Szeretet és közvetlenség

Vállalkozásuk fő célja az indiai keresztény közösségek felkeresése és a Szent Tamás apostol által evangelizált terület meglátogatása volt. Ők az első ilyen nagy létszámú papi csoport, mely az Orissa államban történt zavargások után a hatalmas szubkontinens földjére utazott. Bár India több mint egymilliárdos népességének csak két százaléka keresztény (mintegy huszonkétmillió ember), hatásuk lelkiségi, kulturális és oktatási területen jelentős. A jelenlegi keresztényellenes atrocitásokkal ellentétben a hatalmas ország területén hinduk, muzulmánok és keresztények békében élnek egymás mellett.

A vallásközi párbeszéd gyakorlóterepe India, mert itt az teljesen egyértelmű, hogy minden ember vallásos. Európa a technikai civilizációval eltávolodott az emberi lélek alapvető igényétől, hogy kitáruljon a természetfeletti világ, tulajdonképpen Isten felé. Míg a kultúra fellegvárának tekintett Nyugaton magyarázkodni kell, ha valaki vallásos állampolgárként él, addig Indiában a hit megnyilvánulásai a mindennapok részét alkotják. A II. vatikáni zsinat nyitott a különböző vallások felé, és a Nostra aetate kezdetű nyilatkozatban pozitív értékelést adott a hinduizmusról és az iszlámról is.

Utunk során egy másik meglepetéssel is találkozhatunk, ezek pedig a vendégszeretet, a tapintat, a figyelmesség és az őszinte emberi gesztusok voltak. Ezek az első pillanatban megragadják az európai utazót. Az indiai szemek, tekintetek, arckifejezések olyan lelki tartalmakat hordoznak, melyekre túlracionalizált világunkban alig találunk példát. Bár India egészére, nem számítva a nagyvárosok felhőkarcolóit, még mindig a szegénység jellemző, ez nem teszi őket kisebbé, mert életüket az adott körülmények között a lélek és a test összhangjának megfelelően tudják élni.

Budapestről Bécsen át vezetett az utunk New Delhiig, ahol a hajnali párás utcákon, megtapasztalva az ottani közlekedés fortélyait, jutottunk el a verbita atyák szálláshelyére. Január első napjaiban Észak-India éppen a téli időszakot élte 20-25 °C-os hőmérsékletével, amely számunkra kedvező tavaszias időnek számított. Ebben az elővárosokkal együtt huszonkétmillió lakosú fővárosban tapasztaltuk meg először az indiai népsűrűség valóságát. Ember ember hátán, rengeteg jármű, és az ezzel járó hangzavar állandó lüktetésben tartja e hatalmas várost. Idegen- (vagy saját ironikus meghatározása szerint „ideges”) vezetőnk segítségével felfedezhettük a főváros és India történetének itteni nevezetességeit: Mahátma Gandhi sírját; Indira és Radzsiv Gandhi emlékhelyét; a híres Lótusz-szentélyt; az ősi India iszlám építészetének egyik darabját, a Qutab minar őrtornyot, amely a maga 72,5 méterével India legmagasabb tornya. Az 1310-ben született épületegyüttes India legősibb mecsetjének számít.

Lehetőségünk nyílt a Caritas India vezetőjével, Varghese Mattamana atyával beszélgetni, aki azonnal kezünkbe adta a tevékenységükről szóló 2008. évi beszámolót. Ebből kiderül, mennyire szerteágazó az indiai katolikus egyház tevékenysége a szeretetszolgálat területén, kezdve az élelmezésen, az oktatáson át egészen a cunami sújtotta vidék felkarolásáig. Emellett már idehaza értesültünk az internet segítségével arról, hogy a napokban a delhi főegyházmegye egyik missziós papját, Dominic Emmanuelt jutalmazták az indiai nemzeti „Harmónia-díjjal”: egy estén át beszélgettünk vele a vallások helyzetéről Indiában. A vallási közösségek összhangjáért végzett tevékenysége elismeréseként kapta a kitüntetést.

