Szélsőségesen

Geisbühl Mátyás börtönlelkész később így emlékezett vissza erre az eseményre: „A nagy fegyházépület két szárnyát, az I. és II. osztályt kiürítették a hadbíróság foglyai számára… Meg is érkezett nemsokára a hadbíróság Dominits őrnagy parancsnoksága alatt… A hadbíróság a telep iskolájának egyik termében működött. A telep szomszédságában, széttolható fallal elválasztva volt a Szent Család tiszteletére épült kápolna… December 21-én késő este, amikor már ágyban voltam, bekopogtat hozzám Németh Gyula őrparancsnok. »Tisztelendő úr, képzelje, most meg idehozták hozzánk a veszprémi püspököt huszonhat papjával. De mivel nem volt szabályos beutaló iratuk, az igazgató úr nem fogadta be őket a fegyházba. Ideiglenesen a kinti iskola másik termét ürítettük ki, szalmazsákokat helyeztünk be, és egyelőre ott szállásoltuk el őket. Reggel látogassa meg őket!«”



Geisbühl lelkipásztor december 21-éről beszél, más források, maga Mindszenty is 23-át említ. A megérkezéssel és elhelyezéssel kapcsolatban a régi őrök kissé másként emlékeztek: a börtönnel szemben ma is ott áll az egyszerű kis épület, amelyet 1886-ban a látogatók várakozó- és melegedőhelyiségének szántak. A huszonhat pap és szeminarista egy részét átmenetileg itt helyezték el.

„Az asszonyok és gyermekek összefutottak, s elámulva nézték a reverendás foglyokat, köztük a püspököt. A Hitler–Sztálin teremtette állapotoknak kellett elérkezniük ahhoz, hogy ebben az iskolában vésztörvényszék működjék, és reverendás vádlottak ügyeivel is foglalkozzék. Első este a szállásunk is itt volt. A nagyszámú, szokatlan összetételű csoport elhelyezkedése nem kis gondot jelentett; kispapjaim térképekből készítettek nekem hálófülkét. Igaz, hogy számomra hoztak egy ágyat is, nekem egyedül. E kedvezményt visszautasítottam, osztani akartam fogolytársaim sorsát. Reggel egyetlen mosdótálat kaptunk kevés vízzel, mire tanácsomra mindnyájan az udvari itatóvályúnál végeztük el a mosakodást.” (Mindszenty)



 
Geisbühl Mátyás így folytatja emlékezését a szélsőjobboldali diktatúra idejéből: „Másnap reggel siettem megnézni őket. A püspök úr már fenn volt, éppen a lavór vizet öntötte ki az iskola udvarán. Bemutatkoztam. Bevezetett a terembe, ahol Schwarz irodaigazgató, pápai kamarás volt még fenn (éppen öltözködött), a többiek még aludtak vagy szalmazsákon hevertek. Voltak köztük kanonokok, pl. Langmár Lipót; teológiai tanárok, Varga Péter Pál szemináriumi vicerektor, aulista papok és kispapok. Megígértem, hogy amit érdekükben tehetek, meg fogom tenni. De ki gondoskodjék róluk? Ha ez az ideiglenes állapot napokig is eltart? A fegyház nem gondoskodott, nem tartoztak oda. Egyelőre volt még hazai. Nővérem egy fazék levest főzött, a fegyházi élelmező, Dénes Gyula barátom néhány oldal szalonnát és kenyeret adott részünkre (nem hivatalosan).”



Régen a jobb- és baloldal elnevezés a politikai erők ülésrendi elhelyezkedésére utalt. A XX. század folyamán egyre szorosabban meghatározott ideológiákhoz kötötték ezeket az elnevezéseket. Mindszenty Hitler–Sztálin teremtette állapotokról beszél, összekapcsolva a két szélsőséges irányzatot jelképező diktátor eszmei és gyakorlati magatartását.

A szélsőbal materialista, ateista, nemzetellenes nézeteket követ, hatalmi politikájában egy szűk csoport (munkásosztály?) érdekeit tartja szem előtt – a demagógia szintjén. A szélsőjobb – látszólag ellentétes ideológiai alapra támaszkodva – maga is materialista, ateista elveket vall, bár gyakran tagadja ezt, s elsősorban valamiféle abszolút nemzeti érdekeket hangoztat. A szélsőbal és a szélsőjobb összefonódását mutatja az a történelmi paródiahelyzet (ha nem lett volna annyira tragikus), hogy éppen az 1944-es szélsőjobboldali személyekből váltak rövidesen a leghűségesebb szélsőbalos, kommunista elvtársak. (De Hitler is együttműködött kezdetben a kommunistákkal, Mussolini pedig a baloldalról indult.)

