A művészet szabad fogságában

Tudtam, gazdag lélek. Kötetének Augusztus tárgyai benne és körülötte metamorfózisok, klasszikus és modern álmok – a zene legbensőbb szövetének mintáival ékesítve. Az irodalomtörténész feladata az eddig is nagy ívű-terjedelmű életmű értékelése. Minden vers- és prózakötete „teret határol”. Kapcsolata a Végtelennel kétségbevonhatatlan.

Czigány György keresztény költő. Önvallomása erről a legtömörebb összegzés: Isten léte s a költő hite a teremtés „abszurditásában” találkozik, amely az üdvöt nyert ember örökös fejtörése, törekvése: mint lehet megszolgálni. A művész az adottságával, amely kegyelem, a folytonos mélység távlata. Benne a rendelés barkaága hol virágvasárnapi, hol pedig nagypénteki. Igazán emberi. Egyik versében írja:

Ki eshet távolabbra,
mint Isten önmagától!?
Vele vagy. Övé bárhol.
Visz vígan, ölbekapva.
Kezedben egy szál barka –
elvérzel: így virágzol
                                         (Medália)

Szerepelhettünk együtt pódiumon, ahol verset mondott, zongorázott, előadott, mikrofonnal a kezében a szépre tanított. Természete a művészet. Ismeri találkozások lényegét-parancsát: játsszunk tovább. Életet, örömet – a törvénye szerint, mivel van éveinknek ideje, amikor csupán az élet számít, „mint ama Valóság hirdetője…”

Elfogulatlanul is csak személyesen tudok írni a most nyolcvanéves, többször kitüntetett művészről, költőről, a folyton az értéket féltő-hirdető „kulturális közemberről”, aki így a legnemesebb szolgálatok, tisztségek betöltője. Ezt jelzi a most kapott Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetése is. Érzi tehetsége alázatát, s hogy végig járni az Istentől kincsekkel-rejtelmes mezőt csak úgy lehet, ha pillanatra sem veszti szem elől a legkisebb szentjánosbogár fényét sem.

Azt kívánom lapunk nevében is, hogy még sok esztendő adassék a kurta létből az alkotónak, amikor azt mondhatja: Elkészült, ez éppen elég.

Áldás tollára, életére!