Izajás képét azután nemcsak Jeremiás, hanem a 80. zsoltár is továbbfejlesztette, amikor Izrael egész tragikus történetét – a kivonulástól a babiloni fogságig – egy Isten által ültetett és gondozott szőlőtő sorsához hasonlította: „Egyiptomból egy szőlőtövet hoztál…, elültetted, gyökeret vert, és ellepte a földet… Miért pusztítottad el sövényét, hogy minden jöttment rajta lakmározzék?” (Zsolt 80,9-14).
A néhány ószövetségi utalás körvonalazni hívatott azt a bibliai környezetet, amelyben elhangzik Jézus önmagát kinyilatkoztató szava: „Én vagyok az igazi szőlőtő.” Ő az igazi, tehát valóságos szőlőtő, mert ő ad egyedül valóságos életet. Miként a juhok is csak akkor vannak biztonságban és lelnek „zöld gyepre” s „csendes vizekre” (vö. Zsolt 23), ha Jézus nyájához csatlakoznak, az ő vezetésére bízzák magukat, akként a szőlővesszőknek is Jézusban kell maradniuk, ha éltető nedvvel akarnak táplálkozni. Krisztusban maradni azt jelenti, hogy megnyílunk előtte, és befogadjuk adományait: tanítását és kegyelmét.
Akkor szép és érdekes egy hasonlat, ha a részletekben is meg-megcsillan egy-egy rokon vonás a kép és a valóság között. A szőlőtő példázatában a lényeges szempont az életnedv közlése a venyigékkel; másodlagos, de a kép számára jól felhasználható motívum a gyümölcsöt nem termő vesszők lemetszése. A szőlőskert „gazdája” maga az Isten: ő, az Atya a „szőlőműves”, ő gondozza az igazi szőlőtőkét, kivált a venyigéket, hogy termést hozzanak. Amelyik terméketlen, azt lenyesi. De megtisztítja a termő szőlővesszőket is – eltávolítja a fölösleges rügyeket -, hogy az életerő csupán néhány hajtásba összpontosuljon a sok gyümölcs érdekében. „Gyümölcs” mindaz, amiben a tanítvány Krisztushoz való ragaszkodása megnyilatkozik – a hitben való állhatatosságtól a felebaráti szeretetig.
A tanítvány a szőlővessző az igazi szőlőtőn. Mert tanítvánnyá éppen azáltal leszünk, hogy az igazi szőlőtő, Krisztus ad nekünk életet. „Ti bennem és én bennetek” (14,20) egyfelől ez jellemzi Krisztus és tanítványának kapcsolatát, másfelől ebből származik a parancs: „Maradjatok bennem.” Tanítvánnyá lenni, „gyümölcsöt teremni” csak akkor tudunk, ha mint a szőlővessző megmaradunk a szőlőtőn. Nem tudunk önmagunkból élni, nincs életerő önmagunkban, minden vitalitásunk Krisztusból ered, s ha hozunk, csak ezért hozhatunk sok gyümölcsöt. „Nélkülem semmit sem tehettek” – mondja Krisztus. „Nem azt olvassuk – írja Szent Ágoston -, hogy keveset tesztek, vagy csak nehezen tudjátok a jót cselekedni; legyen a jó cselekedet akár kevés vagy akár sok, nem mehet végbe őnélküle, aki nélkül semmi sem történhetik.” „Ha bennem maradtok, és tanításom tibennetek…” Szakaszunkban a „maradni” igét ellentétbe állíthatjuk az egész beszéd búcsúzó jellegével. Jézus búcsúzik, mert rövidesen „elmegy”, azaz meghal. Mégis: misztikus módon tanítványaiban marad szavai és Lelke által. Azok pedig őbenne maradnak. Ezért ez az elmenetel igazában ittmaradás, sőt egy új eljövetel, egy új teljesség kiindulópontja.
