Ajtót nyitni az örök otthonra



– Nagy meglepetéssel értesültem az elismerésről, és természetesen ma az öröm a meghatározó érzés szívemben. Jó, hogy érezhetem, számon vagyok tartva a magyar kulturális és talán kissé a közéletben is. Hiszem, hogy adni százszor jobb és fontosabb, mint kapni. Vallom, hogy a Jóistentől megkaptam a szép hangokra, a mesterművek megannyi gyönyörűségére való őszinte – mondhatnám: gyermeki rácsodálkozás ajándékát. A megtanulásuk, a bizony sokszor hosszú felkészülés a továbbadásra, a hangversenyre már maga is oly sok örömet ad, hogy az túlcsordul: meg kell osztanom az élményt az emberekkel, akik szó szerint éhezik és szomjazzák a szépséget, s az igazságot! Szent Ágoston azt mondta, hogy az Isten azért adta a zenét az embernek, hogy emlékeztesse őt szellemi hazájára. A zongorázásban oly gyakran megélem ezt az „otthon vagyok” élményt. Erősen hiszem, hogy az Úr a mesterművek hangjai közé nagyon-nagyon fontos üzenetet rejtett, mely róla üzen, s nekünk valamennyiünknek szól. Egész eddigi életemben minden erőmmel azért küzdöttem, hogy a tengernyi akadály ellenére minél gyakrabban odaülhessek a közönség elé. Nagyon bízom benne, hogy mostantól ez az érdemrend még több lehetőséget, még több ajtót fog előttem kitárni, hogy még forróbb lelkesedéssel szolgálhassam azt az ügyet, amit úgy mondanék: a zenén keresztül Istenhez emelni szívünket