A termés viszonylag könnyen összefoglalható. A francia Nicolas Dalayrac Léhéman vagy A neustadti torony címmel jegyez egy Rákócziról szóló operát (1801, Párizs). A Verdi korai korszakához tartozó Attila nem hazai terepen játszódik, a hun fejedelem Aquileába vonul be, aztán Róma melletti táborában ölik meg. Feltételezhetően csak címében magyar az ír William Vincent Wallace 1847-es keltezésű Magyarországi Matildja is. A horvát nemzeti opera, Ivan Zajc 1876-ban bemutatott Zrínyije a nagy „horvát hadvezér” szigetvári drámájának feldolgozása. Ciro Pinsuti féltörténelmi Corvin Mátyása 1877-ben, a milánói Scalából indult jelentős sikerrel, mára mégis feledésbe merült. Beethoven August von Kotzebue színművéhez, az István királyhoz írt kísérőzenét; a Faust elkárhozása első részében Berlioz a Rákóczi-indulóval marsoltat a magyar pusztán; Vincent d’Indy pedig Hunyadi János emlékére komponált szimfonikus költeményt.
A könnyedebb műfajok, az egyéb magyaros ihletésű darabok tekintetében kedvezőbb a kép. Johann Strauss sokszor adott hangot baráti érzéseinek: Jókai elbeszéléséből született A cigánybáró című operettje, az Aranyballada nyomán pedig vígoperája, a Pázmán lovag. A denevérben csárdást énekeltet egyik szereplőjével, és szimpátiáját bizonyította a keringőkirály az Éljen a Magyar! gyorspolkával is. Csajkovszkij magyar tánca Ahattyúk tavában, Brahms „sorozata” és Massenet egyik zenekari szvitje, a Magyar jelenetek…
Mindezek ismeretében különösen felértékelődik Antonio Caldara (1670/71–1736) az említetteket jócskán megelőző műve, az Oratórium Szent Istvánról, Magyarország első királyáról, amelynek világpremier lemezfelvétele – a Németh Pál vezette Savaria Barokk Zenekar előadásában – nemrég jelent meg a Hungarotonnál.
A velencei születésű Caldara kora egyik legünnepeltebb zeneszerzője volt. Mantovában, Rómában, Barcelonában, majd hosszú ideig – haláláig – Bécsben működött. Hatalmas életművét, invenciózus, dallamgazdag alkotásait Bach is szívesen tanulmányozta. A III. Károly (VI. Károly néven német – római császár) megbízására írt Szent Istvánt 1713-ban mutatták be. Az uralkodót a hitvédő magyar király alakjával népszerűsítő, egyházpolitikai üzenetet hordozó művet részben a Habsburg-házra éppen neheztelő XI. Kelemen pápa engesztelésére is szánták.
A kétrészes, közel nyolcvanperces oratóriumnak nincs igazi cselekménye. A rövid nyitányt rövid recitativók és áriák végeláthatatlan füzére követi, a láncolatot mindöszsze három kettős és egy tercett töri meg. Míg István (az ifjú amerikai kontratenor, Randall Scotting virtuóz tolmácsolásában) Isten megváltó művét magasztalja, Magyarhon szépségét zengi és a pogányságból megtért népe üdvéért imádkozik, addig felesége, Gizella (González Mónika), Anastasio főpap (Szigetvári Dávid), illetve alattvalója, Erasto (Jekl László) a király hitének erejét, kegyességét és egyházhoz való hűségét dicséri. E „célzatos” Szent István a tucatszámra és „kaptafára” születő barokk oratóriumokoperák érdekes példája, Caldara imponáló zeneszerzői rutinjának bizonysága.