Ehhez azonban elkerülhetetlen, hogy régi, keresztség előtti szívünk összetörjék és megaláztassék. Ha ugyanis az emberi szív kevély és felfuvalkodott, akkor Isten Szentlelke nem tud vele mit kezdeni. Akkor bármilyenné fejlődik is, csak a benne lévő bűn következményét, a halált bontakoztatja ki. (Amikor azt mondja a Biblia, hogy Isten megveti a kevély embert, valójában arról beszél, hogy az önmaga körül forgó, önmagát istenítő ember zárja el magát Istentől és az ő kegyelmétől.) A nagyböjt szent negyven napja kezdettől fogva a húsvéti misztériumok ünneplésére és – ezzel szoros összefüggésben – a szent keresztség felvételére készített elő. Nekünk pedig, akik már megkeresztelkedtünk, arra való, hogy elmélyítsük magunkban a keresztség kegyelmeit, és tovább fejlődjön bennünk a krisztusi új teremtmény.
A nagyböjti szent gyakorlatoknak is mind ezt kell szolgálniuk. E nélkül a különféle jó elhatározások, önmegtagadások nem lehetnek a Krisztusban megújult ember megnyilatkozásai, hanem csak tétova próbálkozások, fogösszeszorításos erőlködések maradnak, melyek végül semmilyen komoly változást nem hoznak az életünkben: hamvazószerda után jön a torkos csütörtök, a böjtből fogyókúra lesz, a több imádság helyett egyre kevesebb, az alamizsnálkodás pedig vagy teljesen elmarad, vagy kényszeres, csupán a lelkiismeret megnyugtatására szolgáló jótékonykodássá silányul.
Ahhoz, hogy a keresztségben kapott istengyermeki élet kibontakozhasson bennünk, és valóban jó gyümölcsöt teremjen, elengedhetetlen, hogy folyamatosan szem előtt tartsuk: Isten és az ő kegyelme nélkül semmik lennénk, és életünk az örök pusztulásba zuhanna. Ez magyarázza, hogy a szentek a legnagyobb bűnösöknek tartották magukat. Nem alázatoskodtak és nem túloztak, hanem innen, az istengyermeki élet szintjéről nézve objektíven látták, hogy Isten irgalma nélkül mivé lettek volna, hogy miféle bűnöktől óvta meg őket az isteni kegyelem.
Amikor a szent negyven nap kezdetén az egyház hamut hint a fejünkre, arra is figyelmeztet, hogy egyedül ez a lelkület, a megtört és alázatos szív intelligenciája emelhet, szakíthat ki szokásos bűneinkből. Uram, Jézus, naponta át akarom élni annak realitását, hogy szétporló, semmibe hulló egzisztencia vagyok nélküled, aki meghaltál a bűnösökért, hogy a Szentlelket, Atyád Lelkét árasztva szívembe új teremtménnyé alkoss engem.