A Tádzs Mahal

 

Elsőként a New Delhitől 200 kilométerre lévő Agrában megcsodálhattuk az 1983 óta a világörökség részeként UNESCO-védelem alatt álló Tádzs Mahalt, mely Sahdzsahán császár hitvesének mauzóleuma. Az 1631 és 1654 között épült különleges síremléken húszezer munkás dolgozott. Mumtaz Mahal 1630-ban halt bele tizennegyedik gyermeke születésébe, és arra kérte férjét, hogy olyan sírt építsen emlékének, mely nevét örökre megőrzi. Turisták tízezrei keresik fel ezt az érdekességet, mely szépségével hirdeti az emberi kultúra nagyságát. A tizennyolc méter átmérőjű és huszonhat méter magas kupola alatt található a császár feleségének nyughelye. Tagore egy könnycsepphez hasonlította az „örökkévalóság arcán”. A monumentális sírhely előtti teret tavak, szökőkutak díszítik, lehetőséget adva a sétára és az élet eseményei fölötti gondolkodásra.

Utunk második nagyobb állomása a közép-indiai Madhya Pradesh államban található Indore városa volt, mely New Delhitől 800 kilométerre délnyugati irányban fekszik. Gépünk először a köd miatt nem tudott leszállni a célállomáson, így vissza kellett fordulnia a fővárosba. Ott azonban újra zöld utat kapott, és így kétórás késéssel, de szerencsésen megérkeztünk úti célunkhoz.

Chacko Thottumarickal verbita püspök kíséretében utunk legszebb élményeit élhettük át a csak terepjáróval megközelíthető falusi iskolákban, ahol missziós papok és szerzetes nővérek foglalkoznak főleg hindu származású gyerekekkel. Az a közvetlenség, vidámság és érdeklődés, mellyel minket, „fehér európaiakat" fogadtak, mélyen a szívünkbe vésődött. A befogadás jeleként kaptuk a színes „pöttyöt”  a homlokunkra és a hatalmas virágfüzért a nyakunkba. Több iskolát is felkerestünk, ahol az osztályok az indiai kultúrát képviselő tánccal kedveskedtek nekünk. Chacko püspök korábbi állomáshelyén, Jhabua városában a püspökségen volt a szállásunk. Ismételt vidéki kiszállásunk alkalmával Panchkuiban (jelentése: öt forrás) találkoztunk a Bhil törzsből származó fiatalokkal, akik törzsi jelvényeikkel adtak körtáncot tiszteletünkre, s oldott légkörben tekertek a fejünk köré turbánt az öt méter hosszú kendőből. A kulturális program után a közeli grottánál kérhettük a Szűzanya, az úti Boldogasszony közbenjárását. Meglátogattunk még egy lepratelepet, ahol három keralai nővér foglalkozik a gyógyultakkal és a betegekkel. Ezt az élményünket egészítette ki az Indoréban, nagyvárosi körülmények között létrejött gyermek- és szegényotthon, melyet Teréz anya misszionáriusai tartanak fenn.

Isten szolgája,
Rani Maria
és Szent Alfonza

 

Az élő indiai egyház része a szentek és a vértanúk sokasága. Az Udainagar faluban szolgáló, a ferences klarissza közösséghez tartozó Rani Maria nővér vértanúságának helyénél és sírjánál imádkozhattunk, átélve a legkisebbekért életét áldozó, a szociális munkában tevékeny nővér hősiességét. 1995. február 25-én felbérelt gyilkosok mintegy ötven késszúrással, a helyi buszjáraton oltották ki a negyvenegy éves nővér életét, majd holttestét kidobták az erdő közepén. Utolsó szavai ezek voltak: „Jézus, Jézus!” Boldoggá avatása folyamatban van.  Egy másik, áldozatos életet élő nővért, Alfonzát már a szentek között tisztelhetnek az indiai katolikusok, sőt benne az első indiai női szenthez fohászkodhatnak. Szent Anna Muttathupadathu 1910. augusztus 19-én született Keralában, és 1928. augusztus 2-án csatlakozott a Szegény Klarisszákhoz, ahol az Alfonza nevet vette fel. Egy darabig tanítónőként dolgozott, de betegsége megakadályozta ebben. Életszentségét éppen az őt sújtó különféle betegségek elviselése mutatta, melyeket mindig gyermeki egyszerűséggel és derűs lélekkel fogadott. Elmélkedései során egyszer Kis Szent Terézt is látta. A betegek szentségét többször is kiszolgáltatták neki, ám mindig felépült, míg végül egy súlyos betegségben hunyt el 1946. július 28-án. Már 1953-ban megkezdődött boldoggáavatási eljárása, mely 1986-ban fejeződött be. Halála ötvenedik évfordulóján, 1996 júliusában az indiai állam egy különleges bélyeggel emlékezett meg Boldog Alfonzáról. 2008. október 12-én Rómában avatták szentté. Ez az esemény éppen az orissai keresztényüldözések idején erőt és vigasztalást jelentett az indiai keresztények számára.