Egyes elemzések szerint 1944-ben a szélsőbal (a Szovjetunió) fenyegetése, majd a szovjet csapatok megjelenése teremtett lehetőséget a Mindszentyt is letartóztató nyilas, szélsőjobb erők hatalomra kerülésére. Jelezve ezzel, hogy a két (látszólag egymással szöges ellentétben álló) szélsőség szorosan összefügg, mintegy egymást feltételezi. Más összefüggésben (nehogy valaki félreértse vagy tudatosan félremagyarázza!) 1990 táján a szocializmus és a liberálkapitalizmus borult össze. Miközben a marxista terminológia azt hangoztatta (más szóhasználattal Nyugaton is ezt vallották!), hogy antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással.

„A szentmisét házi kenyérrel mutattam be. Mise közben hallottuk először a kivégző sortüzeket. A vértanúkat mementómba foglaltam. Akasztás is volt ezen a reggelen, bár vasárnap volt, amikor a törvény tiltja a kivégzést. De ki tartja be itt már a törvény rendelkezéseit?! Ezen a reggelen akasztották fel Bajcsy-Zsilinszky Endrét is, akinek társait, Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest és Tartsay Vilmos századost már december 8-án kivégezték Budapesten… Estére kiürítettek számunkra egy addig még nem fűtött, pókhálós és patkányoktól látogatott, dohos raktárt. Bevonultunk ide, s a karácsonyi ünnepélyt is itt tartottuk meg. A megváltás egyetemességéről szóltam, s megemlítettem, hogy édesanyám ennek örömére karácsonykor még a háziállatokat is a családnak készült ételből etette… Később a fegyház kápolnájában az éjféli misét papjaim és kispapjaim segédletével végeztem. Milyen fájdalmas éjféli mise volt ez karácsony szentestéjén! Az odavezető út nyomasztó és megrendítő volt derék hazafiak friss akasztófa-erdeje és kihűlt teteme közt. S mikor körülnéztem a kápolnában, akkor láttam, hogy a mohácsi nagy temetőben lehetett talán csak együtt annyi élre került vezető magyar, mint amennyit ebben a börtönben fogva tartottak. Az államfőt a németek hurcolták el. Itt a fegyházban sínylődik három volt miniszterelnök: gr. Esterházy Móric, Kállay Miklós és Lakatos Géza. Mellettük volt miniszterek, kúriai bírák, felsőházi tagok, képviselők, magas rangú katonák, művészek, papok és minden néprétegből sokan mások.” (Mindszenty)


Fogalmi zűrzavarban élünk. A politikai és közéletben könnyedén sütik a másként gondolkodókra: fasiszta, nacionalista, jobboldali, szélsőjobboldali stb. – s ezzel máris elintézték, kirekesztették őket. A mai nyelvi háborúban mintha a tények nem számítanának. Pedig kirekesztő az, aki a tények mérlegelése helyett ilyen módon ítélkezik. S alig látszik remény a tisztázásra. Nem törődnek azzal, hogy például fasizmus soha nem volt Magyarországon, sem Németországban. Ez a társadalmi forma Olaszországra, Spanyolországra és Portugáliára jellemző – Olaszországban 1943-ig, Spanyolországban 1975-ig, Portugáliában 1974-ig. 1933 után Németországban a szocializmus nemzeti változata hódított teret, miközben a Szovjetunióban a nemzetközi változata öltött testet. 1919-ben a kommunisták nem forradalmat hajtottak végre – 1919 őszétől sem beszélhetünk ellenforradalomról, mint máig írják egyes tankönyvek. De ezerféle más, hamis szóhasználat is – megbélyegző tényvalósággá emelve! – nyomja a vállunkat.

