Te magad légy Isten mosolya

Nagy Tamás Győrben diakónus, Bihal Zoltán a veszprémi szemináriumban ötödéves kispap, Bartha Péter pedig a Krisztus Légiója Kongregációban teljesít szolgálatot. Mindhárman celldömölkiek. Először azt kérdeztem tőlük, mit mondanának egy mai középiskolás osztály fiataljainak a papi hivatásról, mivel próbálnák őket „meggyőzni” arról, hogy ezt a pályát válasszák?

 

Nagy Tamás: – A papi hivatás komoly kihívást jelent a mai kor emberének. Sokakban felmerül a kérdés, hogyan vállalhatja az ember manapság a papságot a karrier és az önmegvalósítás helyett. Ha körülnézünk a világban, akár közvetlen környezetünkben, számos olyan embertársunkkal találkozhatunk, akik törődésre, szeretetre, megértésre vágynak. Kellenek olyanok, akik meghallgatják őket, és segítenek rajtuk, amiben tudnak. A mai korban erre a feladatra is hív Isten szolgálattevőket, hogy legyen, aki támaszt nyújt az embereknek testi, de elsősorban lelki gondjaikban. Ahogyan Kalkuttai Boldog Teréz fogalmazott: mindennap valami nagyon szépet tenni Istenért. Ez a papi hivatás szépsége és öröme.

 

Bartha Péter: – A pap a legfőbb személyt szolgálja a világon. Nagy öröm, amikor az ember felfedezi, hogy ilyesmit is lehet választani a sokféle foglalkozás között. Amikor az ember megkapja a hívást, akkor két dolgot tehet: vagy azonnal követi Istent, vagy vár vele, de Isten úgyis utol fogja érni. Minden áldozatért kárpótlást jelent, amikor az emberben tudatosul, hogy kinek is adta az életét.

 

Bihal Zoltán: – Minden hivatásnál szükség van egy egzisztenciális döntésre. Ma a fiatalok körében sajnos az a legnagyobb probléma, hogy nem mernek elköteleződni. Elfordulnak azoktól a kérdésektől, melyeknek a megválaszolása segíthetne akár annak a döntésnek a meghozatalában is, hogy valaki Isten mellett kötelezi el magát. Én huszonkilenc évesen jöttem el a szemináriumba. Korábban is sokszor felmerült bennem, hogy a hogyan tovább kérdésére a legjobb válasz a papság lenne, de nem hallgattam a hívó szóra. El kellett jutnom egy olyan élethelyzetig, amikor nem volt más választásom, mint hogy rábízzam az életem Istenre.


Milyennek képzelik el a jövőt? Önök szerint milyen feladatok várnak egy papra a mai világban?

 

N. T.: – A papság feladata kezdettől fogva három fő területre irányult: az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása és a karitatív szolgálat. A mai világban ez utóbbira van a legnagyobb szükség, de a legnagyobb igény is. Ferenc pápa is erre hívja fel a figyelmünket: fontos, hogy foglalkozzunk az emberekkel, s ez nem korlátozódhat pusztán a liturgiára és az igehirdetésre. Be kell lépnünk az emberek életébe, meg kell ismernünk őket, örömeiket, bánataikat, problémáikat, hogy a személyes kapcsolat által közelebb vezethessük őket Krisztushoz.

 

B. P.: – A mi rendünk karizmája az újraevangelizáció. Bár mint testvér is kiteljesedettnek érzem magam, rendkívül aktív papságra készülök. Szerintem is fontos, hogy elmenjünk az emberekhez, ha már ők nem jönnek el hozzánk. Mivel a szervezési feladatok állnak hozzám a legközelebb, ezért papként olyan munkát szeretnék végezni, ahol erre van szükség.

 

B. Z.: – Európa missziós területté vált. Nekünk pedig fel kell készülnünk erre. Ugyanakkor egy elöregedő társadalomban az is fontos, hogy az időseket meg tudjuk tartani a hitükben, mert ők mutathatnak majd utat az utánuk jövő nemzedékeknek. A fiatalokat – főleg a kisebb gyerekeket – szerintem a játékon keresztül lehet a legjobban megközelíteni. A másik lényeges szempont, hogy a fiatalok közvetlen kapcsolatban legyenek azokkal, akik az egyház részéről körülveszik őket. Fontosnak tartom azt is, amit Márfi Gyula veszprémi érsek szokott mondani: „Isten sem szereti a jajgató barátokat és a szomorú szenteket.” Nekünk sugároznunk kell a boldogságot. Isten mosolyává kell tudnunk válni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..