolni őt, sőt akadt, aki megpróbálta kioltani a pápa életét.
Különösen az váltotta ki az ellenszenvüket, hogy a pápa kiállt az Isten által akart házasság mellett. Az emberi jogok védelmében foglalt állást az öbölháború idején is. E háború ellen ötvenkilencszer emelte fel a szavát a béke pápája – mondta Semjén Zsolt. – 2005 tavaszán láthattuk betegségtől meggyötört arcát, ami akkor az egész szenvedő emberiség arca volt – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, és hangsúlyozta: a nagy pápa tanítása „bővizű forrás napjainkban is a deviancia sivatagában vándorló keresztény népeknek”.
Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke John Lukacs történészt idézte, aki esszét írt a pápáról annak amerikai látogatása után. Szavai szerint, amikor „a német és a szovjet vezetés felosztotta Lengyelországot, Karol Wojtyła is ott volt a leendő rabszolgák milliói közt”, pápaként pedig ő lett „a világ egyetlen megmaradt igazi uralkodója”.
Jarosław Szarek, az IPN elnöke méltatta a lengyel és a magyar nép történelmi léptékű együttműködését, a nehéz időkben is megőrzött jó kapcsolatát. „Tudjuk, a szabadság felbecsülhetetlen érték, meg kell küzdeni érte, és ehhez mindenkor támogató alap a nemzeti emlékezet” – hangsúlyozta az elnök.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke II. János Pál pápa egyházkormányzásáról beszélt. „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt! – 1978 októberében ezekkel a bátorító szavakkal kezdte meg szolgálatát II. János Pál pápa. Több szempontból is prófétai üzenetnek lehet felfogni e szavakat, mert bennük foglaltatik pápai szolgálatának minden lényeges sajátossága” – vezette be előadását Veres András. Kifejtette: II. János Pál egyházkormányzása leginkább pasztorális jellegű volt, ám már krakkói püspöki szolgálata idején kitűnt éles és harcos szembenállása a kommunista eszmével. Nowa Hutában, a szocialista mintavárosban rendíthetetlen küzdelmet vívott egy templom felépítéséért. A kommunista államhatalom a legádázabb ideológiai ellenfelét látta a krakkói érsekben.
„Kétségtelenül állíthatjuk, hogy II. János Pál pápa szolgálatának kezdetén az Egyház tekintélye és ereje lényegesen megerősödött a volt kommunista országokban, de talán nem túlzás azt mondani, hogy szerte a világban. Ezért nem csodálkozunk, hogy a sok szempontból meggyengült kommunista hatalom legfőbb vezetői mindent megtettek II. János Pál személyes és hivatali tekintélyének aláásásáért, akár életének kioltása árán is – folytatta az MKPK elnöke. – Sokan úgy vélik, s talán nem is alaptalanul, hogy ha közvetetten is, de a pápának döntő szerepe volt a kommunizmus megbuktatásában. Igaz, 1995-ben erre a véleményre ő azt mondta, hogy a rendszer maga okozta a bukását, mivel alapvető antropológiai tévedésre épült, tévesen ítélte meg magát az embert.”
„Szent II. János Pál igazi apostol volt, aki pápaként is Jézus missziós parancsát igyekezett megvalósítani. Voltak, akik nem is értették egy-egy utazásának szándékát – ilyen volt a kubai látogatása is –, de az eredmények minden esetben a pápát igazolták. Határtalan szeretet élt benne Isten, az Egyház és az emberek iránt. Ez adta neki azt a belső dinamizmust, amely egész pápaságát jellemezte. Valamiképpen úgy, ahogy Ferenc pápa mondta a napokban, az egyik reggeli prédikációjában: Az igazi keresztény szerelmes az Úrba. Ez a szerelem nagyon jellemző volt rá.”
