„Nincs más út, csak az Isten útja”

Amint az interneten keresgélt, hogy megértse, hova is kell mennie, a képernyőn a Szent Erzsébet-zarándokút jelent meg előtte. A sikeres üzletasszony a vallásról alig tudott valamit, Szent Erzsébetről pedig szinte semmit sem. Érthetetlennek tűnt számára az út ötlete, de hiába volt benne ellenállás, mégis erősen érezte, hogy mennie kell. A szent életét megismerve azután egyértelművé vált számára, hogy a gazdagok és szegények közötti igazságtalan különbségek elleni küzdelem éppúgy fontos az ő számára is, mint annak idején Szent Erzsébetnek.

 

Bánkus Erzsébet ezután darócruhát készített magának, és pénz nélkül, az emberek jó szívére hagyatkozva indult útnak augusztus 13-án, Boldog Gertrúd, Szent Erzsébet leánya liturgikus emléknapján. A szent halálának napján érkezett meg Sárospatakra. Elmondása szerint a kitérőkkel együtt közel kétezer kilométert gyalogolt.


 

Útja során szenvedést és örömöt egyaránt átélt, rengeteg embert megismert, és nagy lelki fejlődésen ment keresztül. Saját bevallása szerint Németországban tárt karokkal fogadták, s ellátták minden jóval, Ausztriában már alig-alig engedték be és nem szívesen adtak szállást neki, Magyarországon pedig teljes elutasításban volt része. Kötényére az úton a következőket hímezte rá: „Szent Erzsébet zarándokútja. Szent Erzsébet lelki minőségét viszem haza emlékeztetni és ébreszteni a magyar szívet, a lelkünket, hogy milyenek voltunk, mivé lettünk, és Isten hitével milyenné válhatunk. Gyertek haza! Legyen Béke, Béke, Béke!”

 

Minden jóért és rosszért hálát adott az úton, s megértette, hogy nem a mi dolgunk az ítélet, és minden út Istenhez vezet. Népünknek nincs más választása: Istenhez kell fordulnia.