Éltető és megtartó erő
Fotó: Lambert Attila

 

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye pünkösdhétfőn, május 21-én a máriaremetei kegytemplom kertjében tartotta hagyományos majálisát, melynek témájául a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jegyében a következőt jelölték meg: „Az Eucharisztikus közösség – közösség az Egyházban”. Idén először volt ez a nap Szűz Mária, az Egyház Anyja emléknapja. Az ünnepen Erdő Péter bíboros, prímás tartott katekézist és mutatott be szentmisét.
A majálison ezúttal is képviseltették magukat a katolikus iskolák, a lelkiségi mozgalmak, a szerzetesrendek és természetesen a plébániák. A pódiumbeszélgetések témái is a plébániai élethez kapcsolódtak – szó volt többek között az ünnepekről, a táborok szervezéséről, az imaéletről és a szociális tevékenységről is. A délelőtt folyamán a szabadtéri oltárnál szentségimádást tartottak a Nyolc Boldogság Közösség vezetésével. A gyerekeket foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal várták a szervezők. Ezúttal az egyházmegyei ministránstalálkozót és -versenyt is itt rendezték meg a hivatásgondozó és ifjúsági referatúra munkatársainak részvételével.
Az „Élmények útján” megoldandó feladatok középpontjában a nemrég boldoggá avatott Brenner János élete állt. A versenyt a sashalmi Krisztus király-plébánia csapata nyerte. Az eredmény kihirdetése után Erdő Péter bíboros arra szólította fel a nemzetközi római ministránszarándoklatra készülő fiatalokat, hogy vigyék hírét a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak.
A főpásztor katekézisét szintén az Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében tartotta meg. Az oltár előtt felállították azt a keresztet, amelyet Magyarországon és a környező országokban is körbehordoznak. „De hogyan kapcsolódik egymáshoz az Eucharisztia és a kereszt?” – tette fel a kérdést ­Erdő Péter. Jézus csak nagypénteken, tehát az utolsó vacsora után hal meg a kereszten, mégis már ekkor a saját föláldozott testét és vérét adja tanítványainak. Mindez úgy lehetséges, hogy Krisztus már elővételezte a keresztáldozatot, mivel Isten világában nincs előbb és később. Ahogyan az utolsó vacsorán, úgy minden szentmisében is jelenvalóvá válik Krisztus áldozata, anélkül hogy megismétlődne.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – mondta Jézus az utolsó vacsorán. Ez az emlékezet azonban nem csupán egyszerű felidézés. A szentmise ugyanakkor az Egyház számára éltető és megtartó erő: az Egyház végzi az Eucharisztiát, de az Eucharisztia tartja fenn az Egyházat. A szentmisében a szentírási olvasmányokban, a hívek közösségében és az Oltáriszentségben is találkozunk Krisztussal. A szentmise lakoma, hiszen Krisztus táplálékul adja nekünk testét és vérét.
Jézus Krisztus az Oltáriszentséget azok számára alapította, akiket megkereszteltek. Szent Pál apostol írja: ne együk a kenyeret és a bort megkülönböztetés nélkül, „mert aki méltatlanul eszik és iszik (…), az a saját ítéletét eszi és issza” (vö. 1Kor 11,28). Áldozás előtt tehát meg kell tisztulnunk bűneinktől. Ugyanakkor a szentmise elején a bánatima elmondása és az evangélium figyelmes hallgatása is bűnbánati cselekmény, és a szentáldozás is megtisztít bennünket a bocsánatos bűnöktől. A végtelen Istennel való közvetlen érintkezés kockázatos, ám ezt Isten szeretete áthidalja akkor, ha megbánjuk bűneinket.
Jézus nemcsak az átváltoztatáskor vagy az áldozás idején van jelen a kenyérben és a borban, hanem utána is. Már az I. században félretettek az Eucharisztiából, és elvitték azt a betegeknek és a foglyoknak, s már abban az időben is vallásos tisztelet övezte az átváltoztatott szent színeket. A szent jelenlét nem maradt és manapság sem marad a templom falai között, hiszen küldetést ad nekünk arra, hogy tanúságot tegyünk Jézusról.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye majálisán Erdő Péter bíboros az egyházmegye papságával együtt mutatott be szentmisét, s ezzel megnyitotta a Nemzetközi Eu­charisztikus Kongresszusra való készület második lelkipásztori évét. Ennek témája a „közösség az Egyházban”, mottója pedig így szól: „Az Eucharisztia az Egyház életének forrása.” A főpásztor homíliájának elején arra hívta a ministránsokat, hogy alakítsanak Boldog Brenner Jánosról nevezett csoportokat, közösségeket, melyekben megtanulhatják „közösen érteni és tisztelni a szentmisét és az Oltáriszentséget”.
A felolvasott evangéliumban Jézus János apostolhoz fordulva így szólt: „Íme, a te anyád”, Szűz Máriának pedig azt mondta: „Íme, a te fiad”. Szűz Mária tisztelete a kezdet kezdetétől eleven volt az Egyházban, az első évezred során mégsem használták Szűz Máriára „az Egyház édesanyja” elnevezést. Pedig ez a gondolat akkor is közel állt az emberek szívéhez. Párhuzamot láttak Éva és Mária között. Szent Pál azt írta, hogy Krisztus Testének tagjai vagyunk – ha pedig Mária Krisztus édesanyja, miért ne volna édesanyja Testének, az Egyháznak is?
A középkori himnuszokban és imákban is megjelent „az Egyház édesanyja” cím. XIV. Benedek pápa 1748-ban hangsúlyozta, hogy Szűz Máriát mint szerető édesanyát hagyta a haldokló Jézus az Egyházra. Boldog VI. Pál pápa pedig a II. vatikáni zsinat végén többször is az Egyház Anyjának nevezte Szűz Máriát, és 1964. november 21-én ünnepélyesen is kihirdette, hogy Szűz Mária az Egyház Anyja.
Szűz Máriának ez a címe tudatosítja bennünk, hogy mindannyian ugyanannak az anyának a gyermekei vagyunk. Pünkösd másnapja pedig arra emlékeztet minket, hogy a Szűzanya az apostolokkal együtt imádkozott a Szentlélek eljövetele előtt. Erdő Péter bíboros szentbeszéde végén ­arra szólított fel, hogy június 2-án – ­úrnapja előtti szombaton – dél­után 5 és 6 óra között vegyünk részt szentségimádáson, ezzel is készülve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..