Veres András arról is beszélt, hogy a pápának „a szó szoros értelmében megtérést eredményező találkozásai is voltak. A legtöbben talán a merénylőjével, Mehmet Ali Ağcával történt találkozására emlékezhetnek. Jézushoz hasonlóan II. János Pál pápa is megmutatta Isten emberi arcát, az emberek iránti végtelen, irgalmas szeretetét. Az isteni irgalmasság mélyebb megértésére külön ünnepet rendelt el. A krakkói Irgalmasság-bazilika megépítésével pedig egy igazi szentélyt adott a világnak, ahol mindenki megmerítkezhet Isten irgalmasságában.”
A Lumen gentium kezdetű zsinati dokumentum egyházképe átsugárzott gondolkodásán és egyházkormányzásán – szögezte le a püspök. – Bátran védte a katolikus hitet, és teljesen azonosult az Egyház tanításával és hagyományával, de mindig nyitott volt az új teológiai irányzatokkal való párbeszédre is. Meggyőződése szerint az új evangelizációnak elsősorban arra kell törekednie, hogy visszaállítsa Krisztust az élet, a kultúra és a történelem középpontjába. Pápasága alatt, 1983. november végén, az egyházi év kezdetén hatályba lépett az új Egyházi törvénykönyv. Hasonlóan nagy horderejű dokumentum A Katolikus Egyház katekizmusa, amely magyarul 1995-ben jelent meg.
Az MKPK elnöke előadásában arra is rámutatott, hogy az 1981-ben kiadott, Laborem exercens kezdetű enciklikájával a pápa meghirdette a kapitalizmus és a „létező szocializmus” keresztény erkölcsi alapról lehetséges meghaladását. „Talán nem túlzás azt állítani, hogy a lengyel Szolidaritás létrejötte is ennek a pápai körlevélnek köszönhető.”
Tanításában nagy hangsúlyt helyezett a házasság és a család témájára. „A családegyház fogalmának újbóli előtérbe állításával egy új szemléletmódot adott a családnak, de az Egyháznak is. A test teológiájáról szóló írásával pedig egy olyan tanítással lepte meg a világot, amely hívőnek és hitetlennek egyaránt új megközelítésekre ad lehetőséget önmaga és emberi méltósága megértésében.”
Az ökumenizmus és a más vallásokkal való párbeszéd egészen rendkívüli módon jellemezte a pápa kormányzását. „A szó legszorosabb értelmében a béke legnagyobb apostola volt ő korunkban” – hangsúlyozta Veres András, aki személyes emlékeit is megosztotta a hallgatósággal. „Gyakran elgondolkodtam arról, vajon az istenszeretetén túl honnan merítette naponta azt a hatalmas energiát, amivel az egyszerű elesett emberekhez s ugyanakkor a világ politikai és gazdasági vezetőihez közeledett. Nem találok más magyarázatot erre, mint azt, hogy II. János Pál pápa sajátosan az imádság embere volt. Erről hallani is lehetett, de néhány alkalommal személyesen is megtapasztalhattam a liturgia előtti percekben, amikor lehetőségem nyílt rá, hogy a magánkápolnájában ünnepelhessem a Szentatyával a szentmisét. A kápolna mély csendjében néha sóhajtásszerűen elhangzott egy-egy számunkra érthetetlen szó, amely az ajkáról tört elő. Ekkor értettem meg, hogy mekkora felelősség és teher nyomja egy pápa vállát. II. János Pál egész életét Isten szolgálatára adta, amiben a Szűzanyát tekintette példaképének, s amit jelmondatába is belefogalmazott: »Totus tuus; Egészen a tiéd.«”
Előadása végén az MKPK elnöke elcsukló hangon elevenítette fel II. János Pál pápa temetésének eseményét: „Ott, a Szent Péter téren szerintem mindnyájan megértettük, az történt, amiért élete utolsó óráiban esedezett: »Engedjetek visszatérni az atyai házba!« Ezt két szimbolikus esemény is megerősítette: A koporsójára helyezett evangéliumoskönyv lapjait az erős szél az egész mise alatt ide-oda forgatta; a mise végén pedig, az áldozás utáni imádság alatt egy erős fuvallat a könyvet teljesen becsukta. A szentmise végén a pápa holttestét bevitték a Szent Péter-bazilikába, de az ajtóban a koporsóvivők még visszafordultak, s a fejénél egy kicsit megemelték, mintha a pápa visszanézne a tömegre. S a téren spontán módon mindenki integetni kezdett, ahogyan ezt életében sokszor átélte a Szentatya.”
