Fotó: Pixabay
Tokodi László domonkos szerzetes talán meghökkentő böjti ajánlatot tesz. A blogján közzétett írását szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Rengeteg útja-módja van a böjtölésnek. Mindegyikben az a közös, hogy valami számunkra fontosról és értékesről mondunk le. A rosszról és a bűnről mindig kötelesek vagyunk lemondani, a jóról azonban, bár ez nem kötelességünk, mégis lemondhatunk – egy még nagyobb jó érdekében. A böjt alatt általában a táplálkozásunkba bevezetett korlátozást szoktuk érteni, legyen az akár minőségi (az édesség vagy a hús megvonása magunktól), akár mennyiségi (például egy étkezés elhagyása, vagy háromszori étkezés egy jóllakással). Érdemes azonban elgondolkodnunk azon, hogy a két legerősebb ösztönünk, a lét- és a fajfenntartás közül csupán az elsőben játszik fő szerepet a táplálkozás. A másodiknak az alapja és éltetője a szexualitás. Kételkedhetünk-e abban, hogy ez fontos és értékes területe az emberi életnek? Mindannyiunk válasza egyértelműen a nem. A szexualitás fontossága és értékessége tehát megadja számunkra a lehetőséget arra, hogy szexböjtöt tartsunk.
Szent Pál apostol Isten csodálatos ajándékának tartotta a házastársak szexuális életét, éppen ezért figyelmezteti a korintusi híveket: „Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak szenteljétek magatokat; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket, mivel nem tudtok önmegtartóztatásban élni” (1Kor 7,5). Szent Pál arra buzdítja a keresztényeket, hogy a házastársuk iránti szeretetüket minél gyakrabban fejezzék ki szexuális módon. De „közös akaratból egy időre” azért megteheti a férj és a feleség, hogy az imádságnak szentelik magukat, akár együtt, akár külön-külön. Ebből rögtön következik, hogy az imádság nagyobb jó, mint a házastársak szexuális élete. S mivel az imádság közvetlenül Istenre irányul, és célja a vele való kapcsolat megerősítése és elmélyítése, ezért hatással lesz majd a kisebb jóra, a házastársak szexuális életére is.
Ezek szerint tehát érdemes „egy időre”, mondjuk akár a nagyböjt idejére szexböjtöt tartaniuk a házasoknak? Úgy gondolom, hogy azoknak a házaspároknak, akik rendszeres és gyakori szexuális életet élnek, mindenképpen érdemes a böjtnek ezt a módját választaniuk. Így az imádság által még jobban elmélyülhet a kapcsolatuk Istennel – külön-külön és együtt is –, és a böjt tisztító hatása következtében megújult szeretettel lehetnek majd újra egymáséi a szex által. Az egymástól való tartózkodás megtisztíthatja ugyanis a társhoz való szexuális közeledés szándékát, és segíthet az önuralom erősítésében, ami megóvhat a szexuális élmények hajszolása által kialakult önzéstől, énközpontúságtól, attól, amikor a másik személye csupán egy jó érzés eléréséhez szükséges eszközzé válik.
Az önmegtagadásnak egy másik formáját javasolnám azonban azoknak a házaspároknak, akik nem élnek rendszeres szexuális életet, hiszen ők valamilyen értelemben már eleve szexböjtöt tartanak. Így Szent Pál szavaival élve őket inkább arra biztatnám, hogy „ne tartózkodjanak egymástól”! Mindenkinek más a szexuális étvágya, de enni kell, azaz a házasságban jelen kell lennie az Isten által elgondolt szexuális életnek. Előfordulhat ezért az is, hogy az önmegtagadás megfelelő formája sokkal inkább a házastárs szexuális igényeinek kielégítésére való törekvés, ami a kisebb étvágyú féltől önmaga korlátainak legyőzését követeli meg, hogy a szexualitás által még teljesebben fejezhesse ki a szeretetét nagyobb étvágyú társa iránt, aki oly nagyon vágyik erre, hisz nem önszántából böjtöl.
Szerzetesként viszont a szexualitás terén szigorú böjtöt vállal az ember. Ez sem szolgál más célt, mint azt, hogy az ember az imádságos élet által szorosabban kapcsolódjon Istenhez, mert ő mindennél jobb, így érte mindenről érdemes lemondani, még a nagyon jónak teremtett szexuális életről is. Mindnyájan böjtöljünk tehát a nekünk megfelelő módon, de mindig azzal a céllal, hogy a böjt, legyen az akár a szexböjt, képessé tegyen a még nagyobb szeretetre!
Forrás: Prédikátorok.blogspot.com
