A szentatya négyéves szolgálatáról
Fotó: News.va

Hogyan élte meg Ferenc pápa megválasztását?

– Négy éve március 13-án nem voltam Rómában, hiszen akkor Venezuelában dolgoztam caracasi nunciusként. Nagy meglepetést okozott számomra Bergoglio bíboros megválasztása. Hallottam már róla, de akkor nem látták benne előre az eljövendő pápát, és a sajtó sem sorolta őt az „esélyesek” közé. Meglepetést jelentett a névválasztása is, hiszen Ferenc nem volt még a pápák között. Első beszédében, amelyet rendkívül nagy egyszerűséggel, békével és lelki derűvel mondott el, azonnal megérintett engem a nép iránti bizalma. Rábízta magát a népre, és az emberek imádságát kérte, hogy Isten megáldhassa szent népét. Másfelől pedig kölcsönös volt ez az egymásra hagyatkozás: a pásztor a népre, a nép a pásztorra hagyatkozik, és a kettő együtt Istenre. Innen ered az (emberek közé) kilépő Egyház képe, amely együtt járást jelent, bizalommal ráhagyatkozva az imádságra, Isten irgalmára és kegyelmére.

A szentatya legelső megnyilatkozásaitól kezdve hangsúlyozta, hogy az Egyháznak ki kell lépnie az emberek közé, úton kell lennie. Valóban megtapasztalható ez az Egyház különféle szintjein?

– Nyilvánvalóan egy hosszú, előrefelé vezető út ez, amely a II. vatikáni zsinattal vette kezdetét, s amelyet Ferenc pápa továbbra is az Egyház életére alkalmaz. Számomra fontos az úton levő Egyház, amely megnyitja kapuit, és így maga is megnyílik mindenekelőtt Jézus Krisztusra. Az Egyház tehát a Jézus Krisztus felé kilépő Egyház. Éppen ezért tudja kísérni az embereket, találkozni velük a mindennapok valóságában. Ez nagyon fontos, és ezt az utat együtt kell megtennünk. Ez a szinodalitás. Az Egyházat az úton haladva együtt kell „alkotnunk”, de mindig a Szentlélek vezetése alatt. Így a Lélek egyesíti az Egyházat, ahol mindenki figyel a Lélek szavára, és a közösség rendelkezésére bocsátja a Lélektől kapott adományait, mindazt, amit ő ad a küldetés megvalósítására.

Mi az irgalmasság szentévének és a pápa irgalmasságra hivatkozásának legfőbb gyümölcse?

– Az irgalmasság sürgetése szerintem nem Ferenc pápa személyes ízlésével függ össze, hanem Isten szeretetének alapvető, központi titka. Az üdvtörténet nem más, mint Isten szeretetének, irgalmasságának és gyengédségének a története. A pápa erre figyelmeztet bennünket. Az Egyház feladata, hogy eszköze legyen ennek, közvetítve Isten irgalmassága és az ember mai, konkrét valósága között. A szentév is pontosan ezt szolgálta, és ha a szent kapu be is zárult, az irgalmasság kapuja örökké nyitva marad. A gyümölcsök között elsőként a gyónásra gondolok, mint Isten irgalmasságának szentségére, amelyben Jézus által megtapasztaljuk az Atya irgalmasságát. Sokfelől hallottam, hogy napjainkban újjáéled ez a szentség. A másik gyümölcs pedig a szegények és a nélkülözők iránti figyelem. A pápa konkrét tettekkel mutatott példát az irgalmasság gyakorlására, amit főként nagyböjtben kell végezni, mert a megtérés a testvéri szeretet cselekedeteinek gyakorlása által születik meg. Megújult figyelemmel kell fordulnunk tehát a szegények, a nehézségben és a peremen élők felé.

Az Amoris laetitiával, a sokat vitatott szinódus utáni apostoli buzdítással kapcsolatban milyen értelmezést ad?

– Az Amoris laetitiára elsősorban nagy ajándékként tekintek. Emlékszem, a pápa az első szinódus előtt azt mondta: „Ennek a szinódusnak a család evangéliumát kell felragyogtatnia.” Ez pedig egyfelől Istennek a családdal kapcsolatos tervét jelenti, amit kezdettől fogva elgondolt róla, másfelől azokat a valós körülményeket, amelyek között a mai családok élnek, továbbá a nehézséggel küzdő családok elkísérését is magában foglalja. Azt hiszem, az apostoli buzdítás nagy lendületet adott, hiszen a megújulás gyümölcseit hozza. Ami pedig a kritikát illeti: az Egyházban mindig is jelen volt a kritika! Nem ez az első eset. A helyes olvasatot pedig maga a pápa adta meg: legyen a kritika őszinte és építő, s akkor az előrejutást segíti.

A zsinaton aztán később újra előtérbe került az a gondolat, hogy az Egyházat újra és újra meg kell reformálni. Bibliai szóval ez a megtérés az Egyház alapvető dimenziója. Jogos és szükségszerű, hogy ez így legyen. A pápa sürgetve int erre, hogy az Egyház útjából eltávolítsa a történelem során fölhalmozódó hordalékot, és így az mind hitelesebbé váljon. Szerintem ez a reform lényege, és ezért szorgalmazza a pápa a „szív reformját”. Minden reform, beleértve a struktúra megújítását is, amelyre valóban szükség van a Római Kúriában, a szívből indul ki. Erre utalt a pápa a kúria tagjaihoz intézett legutóbbi beszédében. Úgy is mondhatnám, hogy a „szív reformja” elsősorban nem a működtetés szempontjait érinti, hanem a hiteles visszatérést Istenhez.

Bíboros úr, Ön a szentatya legközelebbi munkatársa. Mit tanult a pápától?

– Mindenekelőtt a dolgok és a helyzetek hitbéli olvasatát, amelyből mély lelki derű születik. Erre többször is utal a szentatya: a legnehezebb helyzetekben is meg tudja őrizni azt a képességét, hogy nyugodtan és békével szemlélje a dolgokat, mert tudja, Isten kezében van minden. Így képes nyugodtan és bátran előremenni. Mondhatom, ez nagyon sokat segít nekem a saját felelősségem és feladatom gyakorlásában.