Szentatya, tisztelt szinódusi atyák, testvéreim! Ez a hozzászólás húsz év missziós tapasztalata alapján született. Eddigi szolgálatom csúcspontja a 2007-es budapesti városmisszió volt, amelynek keretében Erdő Péter bíboros úr hívására az egész egyházmegye soha nem látott egységben fogott össze az evangélium hirdetésére. A folyamatos evangelizáció azóta is számos megváltozott életet eredményezett, különösen a szegények, a hajléktalanok és a kitaszított emberek körében, valamint a fiatalok között. Tapasztalatom szerint a hatékony tanúságtétel kulcsa nagyon egyszerű: végig tartanunk kell magunkat az evangelizáció szellemi törvényszerűségeihez, amelyeket a Szentírás alapján az egyház elénk tár.
A zsinati és a zsinat utáni dokumentumok fényében világosan előttünk áll a hit átadásának teljes folyamata. Ez – egy lehetséges előkészítő időszak után – valójában az első meghirdetéssel kezdődik, ami nem más, mint a kérügma, vagyis a Jézus Krisztusról szóló evangélium meghirdetése, amely tartalmazza a megtérésre való meghívást is. Ezután kezdődik a katekézis folyamata, amelynek már a meghirdetés hatására megszületett hitre kell épülnie. Az első meghirdetést a megtérésre hívással együtt nem hagyhatjuk el, és nem próbálhatjuk meg semmi mással helyettesíteni!
A Redemptoris missio visszatérően beszél a meghirdetés kiemelt jelentőségéről a misszió folyamatában (vö. 44. pont). A meghirdetés természetében különbözik a puszta tanítástól vagy a párbeszédtől. Az euangelion szó több mint százszor szerepel az Újszövetségben, e helyek túlnyomó többségében a meghirdetés kontextusában. Az evangéliumot azért kaptuk, hogy hirdessük!
A bibliai alapokhoz való visszatérés ugyancsak tisztázná az evangelizáció szó hiteles értelmét. Igazán megvilágosító erejű lenne, ha az evangelizáció kifejezést elsődleges értelemben az evangélium meghirdetésének szituációjára tartanánk fenn, és csak másodlagosan hivatkoznánk rá, mint a teljes ember, vagy a teljes társadalom megszentelésének folyamatára. Ezzel elhárítanánk azt a veszélyt is, hogy minden egyházi tevékenységre ráhúzhassuk az evangelizáció fogalmát, mert ha minden evangelizáció, akkor végül is semmi sem lesz az, és különösen nem lesz „új”.
Az apostoli beszédek alapján, az Újszövetség teljes tanításának fényében világos a kérügma tartalma: Isten szereti az embert, annak ellenére, hogy az a bűn miatt elszakadt tőle. Az ember a maga erejéből nem szerezheti vissza sem ártatlan állapotát, sem pedig az elveszített örök életet, amely az Istennel való közösségből fakad. Az apostoli kérügma szerint az Atya azért küldte el a Fiát, hogy bennünket ebből a reménytelen helyzetből kimentsen. Hogy halálában magára vegye és eltörölje bűneinket, feltámadásával pedig felajánlja nekünk az új életet, amely a Jézus Krisztusba vetett hit és a megtérés által lehet a miénk a Szentlélek kiáradásával, beletestesülve az egyház közösségébe.
Világossá kell tennünk, hogy ez egy megmentő üzenet! A bűn ma is ugyanúgy elszakítja az embert Istentől, ahogy az apostoli korban. Ebből a szempontból semmi sem változott. Ha nem beszélünk a bűnről, ha nem beszélünk annak végső következményeiről és a megtérés szükségességéről, akkor az emberek többségét nem fogja érdekelni az üzenetünk. Az emberek figyelmét csakis az örök üdvösség megmentő üzenete ragadja meg! A Lumen Gentium 16. fejezete utolsó három mondatának e témában különös jelentősége van…
Az evangelizáció – a szó elsődleges értelmében – az alapvető evangélium hirdetését jelenti, ami isteni erőt hordoz: „A hit hallásból fakad”! (Róm 10,17)
Köszönöm figyelmüket!
