Arról a különleges helyzetről írok most, amely a
teremtésvédelemmel kapcsolatban minden embert érint, tekintet nélkül arra, mi a
foglalkozása, érdekli-e ez a kérdés, egyáltalán eszébe jutott-e vagy sem.
Véleményem szerint ugyanis azon a bizonyos „utolsó napon” többek között arról
is el kell majd számolnunk mindannyiunknak, hogy milyen volt a viszonyunk a
természethez. Jól sáfárkodtunk-e a ránk bízott környezettel a magunk helyén?
Mire alapozom ezt a feltevésemet? Nem másra, mint a már
sokszor idézett, ezért talán sokak számára elkoptatottnak tűnő bibliai
idézetekre, amelyeket mégis nagyon komolyan kell vennünk (Ter 2,15 és 3,23). Az
említett versekben az áll, hogy az ember őrizze és művelje az édenkertet, a
bűnbeesés után pedig azt a környezetet, ahova az Úr helyezte őt. De kicsoda ez
az ember? Én, te, ő? Egy kiválasztott csoport, a földművesek, a mezőgazdasággal
foglalkozók, a környezetvédők? Nem. Ez a szöveg mindenkire vonatkozik. Rám is,
rád is, őrá is. Ha pedig így van, akkor nem bújhatunk ki a személyes felelősség
alól ebben a kérdésben. Talán nem mindenki gondol erre, különösen, ha
foglalkozása, érdeklődése, gondolatvilága nem kötődik szorosan a természethez.
Ennyiben különleges a teremtésvédelem szerepe, és egyben
mindenkit érint. Számos más, mindennapi tevékenységre vonatkozóan nem találunk
ilyen egyértelmű utasítást a Bibliában. Nem olvasható közvetlen parancs arról,
hogy együnk, igyunk, táncoljunk, énekeljünk, építsünk házakat, gyárakat,
űrhajókat, olvassunk könyveket, sportoljunk, vigyázzunk az egészségünkre,
legyünk fittek, és így tovább. A teremtés védelme és továbbvitele azonban
mindenkinek kifejezett feladata. Ha pedig így van, akkor az utolsó ítéletkor el
kell majd számolnunk a teremtett világgal volt kapcsolatunkról.
Természetesen ebben az esetben is kinek-kinek a maga része
szerint jár a kérdés. Az esztergályos, a pallér pazarolta-e az alapanyagot, a
közgazdász felesleges beruházásokra buzdított-e, a tanár nevelte-e környezeti
tudatosságra a diákot? Ahányan vagyunk, annyi személyre szabott kérdés, amelyet
véleményem szerint majd „akkor és ott” mindenkinek meg kell válaszolnia. Súlyos
gondolat ez, de talán érdemes a továbbgondolásra. Nem biztos, hogy igazam van.
De mi van, ha mégis?
