Kis teste még meleg volt, amikor felvettem. Kicsit továbbvittem, és a vadaspark felé vezető út mentén egy nagyobb levél alá, a fű közé rejtettem. A széncinegék áprilisban költenek, ezt a madarat valószínűleg apró fiókák várták az odú mélyén készített, szőrszálakkal bélelt puha fészekben. Abban a fészekben, ahová ő már nem tér vissza. Párja talán egyedül is fel tudja nevelni a nyolc-tíz fiókát. Talán.
A szanatórium kertjében fekete rigó fuvolázott, az erdei út egyik oldalán énekes rigó dalolt, a másikon erdei pinty csattogott. A nagy parkoló jobb oldalán, a kiirtott erdő helyén nőtt bozótosban egy nagyon jó hangú barátka énekelt. Egyike a kedvenceimnek, megálltam, és hallgattam egy darabig. Próbáltam megkeresni a távcsővel, de nem sikerült. A bokrok sűrűek, a szemem rossz, ezt előre sejthettem volna. Szerencsére a hangja kárpótolt, szép volt a kezdőcsicsergés, a bokorének és a hangosan csengő befejezés. A német madarászok ezt Überschlagnak nevezik.
Az erdőbe érve eleinte semmit sem hallottam, később egy újabb erdei pinty kezdett csattogni, távolról a zöld küllő hangja szólt. A Petneházy-réthez sok szép emlék fűz, annak idején az őszi vonuláskor sok madarat, főleg csízeket és tengeliceket gyűrűztünk itt hívómadarak segítségével. Most csak egy fácánkakas sétált a bokrok szélén, de alig látott meg, a sűrűbe menekült. A lovardánál néhány füsti fecske repült, a magasban mezei pacsirta énekelt. Fehéren virágzott a galagonya, rózsaszínűek voltak a vadrózsa virágai. A pitypang már csak itt-ott sárgállott, a virágok helyén kis szürke színű, puha gömböcskék ültek, és arra vártak, hogy a szél felkapja és messzire repítse az egymás mellett szorongó apró magvakat. Valahol kakukk kiáltott (idén most hallottam először), az egyik galagonya csúcsán kenderike énekelt. Nem volt messze, jól megnézhettem. A hímek ilyenkor, a költési időben nagyon szépek, homlokuk és mellük vérpiros. A bokor mellett, ahol a madár ült, jókora vadsóskák ágaskodtak. Hivatalosan gyomok, de szerintem szép, akár embermagasságra is megnövő növények.
Hazafelé egy gyönyörű zöld gyíkot láttam, egy galagonya tövében élvezte a forró napsugarakat. Kék torkával és smaragd testével a legszebb hazai hüllők egyike. A Vadaskerti úton eszembe jutott a kis széncinege. Megnéztem, ugyanott feküdt, ahová tettem, de hangyák mászkáltak rajta. A természet, a teremtett világ körforgalma örök.
