Szabadságvesztés és kiteljesedés

Erre mondta nemrég egy ifjú pap (tehát olyasvalaki, aki személy szerint igencsak elkötelezte magát), hogy nem nagyon csodálkozik, ha a fiatalok a szükségesnél többször is meggondolják, hogy a véglegesség szándékával és komolyságával odaszánják-e magukat valamire, hiszen a világot s az életet épp csak tanulva nem sok biztató mintát kapnak hazulról vagy a szomszédságból. Több mint elég visszahúzó erő van, amely elbátortalanítja a soron következő nemzedék nemegyszer amúgy is tanácstalan tagjait. Mindezek megfogalmazásával nem a generációs szakadék további szélesítése a szándékom, csak egy olyan szempontot hangsúlyozok, amely akár reményt is adhat: nem a világ s az emberek lettek mára menthetetlenül rosszabbak (pusztán a tájékoztatás lett jobb – tenné hozzá a féktelen modernizmussal bajosan vádolható katolikus író, Gilbert K. Chesterton). S a viszonylagosság tapasztalatából származó szolid optimizmust erősíthetik azok a nézetek is, amelyeket ókori szerzők tollából ismerünk, ékes példájául annak, hogy hajdan sem voltak megelégedve a szülők az őket váltó nemzedékkel. A hiteles példák vonzáskörébe kerülés, a talán csak pislákoló értékválasztások erősítése mindenesetre előbbre vivő megoldásnak tűnik, mint a puszta méltatlankodás a világ vélt vagy valós romlottsága fölött (ez utóbbi nem keverendő össze negatívumaink elemző megismerésével, amit nem volna célravezető megtakarítanunk). Való igaz, fájdalmasabb, hiszen önmagunk felülvizsgálatát is sürgeti e feladat, szemben a körülöttünk élők hibáinak, esetlenségeinek vagy bűneinek könnyebb utat kínáló, igen hamar rögzülni képes szokássá váló sorolásánál. A szembenézés horizontját – nem a kellemetlenkedés, hanem a teljesség igényével – szélesíteni is lehet: érdemes megvizsgálni: vajon amit a szépítésre hajlamos emberi emlékezet a közbeszéd szintjén harmonikusként, követendőként, normaként őriz, mélyebbre ásva nem mutat-e legalábbis árnyaltabb képet. Miért tudunk vagy miért nem vagyunk képesek elköteleződni? Miért akarunk tartósan valakihez vagy valahová tartozni, máskor pedig miért menekülünk e lehetőség elől? Milyen esélyei és buktatói vannak a valamire odaszánt életnek? Az Embertárs című ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóirat legújabb számának szerzői többek közt e kérdésekre keresnek válaszokat.