Mumbai

 

Mumbai, a régi Bombay, India hatalmas metropolisza, mely külvárosaival együtt mintegy húszmillió lakost foglal magában, Maharastra állam és valójában India pénzügyi fővárosa is. A Bombaim nevet még a XVI. században a portugálok adták neki, melyet a XVII. század során az angolok Bombay néven vettek át. 1996-tól ősi marathi nyelven ismét Mumbaiként szerepel.

Az Arab-tengerre nyíló város ősidők óta kereskedelmi központ, melynek kikötőjében látható az V. György király és Mária királynő indiai látogatására (1911. december 2.) emelt India kapuja (Gateway of India). A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásával még inkább megnőtt a kereskedelmi forgalma. A város nagy szerepet játszott az indiai függetlenségi mozgalomban, melyet 1952-ben Mahátma Gandhi hívott életre. A kikötőnél található az elmúlt év novemberében tragikus napokat átélt Tádzs Mahal szálloda, mely januárra teljesen kiheverte és eltüntette az értelmetlen támadás és merénylet nyomait.

Érdekes élményben részesültünk, amikor felkerestük az ősidőkben Gharapurinak nevezett Elephanta-sziget Sivának szentelt barlangtemplomait a mumbai kikötő közelében, a parttól tíz kilométerre. A szigeten található kőszobrokat a Kr. u. IV-VIII. század között faragták, és azért rongálódtak meg, mert portugálok lőgyakorlat célpontjául használták őket. 1987-ben az UNESCO a világörökség címet adományozta a barlangoknak.

Bandra kerület sűrűn lakott negyedében egy csöndes dombtetőn található a keresztények és hinduk által is gyakran felkeresett Hegyi Boldogasszony- (Mount Mary) kegytemplom, melynek ünnepét minden év szeptemberében egy teljes héten át tartják Mumbaiban.  A szálláshelyünkhöz közeli, verbiták által fenntartott, kétezerháromszáz fős Szent Arnold Gimnázium (amelynek növendékei közül csak százan katolikusok) kulturális, zenés-táncos estét tartott az újévi tanévkezdet elején. Mindannyiunkat lenyűgözött az osztályokat képviselő tánccsoportok felkészültsége. Öröm volt látni, amint tanárok iskolások hosszú sorát vezették a templomba egy esti imádságra. Mumbai „reális” tapasztalatunkat egy szegénynegyed felkeresése tette teljessé, ahol keralai nővérek oktatatnak és végeznek missziós munkát a legrászorultabbak között.

Látogatás
a „portugál” Goában

 

Indiai zarándokutunk felénél a Mumbaitól 582 kilométerre fekvő Goába érkeztünk, mely nemcsak térben, hanem mentalitásában és hőmérsékletében is elválasztott bennünket a korábban bejárt út élményeitől. Xavéri Szent Ferenc jezsuita 1542. május 6-án érkezett a portugál gyarmatra, és itt hirdette az evangéliumot három éven át a gyöngyhalászok között. Lefordította tamil nyelvre a katekizmust, és mintegy tízezer embert keresztelt meg. 1552. december 3-án halt meg Kína kapujában, Kanton közelében. Utolsó fohászaiban baszk nyelven a Te Deumot imádkozta. Holttestét egy portugál hajó vitte el Goába 1564-ben, ahol az ottani nagytemplomban temették el. Teste évszázadokon keresztül épen megmaradt. Ezt az ereklyét időnként körmenetben mutatják be. Xavéri Szent Ferencet 1622-ben Loyolai Szent Ignáccal együtt avatta szentté XV. Gergely pápa, majd XI. Piusz pápa a missziók fő védőszentjévé nevezte ki. Az itteni Bom Jesus-templomban misézhettünk Szent Ferenc sírjánál. Ez goai tartózkodásunk kimagasló élménye volt.