Tóth Tamás, a püspöki kar titkára vázolta, milyen helyzetben volt a Magyar Katolikus Egyház az 1945–1989 közötti időszakban. „Már kevéssel a háború befejezése előtt, 1944. december 2-án Szegeden megszületett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, amelynek többek között tagja volt a Magyar Kommunista Párt (MKP) is” – kezdte a történelmi adatokkal az előadó. A későbbiekben arra is kitért, hogy „1946 októberében megalakult a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), amely 1948. szeptembertől, Kádár János belügyminisztersége idején a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) nevet viselte. Ez a Péter Gábor vezette szervezet lett az, amely az egyháziakkal szemben is kíméletlen eszközökkel lépett fel: Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek (1945–1973), sok főpap, pap, szerzetes és világi megkínzásában vállalt szerepet.”
Az egyházüldözés az 1950-es évek első felében érte el csúcspontját, de már a háború után megkezdődött – folytatta az előadó. – Már 1946-ban is volt koncepciós per, amelyben elítélték és kivégezték Kiss Szaléz (1904–1946) ferences atyát. Ugyanebben az évben egy katolikus egyesületi fiatal felbujtó tevékenységének tudták be, hogy egy lövöldözésben az Oktogonnál meghalt két szovjet tiszt. Ez jó okot adott a katolikus egyesületek betiltására, amit a többi egyházi és vallási szervezet betiltása követett. 1948. június 16-án szavazta meg az Országgyűlés azt a törvényt, amely az egyházi iskolák államosításáról rendelkezett. Pár hétre rá Pócspetriben a falu lakói tüntettek az iskolák államosítása ellen, s a megmozdulás során egy rendőr az életét vesztette – az ezt követő koncepciós perben a falu plébánosát, Asztalos Jánost is elítélték, felbujtás vádjával.
Bár Rákosi Mátyás 1947-ben vallás- és vallásoktatási szabadságot ígért, még ugyanabban az évben megszüntették a kötelező hitoktatást, és a következő évben államosították a 6505 egyházi iskolát. 1948 őszén Rákosi Mátyás kijelentette, hogy az év végéig le kell számolni a „klerikális reakcióval”. December 26-án letartóztatták Mindszenty József bíborost, és néhány hónappal később koholt vádak alapján életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1949-től Rákosi kezében volt minden hatalom. Hamarosan már mintegy száz internáló és munkatábor működött, a fogvatartottak száma 45 ezer volt.
1950 nyarán körülbelül 2500 szerzetest hurcoltak el és internáltak, augusztusban megszüntették a budapesti hittudományi kart. Augusztus 1-jén a kommunisták kezdeményezésére megalakult és a rendszerváltásig működött a papi békemozgalom, amelynek valódi célja a papság megosztása volt. Augusztus 30-án Grősz József kalocsa-bácsi érsek, Mindszenty távollétében a püspöki kar elnöke, aláírni kényszerült azt a „megegyezést”, amelynek alapján az Elnöki Tanács szeptember 7-én – az egyik ferences rendtartomány, a piaristák, a bencések és a szegény iskolanővérek kongregációja kivételével – feloszlatta a szerzetesrendeket. 1951. május 18-án a megállapodást aláíró Grősz Józsefet is letartóztatták, és koncepciós perben 15 év börtönre ítélték. A Grősz letartóztatását követő napon létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH), amely minden püspökségre egy világi személyt delegált, akiket a népnyelv „bajszos püspök” névvel illetett.
Az ’56-os forradalom utáni időszak egyik jellemző egyházi életútja az idén tavasszal Szombathelyen boldoggá avatott Brenner Jánosé, a Kádár-rendszer egyik klerikus áldozatáé. Egyik legfőbb bűne az volt, hogy fiatalokkal foglalkozott, akiknek a plébánia lett a második otthonuk. 1957. december 14-én, szombaton misézett utoljára. Éjfél körül egy haldokló ellátásának ürügyén elcsalták a plébániáról, és az éjszaka harminckét késszúrással megölték.
