A modern korral köszöntött be az, amit a tekintély válságának neveznek. A magától értetődő harmóniák felbomlottak, ék ütődött a szent és képviselői, a hierarchikus társadalmi rend szintjei közé, és lassan megkérdőjeleződött mindaz, ami eladdig tekintélyt képviselt. E folyamat egyik csúcsa az a történeti és műfaji kritika a Bibliával szemben, amely a keresztény világ legfőbb tekintéllyel bíró szent forrását tette történeti vizsgálódás tárgyává, és megingatta megkérdőjelezhetetlenségét.
Kimutatták, hogy a Biblia könyveinek kánoni sorrendje nem felel meg a könyvek történeti sorrendjének, a szerző gyakran nem valós és nem is egyetlen személy, s azt is, hogy a Biblia szövegei nem alkalmasak a középkorban leszögezett egyházi tanítások megalapozására, sem pedig arra, hogy a modern tudomány felfedezéseivel szemben érveket kovácsoljanak belőlük.
A vallási intézmények tekintélye hasonló sorsra jutott. Egyre hangosabban és egyre erőteljesebben ütköztették az általa hirdetett igazságokkal, és kérdőjelezték meg hitelességét. Egyre inkább elemezték szerepét a társadalomtudományok kritériumai szerint, kimutatták visszásságait, s még inkább a modernnek nevezett berendezkedéshez viszonyított avíttságait. Sokan ezt a folyamatot – az isteni és emberi tekintély válságát – tekintik a mai kor legnagyobb bajának. A közvélemény-kutatások adatai szerint azonban egyre nő az erős kéz, a stabil tekintély iránti igény. Elsősorban ugyan nem a korábbi évszázadok tekintélyformái térnek vissza – jóllehet szigetesen ez sem kivétel –, hanem a mérlegelő autonóm döntések helyett általánossá válik az új tekintélyek iránti kritikátlan bizalom. Miközben a tinédzser hátat fordít apjának, mindent elhisz, amit a Facebookon olvas. Miközben a felnőttek vállat rándítanak az egyházak kínálatára, vakon követik ezoterikus tanítóikat, homeopátiás tanácsadóikat és horoszkópjukat. Az öntudatos polgárság pedig, amely egykor ellensúlyozta a hatalmat, civil kurázsiját párthűségre cserélve zengi a kortárs vezérek szólamait. Ha válság van, az nem a tekintélyé, hanem valami másé. Talán az emlékezésé.
