Szentírás-magyarázat: A szó, ami éltet

Isten szava életet ad. Ahogyan már egy szeretettel, őszinteséggel teli emberi szó is éltet, míg egy megvetéssel, rosszindulattal teli szó megsebez, pusztít. Mennyivel inkább életet ad a teremtő Isten szava az embernek: annak az embernek, akinek a lénye legmélye pontosan a Teremtőjéhez fűződő kapcsolat, ez a felfelé ható gravitáció, ami valaha kiemelte az állatvilágból. Ez a kapcsolat a világon túli valósággal tette/teszi az embert valóban emberré. Azért érzékeljük ezt a világot végesnek, mert érzékelünk valamit abból, ami a világon túl van. Ez a felfelé ható vonzás emeli túl az embert a korlátain, az önzésén. A Teremtő szava az ember számára éltető táplálék. A vele való kapcsolat éppoly fontos, mint a mindennapi kenyér.

Amikor fáradtan, kedvetlenül ébredek, gyakran odaállok az ablakhoz, és hosszasan nézem a fákat, a felhőket, Isten gyönyörű világát, amelyben szinte kézzelfoghatóan érezhető az ő eleven jelenléte. Elképzelem, ahogyan a „felhők fölül” ő is néz engem. Jobban szeret, jobban ért, mint a legjobb házastárs tudja szeretni a társát, mint a legjobb szülő tudja szeretni a gyerekét. Segíteni akar, hogy a mai napom szépen sikerüljön. Addig állok ott az ablaknál, amíg nem tudok visszamosolyogni rá. Isten szeretete éltető táplálék, az ő szava lélek és élet.

A beszédet hallgató tömegből sokan nem értik Jézust. Hogyan mondhatja magát az életet adó, mennyei kenyérnek? Nem József fia ő? (Jn 6,41-42) Nem is sejtik, hogy ő az égből szállt alá, ő az Atya Fia, az örök teremtő Ige, aki az idők teljességében testet öltött. Krisztus a hitetlenkedő hallgatóknak az Isten titokzatos vonzásáról beszél. „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya nem vonzza” (Jn 6,44). A szíve legmélyén Isten minden egyes embert tanít. A lelkünk mélyén szóló tiszta hang az ő hangja. Ugyanez a hang szólal meg Krisztusban, az evangéliumban. Az ember természete szerint keresztény, mondja Tertulliánusz. Ha őszinte önmagához, akkor felismeri, hogy az evangélium a leghitelesebb, énjét, a legigazibb vágyait teljesíti be. Isten maga tanít minket a szívünk mélyén, és ugyanő szól hozzánk Krisztusban. A nyitott szívű ember felismeri ezt az isteni hangot, felismeri a belül és kívül megszólaló Ige azonosságát, és Krisztushoz jön. Isten önmagát ajándékozta nekünk Krisztusban, önmagát adja nekünk az Eucharisztiában. Aki e kenyeret eszi, őbenne él, és Krisztus is élni fog benne (Jn 6,56). Meghívás ez a beszéd a kafarnaumi tömegnek, meghívás protestáns testvéreink számára, hogy ismerjék fel az Eucharisztia titkának teljességét, felhívás mindannyiunknak. Krisztus önmagát nyújtja nekünk. Felfogjuk-e ennek az ajándéknak a nagyságát, mélységét? Tudjuk-e valódi megrendültséggel fogadni, a kezünkbe venni, a szívünkbe fogadni? Tudunk-e ebből a Kenyérből élni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..