1963 után Magyarország lett a szocialista táborban a „legvidámabb barakk”, ahol viszonylagos jólétben élhettek az emberek, ha nem bírálták a politikát. A színfalak mögött megbúvó valóságot azonban jól jellemzi, hogy Lénárd Ödön (1911–2003) piarista, az utolsó fogva tartott pap csak 1977-ben szabadulhatott ki a börtönből, VI. Pál pápa (1963–1978) személyes közbenjárására. Az 1964. szeptember 15-én létrejött magyar–vatikáni részleges megállapodás lehetővé tette többek között azt is, hogy az állam beleszólásával ugyan, de újra püspököket nevezhessenek ki hazánkban. Ám már ugyanazon év decemberében újabb letartóztatások következtek, és ismét koncepciós perek indultak egyházi személyek ellen.
A rendszerváltozás után Magyarország hamarosan újra felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel, ismét működhettek a szerzetesrendek, és újraindulhattak az egyházi iskolák. „Szent II. János Pál pápa 1991-es magyarországi útja pedig megmozgatta az egész országot, és egy új korszak kezdetét jelezte” – zárta előadását Tóth Tamás.
Soós Viktor Attila történész, a NEB tagja többek között állambiztonsági levéltári kutatások alapján ismertette a magyar állampárt reakcióját II. János Pál pápává választására, illetve ennek előzményeiről is beszélt. „Az 50-es években a szovjet érdekszférába tartozó állambiztonsági szervek közül a magyar állambiztonsági szervek kapták azt a feladatot, hogy felügyeljék és kövessék nyomon a Vatikánt, szerezzenek információkat a nemzetközi egyházi szervezetekről, elsősorban a Szentszékről, és épüljenek be különböző intézményeibe… Az általunk vizsgált időszakban a párt, az Állami Egyházügyi Hivatal, az állambiztonság és a Külügyminisztérium együttműködése határozta meg a magyar pártállamnak a Vatikán felé tett lépéseit – kezdte előadását a történész. – A Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására a kormány 1945. április 4-én kiutasította az országból Angelo Rotta apostoli nunciust, aki távozni kényszerült hazánkból, ezért sor került a Magyarország és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok felfüggesztésére. A Külügyminisztérium feladatköréhez kapcsolódóan lehetőség volt arra, hogy az 1945-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatokat a római követségen keresztül sajátságos formában fenntartsák. Speciális információáramlás alakult ki a pártállam és intézményei, így az ÁEH, a Külügyminisztérium, valamint a Vatikán között.”
Az előadó leszögezte: II. János Pál pápa óriási hatással volt a világ történelmére, a kommunista diktatúra lebontására, „a kelet-közép- és közép-kelet-európai térség életére is”. A Szentatyát ugyanakkor egy olyan egyházi közeg vette körül a Vatikánban, amely a korábbi évek, évtizedek „keleti politikáját” irányította. Ez meghatározta a Vatikán irányultságát. „A magyar pártállami szervek reakcióiból, jelentéseiből, feljegyzéseiből mindenesetre összefoglalóan azt a tényt szűrhetjük le, hogy a megválasztott pápa lehetséges hatását felmérve az addig erős, magabiztos elvtársak megijedtek, félni kezdtek” – mondta el Soós Viktor Attila.
