Szabadon, Máriával
Fotó: Fábián Attila

 

Óbudavárra érkezve egy nagy családba csöppen az ember, ahol őt is családtagnak tekintik. Lépten-nyomon ismeretlenül is rám köszönnek az emberek, és sok mosolyt lehet elcsípni, bármerre nézek. Az októberi időpont ellenére majálishangulat van, rengeteg a gyerek, és mind máris érzi a szabadság illatát: a családi autóból kiszállva azonnal rohangálni kezd, bandákba verődik. A szülők is jókedvűek, sokak kezében látni süteményesdobozt – ebből a szempontból is megvalósult gyermekálomnak ígérkezik a nap.
A kápolna előtti tisztáson és erdőszélen készülünk a misére, a legfontosabb tudnivalókat Török Péter, a közösség tagja mondja el. A nap és a mise rendkívüli programja a kápolna Mária-képének megkoronázása, majd a családok korsós vonulása a kép elé, végül pedig néhány fiatal „szeretetszövetség-kötése” Máriával. A kicsiny korsók a kánai menyegzőre emlékeztetnek – mi is annak csodáját kérjük Máriával Jézustól.
A mise kezdetére megélénkül a szél, és ez olykor már-már azzal fenyeget, hogy eldönti az oltár jobb oldalán álló, apró mozaikkockákból összerakott, „Mária, az élet királynője” feliratú képet. Kiderül azonban, hogy a szervezők mindenre gondoltak, és alaposan megkötötték, alul pedig kövek tartják. A kép ötletes és megható: a mozaikkockák schönstattos családok, papok, jelenetek fényképei.
Székely János köszöntő szavaival hangsúlyozza, hogy a mai koronázás arra szólít fel: fogadjuk be a családjainkba Jézust, mondjunk rá mi is igent, ahogyan Mária tette.
A püspök egy olyan lány történetével kezdi a prédikációját, aki félt egészen letenni az életét Isten kezébe. Tél volt, és talált a hóban egy már csaknem élettelen kismadarat, amely azonban a gondoskodásának köszönhetően erőre kapott, s nemsokára már az ételt is elfogadta az emberi kézből. A lány ennek láttán hirtelen rádöbbent, hogy Isten is úgy tartja kezében az életünket, mint ő tartotta azt a madarat, s átjárta a bizonyosság: Isten tenyerén semmitől sem kell félnie. Ezért képes volt úgy imádkozni, hogy bármit is kérjen tőle Isten, ő kész teljesíteni. Ekkor hatalmas boldogság töltötte el, hónapokkal később pedig igent tudott mondani a szerzetesi hivatásra. Csak így lehetséges: biankó felhatalmazást kell adnunk Istennek. A szabadságunk ettől nemhogy nem csorbul, hanem éppen ezáltal válik teljessé. Vagy a bűn rabszolgái leszünk, vagy az Úr iránt elköteleződő emberek, akik övéiket is hozzá vezetik. Biankó felhatalmazás a társunknak a házasság is: hófehér papír, amelyet mindkét fél aláír az alján, és úgy dönt, hogy soha nem vonja vissza az ígéretét, bármi történik is. Teljes önátadásra, a szeretet egész életen át való tanulására hív az Isten. Az első, az oltár előtt elhangzott igent mindennap újra ki kell tudnunk mondani. Vezessük a gyermekeinket Jézushoz és a Szűzanyához, ezzel tehetjük értük a legtöbbet.
A prédikáció után a megkoronázott kegykép leleplezése és megáldása, majd a szeretetszövetség-kötés következik. Aztán megindul a kegykép felé a schönstattos családok korsós menete: bámulatra méltó az az erő és méltóság, amely megmutatkozik ebben a „felvonulásban”. Talán fél óra hosszat is eltart a „seregszemle”, és egészen egyéni színt ad a misének. A személyes elkötelezettség rend­hagyó tanúságtételét érezhettük meg benne.