Találkozások egy közös házban
Fotó: www.arcustemporum.hu

 

Amikor Várszegi Asztrik főapát úr 2014 őszén felkért, hogy munkatársaimmal együtt vegyük át a hagyományos nyár végi pannonhalmi kortárs művészeti fesztivál szervezését, komoly kihívás elé állított. Miként lehet folytatni egy tízéves múltra vissza­tekintő, elismert, nagyon magas színvonalú kulturális rendezvényt? Miként lehet megtalálni, mi az, ami változzék, mi az, ami maradjon? Fel lehet-e építeni egy készületi év alatt kapcsolatrendszereket, barátságokat, amelyek majd a mint­egy ezer látogatót és száz közreműködőt vendégül látó három nap hátterét adják?
Egyedül semmiképpen nem lehet, de talán éppen ezért egy közösséghez, a pannonhalmi monostorhoz kapcsolódó vállalkozás a fesztivál. Első ajándékként Keller András hegedűművész, a Concerto Budapest művészeti vezetője és Rácz Zoltán ütőhangszeres művész, az Amadinda Ütőegyüttes vezetője keresett fel bennünket és ajánlotta fel segítségét. Velük – ők úgy mondják, régi harcostársakkal – együtt alakítottuk ki a Szent Márton-évben, 2016-ban az Arcus Temporum fesztivál régi-új arculatát. Ebben az évben amolyan második nagy ajándékként a bencés szerzetes­közösségből is többen felajánlották segítségüket, tapasztalatukat, régi lelkesedésüket. Így aztán Keller András és Rácz Zoltán zenei koncepciója mellé a szerzetesközösség is felkínálhatott a fesztivál programjába két új elemet: a spiritualitás és az imádság pilléreit. A művészeti vezetőknek és a pannonhalmi szerzetesközösség kreativitásának köszönhetően 2016-ban a „Közösségben vagyunk” mottó jegyében olyan fesztivált rendezhettünk meg, amely összekötötte Joseph Haydn és a kilencvenéves Kurtág György zenéjét, egyszersmind bevezetett a szerzetesközösség legbelső tereibe: a zsoltárimádságba, a bazilikába, a labirintusjárás elcsendesedésébe. 2017-ben pedig azzal, hogy a zene, képzőművészet, spiritualitás mellé újdonságként felvettük az irodalmat, reményeink szerint véglegesen kialakult az a négy pillér, amelyekre a fesztivált építhetjük.
Arcus Temporum – latin kifejezés, azt jelenti, időívek. A klasszikus latinban nem létezik ez a szóösszetétel, az ilyen mély metaforikus tartalmak kifejezésére a latin nem jelzős szerkezetet használ. Ám mégis nagyon bátor ez a latin szóválasztás, mert hajlandó áttörni a klasszikus nyelven és az áthagyományozott fogalmakon, hogy valami újat kínáljon fel. Egyszerre van benne a hagyomány és a megújulás, az a két pólus, amelyet éppen az időívek szeretnének összekötni. Ami a zenét illeti, a 2017-es fesztiválon egymás mellett szerepel Thomas Tallis Jeremiás siralmai, Olivier Messiaen Eucharisztiát ünneplő kórusműve, az O ­Sacrum Convivium, Schönberg Megdicsőült éje, amely a megesett nő vallomása, Górecki „A fájdalom dalai” elnevezést viselő III. szimfóniája három tragikus sorsú nőalak szopránszólóban megszólaltatott panaszával, Julia Wolfe Singing in the dead of night című darabja, Alban Berg Wozzeck-töredékei, valamint Vidovszky László Autokoncertje, Schroeder halála című kompozíciója és Zwölf Streichquartette című ciklusa.
Ugyanakkor egymás mellé helyeződik és párbeszédbe lép a többi művészeti ág is. Krasznahorkai László világhírű írónk személyesen is jelen lesz, és beszélget a zeneszerző Vidovszkyval, valamint Jász Attila költővel. A bencés gimnázium új galériájában Tolnay Imre és a szlovákiai Pavol Truben tárlatának megnyitóján, akik csónak-installációikkal a menekülteknek állítanak emléket, Ferencz Mónika és Horváth Veronika költőnők olvasnak fel verseikből. Végül ismét találkozik az imádság és a zene: a szerzetesközösség vasárnapi napközi imaóráját Olivier Messiaen orgonaműve vezeti be Kiss Zsolt előadásában, majd Messiaen kórusműve zárja a Szent Efrém Énekegyüttes tolmácsolásában.
Augusztus 25. és 27. között a pannonhalmi főapátság ismét arra vállalkozik, hogy egy közös házba hívjon meg művészeket, vendégeket és szerzeteseket, hívőket és nem hívőket, hogy az időívek mentén párbeszédbe léphessünk egymással. A fesztivál legnagyobb lehetősége talán éppen az, hogy mindenki befogadó, mindenki küzd a megértésért. Ahogy Isten Igéjét, úgy a művészetet sem lehet birtokolni, csak közelíteni hozzá, csak ízlelgetni: ebben mindannyian ráutaltak vagyunk. Végül pannonhalmi szerzetesközösségünk számára 2017-ben a közös háznak ez a képe egy további mozzanattal is gazdagodik: öt évvel ezelőtt, 2012. augusztus 27-én szenteltük fel a John Pawson tervei alapján megújított bazilikát. A fesztivál alkalmai közben lassanként meggyulladnak a szentelési gyertyák a nyolcszáz éves templom falain, s ezekkel a születésnapi gyertyákkal nemcsak a minket egybegyűjtő és meghívó közös ház múltja, hanem szűkebb és tágabb háznépünk jövője felé is tekintünk.

Egy hozzászólás a(z) “Találkozások egy közös házban” bejegyzéshez

  1. Ágnes Szilágyi szerint:

    Szigeti Kilián OSB ötven éve mutatta be a magyar nyelvű miseszöveg megzenésítését. Időszerű erről emlékeznünk.
    Szilágyi Ákos, Győr

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.