Tényleg itt a tavasz?

Szegény madarak! Sok korán érkezett pacsirtát, bíbicet, cigánycsukot elpusztíthatott a hirtelen visszatért tél. De a többiek már jelentkeznek. Ahogy a martonvásári arborétum kerítése mellett mentem a kapu felé, odabentről két helyről is hallottam a széncinegék hangos „nyitni-kék”-jét. Egy magas faágon fekete rigó flótázott, a túlsó oldalon pedig az egyik ház antennáján tavaszt búgott a balkáni gerle.
A parkba érve először egyik kedvencem, a vörösbegy énekét hallottam a bokrok közül. Nagyon szeretem ezt a gyöngyöző, engem mindig a patakok csobogására emlékeztető hangot. Vártam egy kicsit, hátha sikerül meglátnom a gazdáját, de nem jött elő, én pedig nem akartam megzavarni. Szinte a fejem felett kezdett búgni egy örvös galamb, és akkor sem hagyta abba, amikor megálltam, és feléje irányítottam a távcsövet. Ezek a szép madarak a parkokban megszokták az embereket, nem félnek, tudják, hogy senki sem bántja őket. A mezőkön viszont messziről menekülnek: lőhetők, és sajnos ezt is meg kell tanulniuk. Valahol harkály dobolt, aztán egy énekes rigó kezdett dalolni. Ezek a pettyes mellű madarak korán érkeznek. Idén is megszólaltak, és daloltak, amíg a havazás el nem némította őket. Az énekes rigó egyike Európa legszebb hangú madarainak, ismételt stró­fái hangosak, és bár az egyes hímek repertoárja hasonlónak tűnik, mégis mindegyik más. Éppen a kis hídon mentem át, amikor a szigeten megszólalt egy erdei pinty. Már vártam. Ő is korán érkezik, de mindig akadnak áttelelők is, valószínűleg ezek kezdenek csattogni már a hónap első felében. Ez a madár egy ágon ült, borvörös mellét felém fordította, de ha mozdult, nagy fehér szárnytükrét is látni engedte. A tavon párokra szakadozva úsztak a tőkés récék, a nászruhás gácsérok tollain megcsillantak a napsugarak. Szokványos időjárású tavasz esetén a tojók már március elején tojásokat raknak a part menti gaz között, de az idei költések néhány hetet csúszni fognak. Máskor ilyenkor, március végéhez közeledve a fekete bodzának már nagy levelei vannak, most csupán rügyeket láttam rajta.
A kis százszorszép viszont már a havazás előtt kinyílhatott, nem ártott neki a hideg fehér takaró, és most boldogan tárja szét fehér szirmocskáit. Az úton vörösbegy ugrált, de ahogy közelebb értem, „cik-cik” hangokkal a bokrok közé repült. Csuszka trillázott, csattogó szárnyakkal nászrepült egy örvös galamb, és már a kijárat felé mentem, amikor a csilpcsalpfüzike „csip-csup”-ját is meghallottam. A kis madárka fürgén bujkált a bokrok között, miközben sűrűn ismételgette névadó énekét. Lehet, hogy ebbe a szép parkba ő hozta el a tavaszt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..