Szakállas eurovízió

A 2002-es, Barcelonában játszódó első rész bohó egyetemisták habkönnyű kalandjait mesélte el vígjátéki modorban, alig leplezve a multikulturalizmus és az Erasmus-ösztöndíj dicséretét. Három évvel később Cédric Klapisch rendező már komorabb színekkel festett: Xavier (Romain Duris) a diákéveket maga mögött hagyva írói és párkapcsolati válsággal küzdött, persze egy amolyan franciás, tragikus fordulatokat nélkülöző melodrámában. A nemrég mozikba került harmadik epizód pedig eredeti címében – Kínai kirakó – mintha a legújabb világhatalmi viszonyokra reflektálna, pedig csupán főhősének követhetetlenné bonyolódott élethelyzetére utal. Xavier ugyanis kétgyermekes apaként egy nap arra ébred, hogy élete párja, Wendy (Kelly Reilly) elköltözik a csemetékkel New Yorkba.


A férfi megzuhan, és egyre cifrább magánéleti zűrökbe keveredik: spermadonor lesz, miközben gyermekei után eredne, a regényírás újfent akadozik, s még a habókos Martine is (Audrey Tautou, unalomig ismert Amélie-manírokkal) újra feltűnik a színen. Az érzelmi (és forgatókönyvi) káoszt a rendező édes-bús komédiázással igyekszik kezelni, ám ügyetlensége miatt képtelenek vagyunk azonosulni Xavier-vel, s a játékidő felétől az egész film az ő sodródó életvitelének önkéntelen igazolásává alakul. Mintha rendben lenne, hogy kapcsolatból kapcsolatba vándorol, miközben elhagyott gyermekei mellett szívességből utódot nemz egy leszbikus párnak, sőt lakhatása érdekében még névházasságra is hajlandó. Mindezt tetézi a valószínűtlen, már-már a legrosszabb limonádékat idéző happy end, melyben hősünk és exei egy nagy, közös jelenetben egymással megbékélve viccelődnek.

Félreértés ne essék: a hangvétel mindvégig őszinte és keresetlen, szembemenve az amerikai filmipar rózsaszín szerelmet hazudó romkomjaival. Xavier kedélyesnek beállított sodródása inkább a rendezőről állít ki bizonyítványt: Cédric Klapisch eurovíziója a langymeleg erkölcsi relativizmus, mely – az újdonságáról szóló híresztelésekkel ellentétben – meglehetősen szakállas vezérelv, hiszen már a bibliai időkből is ismerős: minden más jó, csak az élő Isten nem kell.