„Ez a tragikus külső keret, jóval túl a kápolna és a fegyház falán, a messzeségbe nő. Esztergom, Buda és a Balaton vonalára, ahol német és orosz arcvonal néz egymással farkasszemet – miközben az egyik mentéssel, a másik felszabadítással rabolja vagy pusztítja a sokfelé szétszaggatott drága magyar föld utolsó értékeit. Könnyekben fürdik az oltáron Krisztus szent teste és vére. A tömegben is fel-felcsuklik a zokogás. Ez volt életem legmegrázóbb éjféli miséje.” (Mindszenty)


A pinceszinten lévő emlékcella falán két Mindszenty-portré. Fogvatartottak festették: egyikük szobrászatot tanult, az ő alkotásán Mindszentyt palliummal a nyakában látjuk, a másikat egyik tanítványa festette: a kezét álla alatt összekulcsoló főpapot mutatja.
„Püspök úr jól bírta a fegyház levegőjét – írta Geisbühl Mátyás. – A nyilas kormány akkor már Sopronba tette át székhelyét. Budinszky igazságügyi miniszter itt lakott Kőhidán Strancz fegyházigazgató lakásában. Egy ízben előterjesztettem püspök úrnak azt az elgondolásomat, hogy a miniszternél személyesen fogok interveniálni érdekükben…”

„Karácsony ünnepén délután engedélyezték Papp Kálmán prelátus, soproni városplébános látogatását, aki dr. Krüger Aladár régi barátommal együtt jelent meg. Krüger mint képviselő az országházzal együtt telepedett át Sopronba, és vállalta, hogy ügyünket képviseli a vérbíróság előtt. Egyik udvari papom az ő segítségével beadványt készített ügyünkben a »kormányhoz«, és én – bár kelletlenül – hozzájárultam ahhoz, hogy Géfin Gyula szombathelyi szemináriumi rektor azt átnyújtsa a Szálasi-»kormánynak«. Géfin prelátus később megnyugtatott, hogy az iratot sohasem adta át Szálasi kormányának, aminek örültem.” (Mindszenty)


Európában ma is jelentkezik a politikai és társadalmi feszültség. Németországban egyszerre vonulnak utcára neonáci és szélsőbaloldali csoportok. Párizs külvárosait – szélsőbaloldali szólamokat hangoztatva – hónapokon át megszállva tartották észak-afrikai bevándorlók. Egy-két hónappal ezelőtt a választásokon közel húsz százalékot kapott a szélsőjobboldalinak nevezett párt, miközben a két rivális, Sarközy, illetve a győztes Hollande olyan eszméket hirdetett a választási kampányban, amelyekkel kapcsolatban – így nálunk is – a szélsőséges, rasszista stb. jelzőt használják.

És nálunk? A négy éve tartó háború (gazdasági és pénzügyi válságnak nevezik) itt is gyarapítja a társadalmi feszültségeket, egyre nő a hajléktalanok, éhező gyerekek és nyomorúságban tengődő családok sokasága, miközben a felszín ütött-kopottan és hamisan csillog. Egyesek gyakran riogatnak szélsőjobboldali veszéllyel, mintha szándékosan feszültséget akarnának kelteni – és figyelmen kívül hagyják a radikalizálódás valódi okait… „Megkértem Strancz fegyintézeti igazgatót – folytatja emlékezését Geisbühl Mátyás , hogy kérjen a minisztertől számomra kihallgatást… A miniszter késő este hívatott. Előadtam, hogy milyen lehetetlen és méltatlan eset, hogy egy püspököt, aki magyar közjogi méltóság is, ilyen elbánásban részesítenek… A miniszter jóakaratáról biztosított, s hangsúlyozta, hogy neki is milyen kellemetlen ez az eset… de saját hatáskörében nem mer dönteni ebben az ügyben. Rövid gondolkodás után kijelentette, hogy másnap Sopronban minisztertanács lesz, s az elé fogja vinni az ügyet.” Mihez viszonyítva nevezhetjük meg a történelemben jelentkező szélsőségeket? A keresztényi, krisztusi emberképet tekinthetjük állandónak a történelmi hullámzásban.

„Az év utolsó napjaiban egyre érkeztek Kőhidára új fegyencek. Hogy ezeknek helyet tudjanak adni, minket az őrizetünkre rendelt csendőrökkel együtt átszállítottak az Isteni Megváltó Leányai soproni anyaházába. Itt is fegyházi őrizet alatt álltunk, de mégis a jó nővérek gondot viselhettek ránk.” (Mindszenty)



Fényképezte: Cser István