India másik nagy apostola a goai születésű, Padre Jose Vazként ismert Boldog Joseph Vaz, akinek sírját szintén meglátogathattuk. Ő 1711-ben halt meg, huszonnégy év Srí Lanka-i hittérítő tevékenység után. A nép „angyali papként” (sammanasu swami) emlegeti, akit II. János Pál pápa 1995. január 21-én Colombóban, Srí Lankán avatott boldoggá. 2006. január 16-ától a goai főegyházmegye patrónusa. Sírja a missziós Pillar-szemináriumban található. Nagy örömünkre itt és a Xavéri Szent Ferenc ereklyéjét őrző Bom Jesus-templom kerengőjében is Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázoló képre bukkantunk. A portugál időket idéző vidék több szemináriumát és templomát is felkerestük. Lehetőségünk nyílt egy beszélgetésre José Remedios Fernandes általános helynökkel is. Goai tartózkodásunkat a Raia városrészben Havas Boldogasszony szentmiséje és a salegaon egyházmegyei szemináriumban tett látogatás zárta le.

Kerala, a kis Vatikán

 

Az ősi hagyomány szerint Szent Tamás apostol Krisztus után 52-ben érkezett Keralába. A Tamás apostol által megkeresztelt hívők – akiknek leszármazottai még ma is élnek Indiában – Tamás-keresztényeknek nevezik magukat. Ez a kétezer éves múlt mind a mai napig rányomja bélyegét az India délnyugati csücskében található államra, ahol a katolikusok többsége él. Lépten-nyomon templomok, szentek szobrai találhatók, s az a látogatónak szinte természetes, hogy 2008 szeptemberétől az Osservatore Romano című vatikáni lap malayalam nyelven is megjelenik. Már Salamon király idejétől kapcsolatban álltak zsidó kereskedők a különleges fűszereket termelő távoli vidékkel, így nem is kell csodálkozni azon, hogy Tamás apostol közvetítésével a kereszténység is meggyökerezett a „dombvidéknek” nevezett Keralában.

Vezetőnk, Sebastian atya családjának vendégszeretetét élvezhettük egy teljes héten át, hagyományos hajóutazás és kirándulás keretében ismerkedve a helyi vidék szépségeivel, illetve a több mint tizenegyféle banán felfedezésével. Ezen a területen sorra épülnek az új templomok. A hívek a mindennapokban élik meg kereszténységüket, és paphiány sincs. Részt vettünk házszentelésen, esküvőn, láttunk temetést, megfordultunk egy Szent Sebestyént tisztelő búcsújáró helyen. Ó-Kochinban felkerestük az ősi zsidó negyedet, és jártunk a rizskereskedők utcájában is. Indiai tartózkodásunk befejezéseként a sziklás Szent Tamás-hegyen, mely az apostol lába nyomát is őrzi, szentmise keretében adtunk hálát zarándokutunkért, majd India déli pontjától, Mumbaion és Bécsen keresztül mintegy huszonegy órás út után érkeztünk haza Budapestre. A sok élményt és kegyelmi pillanatot követően nehéz volt átállni – nemcsak a harmincfokos hőmérsékletkülönbség miatt – az európai környezetre, amelyből a hírek és az információk zaja kiszorítja a természetfölötti valóságot. Indiában azonban, ahol hosszabb időt eltöltöttünk, megtanultuk az emberi és családi kapcsolatok, az imádság és a missziós lelkület fontosságát. Nekünk, magyaroknak is vannak értékeink, melyeket fel kell fedezni és meg kell élni, és hinni abban, hogy a szentek és a vértanúk életáldozata napjainkban is meghozza a keresztények új magvetését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.