1979. június 2. és 10. között, amikor a Szentatya első ízben látogatott Lengyelországba, a magyar pártállami szervek külön csoportot hoztak létre, amelynek feladata a pápai út valamennyi mozzanatának figyelemmel kísérése és elemzése volt. 1979. október 25. és 28. között Varsóban tanácskoztak az egyházügyi hivatalok. Jelen voltak a bolgár, a csehszlovák, a kubai, a lengyel, a magyar, a mongol, az NDK-beli, a román, a szovjet és a vietnámi egyházügyi hivatalok vezetői és pártküldöttei. A napirenden a Vatikán politikája szerepelt. A magyar ÁEH iratai között a tanácskozás magyar, lengyel és szovjet felszólalóinak beszéde és a tanácskozás emlékeztetője maradt fenn. Magyar részről Miklós Imre, az ÁEH elnöke; Straub István, az ÁEH elnökhelyettese és Mona Gyula, az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője vett részt a tanácskozáson. Miklós Imre konkrétan megfogalmazta, miként lehet II. János Pál tevékenységének, szerepének jelentőségét csökkenteni. A magyar pártállami szervek, az ÁEH, a Külügyminisztérium és az állambiztonság igyekezett minden információt összegyűjteni, minden csatornát felhasználni annak érdekében, hogy II. János Pál pápaságáról, szerepéről és felfogásáról adatokat szerezzen. A magyar állambiztonság hírszerző tisztjei és római munkatársai tették a dolgukat az Örök Városban.
„Tény, hogy II. János Pál pápasága alatt az Egyház fiatalodott, nemzetközivé vált, fejlődésnek indult. De a pápa legkiemelkedőbb szerepe a vasfüggöny lebontásában, a kommunista diktatúra felszámolásában volt” – összegzett Soós Viktor Attila.
A konferencia folytatásában az előadások Szent II. János Pál pápa teológiájának, tanításának egy-egy vonatkozását elemezték.
Andrzej Dobrzyński, a II. János Pál pápaságát kutató és dokumentáló római központ munkatársa arról beszélt, hogy a II. vatikáni zsinat kulcsfontosságú a Szent II. János Pál és a kommunista országok közötti viszony megértésében. Igor Hałagida, a Gdański Egyetem professzora Szent II. János Pál pápa és a keleti egyházak viszonyát mutatta be, különösképpen a görögkatolikusokkal való kapcsolatát. A Szentatya a két tüdővel (Kelet és Nyugat) lélegző Egyházról szeretett beszélni, gesztusai felszabadították a legális működésre a sok mártírt követelő időszak Görögkatolikus Egyházát; Ukrajnában huszonhét vértanút avatott boldoggá a körükben. Egy görögkatolikus értelmiségi, aki a kényszermunkatáborok poklát is megjárta, így nyilatkozott a pápáról: „úgy értett minket, mint senki más”.
Henryk Skorowski (Stefan Wyszyński Bíboros Egyetem, Varsó) a szabadság és az emberi jogok kapcsolatát értelmezte Szent II. János Pál tanításában. A pápa szerint a szabadság a választás, a bölcs döntés szabadsága a jó mellett, ellentétben azzal a szabadságfogalommal, amely a mindenféle függési formától való mentességet hangsúlyozza. Új elem többek között, hogy teológiájában az emberi jog alapja az ember teremtett méltósága, továbbá az is, hogy a vallásszabadság minden további szabadságjog alapja, feltétele. Összegezve: az ember már a létében szabad, így a szabadság az emberi mivoltból fakadó jog.
Előadásában Andrzej Zwoliński (II. János Pál Pápai Egyetem, Krakkó) Szent II. János Pál enciklikáinak politikai, közgazdasági és filozófiai hátterét mint a szocializmus cáfolatát mutatta be.
A konferencia további előadásai a nagy pápa és a politika vonatkozásait taglalták. Łukasz Kamiński (Wrocławi Egyetem) a pápa és a Szolidaritás viszonyáról szólt; Władysław Bułhak (IPN) az előadásában azt vizsgálta, hogyan valósult meg a szovjet blokk országainak hírszerző szolgálatai közötti együttműködés a Katolikus Egyházzal szemben II. János Pál pápasága idején. Michał Skwara (IPN Katowicei Osztálya) A bolgár nyom című előadásában a kommunista államok titkosszolgálatairól és a pápa elleni merényletről beszélt. Paweł Skibiński (Varsói Egyetem, II. János Pál Kutatóközpont) pedig a pápa hatását mérlegelte a berlini fal lerombolásával és a Szovjetunió összeomlásával kapcsolatban.
