A szabadgondolkodó csak erre az eltorzított fohászra képes: „Jöjjön el az ÉN országom!” Azaz érvényesüljenek az ÉN törvényeim – mindenáron. Miért, hogy ezek a törvények mind életellenesek? Fogadjuk el azt, amiből élet nem fakad, az egyneműek egybekelését házasságnak. Ziláljuk szét azt, amiből élet fakadhat, a férfi és a nő házasságát. A belőle fakadó életet, ha terhessé válik, öljük meg az anyaméhben. – Jöjjön el az ÉN országom! Legyen szabad nekem! Legyen szabad az önzés versenye, hadd élhesse föl az ÉN országom az összes többit. S ha már nem lesz mit fölélnie?
Akik e könyvben beszélgetnek, szabad gondolkodók. Ilyennek akarja Jézus az apostolait. Gondolkodásuk szabadságát az Úr Lelke élteti (2Kor 3,17). Általa képesek így fohászkodni: „Mi Atyánk… jöjjön el a TE országod!…” (Mt 6,9-10), a TE uralmad, a szeretet uralma, az a hatalom, mely egyedül képes megtisztítani az önzés gonosz lelkétől (Mk 6,7). Ma sok szó esik arról – többnyire kárörvendve –, hogy az egyház miként kollaborált, miként prostituálódott, miként hagyta magát „rabosítani” a lélekölő kádári diktatúrában. Keveset beszélünk viszont arról, hogy mindeközben az egyház miképp teremtette meg a börtönök mélyén, kemény laktanyák kispapközösségeiben, felejthetetlen táborozások, hittanórák, hittancsoportok baráti társaságaiban, lelkigyakorlatok csendességeiben a „szabadság szigeteit”. Fontos, hogy e könyvben erről is szó esik. Annál is inkább, mert ez a feladata az egyháznak ma sem szűnt meg. És azt, hogy ezt ma miképp teljesítheti, arra épp e könyv a jó példa. Itt minden, úgynevezett kényes kérdés előkerül, úgy tárgyalva, hogy az olvasó ugyanazt érezheti, mint amit a beszélgető püspök a Kádár-kori hittanóráiról mondott: „Ennek a lefojtott, megnyomorított országnak egy olyan részében vagyunk, ahol szabad a levegő” (pp 22). Ez az evangélium légköre.
E könyvben s e könyv által is a mai evangélium történik. Székely János minden feladatát misszióként értelmezi. Ez a missziós gondolkodás nem azon kesereg, mennyien nem fogadták el, mennyien nem fogadták be a tanítást (Mk 6,11), bár tényként olvasunk erről is. A figyelem azonban nem erre összpontosul, hanem azokra a kevesekre, kivételekre, akik befogadták. A missziós történetek – történjenek akár a marcali laktanyában, cigánytelepen, Bissau-Guineában vagy budapesti iskolákban – többnyire úgy kezdődnek, hogy „volt azonban köztük egy…”, és ezután folytatódik a történet, ami azért felejthetetlen, mert nem lehet benne nem tetten érni Isten működését, azt a csodát, hogy a pici mustármag növekedésnek indul (Mk 3,31-32), Isten országa bontakozik.
A szabadgondolkodónak tilos csodát észlelnie, a szabad gondolkodónak pedig a lélegzete is eláll, látván Isten csodás műveit.
