Hangverseny Galyatetőn

A zongoraművész Fasang Árpád kántorkodott évekig (az evangélikus), aki halála után két évvel, tavaly emléktáblát kapott a kápolnában a Kodály-dombormű közelében. Ekkor határozta el Berczelly István operaénekes, hogy megalakítja a Kodály–Fasang Galyatetői Zenebarát Társaságot, és évente augusztus első vasárnapján hangversenyt rendeznek – neves művészek részvételével, szentmise keretében. Mindkettő az emlékezés példája: a mise a legszentebb áldozaté, a koncert az Istent dicsőítő hódolaté. Az idén augusztus hetedikén jelen lévő sokaságának részvételével mondott misét Kacsik Árpád esperes plébános.

Felhangzott Kodály magyar miséje Berczelly István szólóénekével, az Ének Szent István királyhoz, majd Bach oratórikus műveiből adott elő részleteket Bokor Jutta operaénekes és Berczelly István. Fasang Zoltán fuvolaművész a magyar mester két epigrammáját játszotta. A hangszeres kísérők sorában volt Jakab Ágnes oboa-, Fasang Eszter hegedűművész, a harmóniumon Fassang László európai rangú orgonaművész tehetséges tanítványa, Tóth Imre működött közre, aki id. Fasang Árpád igényes korálelőjátékával zárta a hangversenyt. Talabér Anna tízéves leány zsoltárszólói a jövő ígéretében csendültek fel.

Mátraszentimre Önkormányzata ünnepi programként, támogatással vállalta a felsőmátrai napok alkalmából az évente megjelölt galyatetői kápolna-rendezvényt. Nem csupán a külső látványra, hanem a lélek üdítő, tiszta sugalmára is szükség van – mondta Stuller András polgármester.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .