– Nem kitüntetés ez, mondta az atya az ünnepségen, hanem azt jelenti: „Befogadtatok, s én otthon vagyok.” E befogadást bizonyára már rég megérezte a sümegiek részéről…
– Igen, kezdettől fogva. 1997-től élünk Sümegen rendtársaimmal, s mindenki nagy szeretettel fogadott bennünket. Most azonban mintegy ünnepélyesen is kinyilvánították ezt, mint közösség. A sümegiek nagyon szeretik a városukat, és azt, aki tesz értük. Mikor megtudtam a díszpolgári címmel kapcsolatos szándékot, bevallom, szorongtam. De megnyugodtam, mert az jutott eszembe, hogy ugyan egy ferences szerzetesnek úgy kell élnie, olyan csendben, alázattal, hogy soha, véletlenül se kapjon kitüntetést, ám ezúttal nem is erről van szó, hanem egy befogadó jelzésről: a közösségükhöz tartozom. S én, aki lemondtam az örökfogadalomban a vérségi kötelékekről, a családról, s elhagytam végső fokon a nemzetet is – hisz a generális apát bármikor bárhová helyezhet –, megtapasztalhattam, hogy az Úristen mindent visszaad. Ahogy egyik tartományfőnökünk, Váradi Béla mondta: „A Jóisten nem engedi, hogy fölülmúljuk nagylelkűségben.” S íme, visszaadta a családomat, hiszen a húgom itt él a közelemben. S ha hazamegyek szülőfalumba, Sióagárdra, akár minden házba bemehetnék, mindenütt szeretettel fogadnának. Most úgy érezhetem – minden nagyképűség nélkül –, hogy a hazámban otthonra leltem a sümegiek között. Mert szent dolog az, hogy magyarnak születtem. Mint ahogy szent dolog zsidónak, szerbnek, franciának… lenni. Csak mindezt nem egymás ellen kell megélni. A Jelenések könyvében olvassuk, hogy az idők végén a Teremtő előtt ott hódolnak majd a nemzetek kincseikkel. Azaz mind viszik a maguk sajátos gazdagságukat. Isten ma megszentelte népemmel az összetartozásunkat. Ez volt az ünnep hatalmas, felemelő üzenete számomra. Meg is mondtam a sümegieknek, hogy én el nem kérem magamat innét, hacsak nem szólítanak fel erre. Meghalni is itt szeretnék.
– Nemrég rendhagyó esemény helyszíne volt a ferences kolostor előtti tér: jótékonysági céllal, egy kerekes székbe kényszerült fiatalember gyógykezelését támogatva koncertet adott itt a Republic együttes. Balázs atya mit gondol e kezdeményezésről?
– Magam a rendezők felkérésére köszöntöttem az egybegyűlteket. Bevallottam, hogy számomra idegen ez a zenei stílus, soha nem érintett meg, csak a klasszikus dallamok vagy a nép zenéje, ugyanakkor el kell ismernem, sokaknak képes üzenni ez a zene is. Ezúttal olyasmit szeretett volna elérni, amit egy liturgikus ének is céljának tekinthet: egy emberért szólt. Ezért megáldottam e szándékot. Hiszen minden olyan cselekedet, amely szeretetből születik mások javára, szentnek mondható – függetlenül attól, hogy aki megcselekszi, hívő vagy sem. Az, aki akár öntudatlanul is, de keresi az igazságot, valójában Krisztust keresi, hiszen ő a végső igazság, s ezáltal már egy lépést tett Isten felé.
