Szentírás-magyarázat: Félni – és nem félni… – Évközi tizenkettedik vasárnap – Mt 10,26-33

Ezekben a mondatokban háromszor is felhangzik a figyelmeztetés, bátorítás: „Ne féljetek!”- Nagy üzenet van ránk bízva. Amit Jézus a „fülünkbe súgott”, azt kell hirdetnünk a háztetőkről. Újságban, televízióban, de anélkül, hogy a tömegkommunikáció és a reklám divatjaihoz alkalmazkodnánk. Az üzenethez méltó módon – mindenesetre félelem nélkül. A második felszólítást váratlan gondolatperdülés követi. „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább Attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Ki ez az Attól? Nemhiába írtam nagy A-val: Jézus Istenről beszél. Az emberektől való félelmet úgy űzi el belőlünk, hogy megmondja, ki az, akitől egyedül érdemes félnünk. Vannak, akik azt gondolják, akkor lesznek felszabadult emberek, ha nem félnek Istentől. Miközben aztán hősi elszántsággal hátat fordítanak neki, prédájává lesznek sokféle kisszerű, emberi félelemnek. Nem rossz az, ha ezektől épp az istenfélelem – megszabadít. A harmadik „ ne féljetek” mintha mégis visszavonná ezt a legutóbbi kemény mondatot.

Ez nem egy újabb kijelentés elején hangzik fel, inkább lezár három nagyon barátságos mondatot. Azokból pedig az derül ki, hogy aki lelkünket is, testünket is pokolra taszíthatja, az Atyánk. Gondja van még a verebekre is, minket pedig sokkal többre becsül a verebeknél. Akkor hát Tőle sem kell félnünk, bár csak Tőle volna érdemes félnünk. Mikor lehetünk igazán jóban az Atyával? Ha a Fiát „megvalljuk az emberek előtt”. Bizonyára nemcsak a szavunkkal, az önmagában nem sokat ér, hanem főképpen az életünkkel. Akkor ő is, „megvall”, magáénak ismer minket „a mennyei Atya előtt”. Ehhez képest nem számít semmi más. Csak akkor, ott azt ne mondja: ezt az embert nem ismerem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.