Tanév végén

Hogyan zajlik a „csapatépítés”? Miként lehet egy közmondásszerűen kötetlen életállapotban, mint a diáklét, elkötelezettségre sarkallni az egyetemistákat? Évről évre változik a lelkészség aktív tagjainak összetétele. Mi adja meg mégis a stabilitást, a kiszámíthatóságot?

– Nem volt túl nehéz a váltás, hiszen én 1992-ben egy teológiai főiskoláról jöttem, ahol egy korábbi évtizeden át a hasonló korú kispapságnak voltam az egyik vezetője. Állandó diakónusunk, Egri László kézsebész főorvos szintén az intellektus és a spiritualitás embere… Mégis időről időre ki kell tapintanunk a Szentlélek szándékát: így jött létre a jegyesiskolát végzettekből a Fészekrakó közösség, és minden tanévben szoktak katekumenátusra is jelentkezni. Csapatépítés szempontjából igen hasznosak a félévente tartott lelkigyakorlatok. Stabilitásunkat az adja, hogy csoportjainkba mindig érkeznek új tagok, és az igazán hűségesek akkor sem szakadnak el tőlünk, ha messze költöznek.

A fiatalokról manapság sokan sommásan nyilatkoznak: a többségüket felelőtlennek, „szabadosnak”, elköteleződésre képtelennek, vallástalannak tekintik. Ön milyennek látja őket? Valóban mások a mai fiatalok, mint a húsz vagy harminc évvel ezelőttiek?

– Biztosan vannak olyanok is, akik tíz-tizenhárom év alatt sem végzik el az iskolát, mert életüket a szórakozás tölti ki. Hála Istennek a legnagyobb közösségünkbe, az MKK-ba (teljes neve Műegyetemi Katolikus Közösség, háromszáz tagja van) nem ilyenek járnak, hanem törekvők, tudományos diákkörben részt vevők. Ma is vannak, méghozzá nem kevesen, akik hangyaszorgalommal készülnek, igyekeznek, akár az évtizedekkel ezelőtti elődeik.


Amikor egy-egy szemeszterre visszatekint, melyek a számvetés szempontjai, a siker fokmérői? Az elmúlt időszakban milyen események, eredmények hatására érezte úgy, hogy volt értelme a munkájának?

– Sikerként beszélhetünk arról, hogy négy fiatalt kereszteltünk és tizennégy bérmálkozott, harmincöt pár pedig jegyesiskolát végzett nálunk. Az is nagy öröm, hogy minden csütörtökön százötven– száznyolcvan egyetemista vesz részt az úgynevezett „közin”. A hittantermünk bővítését tervezzük – bárcsak találnánk hozzá nagylelkű adakozókat! A lelkészség súlyponti ügye a négy kollégium is. Több mint félszáz egyetemista él, lel otthonra nálunk.

Melyek a legkedveltebb programjaik, alkalmaik? Mit gondol, mi teszi a lelkészséget annyira népszerűvé? Mit keresnek és találnak meg Önöknél az egyetemisták?

– Hogy mennyire népszerű a lelkészség, azt nem tudom, más alkalmak is népszerűek – „Pálferire” több százan járnak, van Csücsop (Bíró püspök hittanja), és a jezsuiták is foglalkoznak egyetemistákkal. A legjobb élmény kétségtelenül az MKK csütörtökje, de igen jó a légkör a vasárnap esti hetes misénken is. Olyankor az egyetemistáknak szól az igehirdetés, ők ministrálnak, dalolnak, és ők töltik meg a padokat.

Milyen téren várnak leggyakrabban segítséget a fiatalok? Menynyire szorulnak rá lelki tanácsokra, hogyan tekintenek a jövőjükre?

– Igen, akad, aki lelki támaszra szorul (hol nincs ilyen?), de többen vannak a céltudatosak, bátrak, elszántak, akik nem roppannak össze egy-egy sikertelen zárthelyi után. Biztos, hogy a mai fiatalok teherbíró erejét növelik a kirándulások, a biciklitúrák, a cserkészet.

Kérem, idézzen fel egy jó beszélgetést, közösségi alkalmat az elmúlt szemeszterből, amely rávilágított, milyen fontos, hogy az egyetemista korosztály tagjai alkalmat találjanak gondjaik, az őket közvetlenül érintő nagy kérdések átgondolására!

– Remek alkalom volt, amikor nálunk járt „a szegedi Kopp Mária”, Barabás Katalin magatartás- tudományi tanszékvezető. Előadását sok érdeklődő kérdés kísérte. Egy lány később megkeresett, hogy köszönetet mondjon: „De jó volt, hogy elhívtuk! – lelkendezett. – Mint egy jóságos nagymama, mosolygósan megerősített, hogy ne veszítsem el a reményt. Feljegyeztem, amit mondott, és megpróbálok aszerint dönteni…”