Születésnap

Kölcsey először 1828-ban jelentette meg a Himnuszt, zenéjét Erkel Ferenc 1844-ben szerezte, és a Nemzeti Színház mutatta be ugyanabban az évben.
A Honderű 1844. augusztusi száma így üdvözölte a himnuszt: „Eddig király és hon’ dicsőítésére énekelt néphymnust is – magunknak nem lévén – derék szomszédinktól kell-e kölcsönöznünk. Ez szégyen volt ránk nézve, igaz: de ma már másként vagyon. A magyar saját nyelvén, saját szívéből fakadt hangokon tud már fölzengeni dicséneket, a királyt és hont éltetőt.”


A saját himnusz felett érzett öröm azonban nem sokáig lehetett zavartalan. Az osztrákok természetesen nem nézték jó szemmel ezt a fajta törekvést. A szabadságharc leverése után először 1850 márciusában, a Nemzeti Színházban hangzott el nyilvánosan a Himnusz. Ugyanott augusztusban, Ferenc József születésnapja alkalmából a császári himnuszt játszotta a zenekar, s a karzaton néhányan pisszegni kezdtek. Az osztrák csendőrség azonnali intézkedésére két embert már a helyszínen megvertek, huszonhetet pedig másnap ítéltek súlyos botütésre. „Válaszul” Erkel két nappal később egész énekkarral és zenekari kísérettel adta elő a Himnuszt.

 

 

A mű 1903-ban lett törvényileg is elfogadott himnusz. Talán sokan ismerik az anekdotát, amely szerint még a kommunisták sem kívánták lecserélni. Egyedül Rákosi Mátyást ejtette gondolkodóba a vers az ötvenes évek sötét időszakában. Megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz megalkotására. Kodály állítólag ennyit mondott a felkérésre: „Minek új? Jó nekünk a régi.” Ezzel a téma le is került a napirendről.

 

A magyar himnusz szövegét és dallamát illetően gyakorta hallani azt a kritikát, hogy túlságosan borongós, már-már pesszimista. Sokszor panaszkodnak a futballisták, hogy a magyar himnusz elhangzása után nehéz elkezdeni a játékot. Nem vitás, a mi himnuszunk merőben különbözik a többi európai nemzetétől – azok ugyanis többségükben inkább forradalmi indulók. Ám bizonyos kudarcokért Kölcseyt és Erkelt hibáztatni nem túl sportszerű…