Az együttérzés jelképe

Washington, London, a Vatikán és a világ számos nagyvárosa után Budapesten is felállítják az együttérzés jelképévé vált Hajléktalan Jézus-szobrot. A köztéri alkotás az elesett emberekre hívja fel a figyelmet, s azt üzeni, lássuk meg bennük is Krisztus arcát. A kifejező művet megáldotta Ferenc pápa. Az együttérzés szobrának budapesti elhelyezésére gyűjtést hirdetett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A padon fekvő, pokrócába burkolózott, elesett embert ábrázoló köztéri alkotás Timothy Schmalz kanadai szobrász műve. A fekvő ember meztelen lábfején a keresztre feszítés sebei láthatók.  A művész kettős céllal alkotta meg a Hajléktalan Jézus-szobrot: egyrészt azért, hogy a kirekesztett emberekre irányítsa a figyelmet, másrészt pedig azért, hogy együttérzéssel, tudatosan tegyünk az elesettekért, meglátva bennük Krisztus arcát. A bronzformába öntött üzenet ma már a világ több nagyvárosában megtalálható, többek között Londonban, Washingtonban és Rómában is. Rino Fisichella vatikáni érsek az alkotónak írt levelében úgy fogalmaz: „Az Ön szobra olyan látható és kézzelfogható megközelítési lehetőséget ad az embernek, amellyel mélyebben megértheti Isten szavát.”
A szobor üzenete nagyon közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meggyőződéséhez, mely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége. Az elesettek méltóságát a szociális ellátórendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom képes.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ferenc pápa meghívására budapesti hajléktalan emberek egy zarándokcsoportját kísérte Rómába, és a látogatás során felfigyelt a hajléktalan Jézust ábrázoló szoborra. Egy magánszemélyekből álló baráti társaság kapcsolatba lépett a kanadai alkotóval, aki örömmel mondott igent a szobor elkészítésére és budapesti felállítására. A civil kezdeményezések összefogásával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtést hirdetett az együttérzés szobrának budapesti elhelyezésére. A karitatív szervezet mindenkit arra kér, lehetőségeihez mérten járuljon hozzá ahhoz, hogy az örök érvényű üzenetet formázó mű Magyarországon is otthonra leljen.

Támogató hozzájárulásaikat a 11784009-20202091 számú bankszámlán vagy az ado­ma-nyozz.hu weboldalon fogadjuk. Hagyományos banki átutalásnál, kérjük, a közlemény rovatba írják be: Hajléktalan Jézus-szobor. A számla neve: MMSZ Adomány.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .