Sokakhoz még nem jutottunk el

Dúl Géza atya, cigánypasztorációs referens szerint az ország 2258 plébániájából száz alatt van azoknak a száma, amelyek kiépítettek valamilyen kapcsolatot a helyi cigánysággal. Pedig romák szinte mindenütt élnek. Ehhez gyorsan hozzá kell tenni, hogy számos katolikus kezdeményezés mögött szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak és alapítványok állnak.

Tény, hogy a cigánysággal való hosszú távú és gyümölcsöző kapcsolat kialakítása kihívás elé állít bennünket. Most saját tapasztalataim alapján szeretnék ehhez néhány szempontot adni.


A plébániát sokan segélyezőhelynek tekintik. Nyilvánvaló, hogy lelkipásztori szempontból sem a teljes elzárkózás, sem a minden kérdést nélkülöző adakozás nem célravezető. Az igényes megoldás azonban időt, odafigyelést és energiát követel, amit – úgy vélem – keresztény hivatásunk miatt fel kell ajánlanunk a hozzánk fordulóknak. Missziós szempontból tekintve minden találkozás lehetőség a kapcsolatfelvételre, hogy látogatóinkat hosszabb távon megnyerjük az evangélium számára.

A cigányság evangelizálásában kiemelten fontos a személyesség és az őszinte odafordulás a szeretetben. Ha az Atya szeretetével közeledünk valakihez, az szavak nélkül is érteni fogja az üzenetet: „Fontos vagy nekem!” Ez már evangélium, üzenetünk kiindulási pontja. A család meglátogatása lehet a következő lépés, amely ahhoz is elengedhetetlen, hogy felmérjük a helyzetet, és meglássuk a valódi problémákat. Minden missziónál fontos, de a romapasztorációnál különösen, hogy a lelkipásztor ne menjen egyedül, hiszen Jézus is kettesével küldte tanítványait. E megfontolás hátterében nem a félelem áll, hanem az a tény, hogy ha közösségben szolgálunk, megsokszorozódnak képességeink, és utólag is van kivel megbeszélni a történteket. Jó, ha a lelkipásztor azonnal nyitott szívű szociális munkást is visz magával, esetleg a helyi családsegítő központból, amelynek munkatársai között természetes szövetségesekre találhatunk.

Nagyon fontos, hogy munkánk hátterében egy elhivatott pasztorális csoport legyen jelen, hiszen a lelkipásztori szempontok mellett mindvégig ott lesznek a szociális kihívások is. Valószínű, hogy gyermekkatekéták bevonására is szükség lesz, mert akármilyen programot szervezünk is, a roma családok soha nem hagyják otthon a gyerekeket. A csoportmunka megvéd az elkedvetlenedéstől és a kiégéstől, s mindig emlékeztet: én sem vagyok „szupermen”… Az Úr Jézus nem egyszemélyes egyházat alapított, képtelen vagyok minden terhet egyedül hordozni. Kis, nyolcadik kerületi plébániánkon a pasztorális csoport a plébános atyából, az állandó diakónusból, egy gyermekkatekétából és a roma közösség két férfi vezetőjéből áll, akik egyébként „civilben” szociális területen dolgoznak. Így aztán senkire sem hárul elviselhetetlen teher.

A személyes kapcsolatfelvétel fázisa után fontos, hogy minél előbb megteremtsük az evangélium hirdetésének alkalmait. Célunk egyértelmű: a roma testvéreket is, mint minden embert, el szeretnénk juttatni a Jézus Krisztussal való találkozásra. Egy új kezdethez, amelyben Isten új életet ajánl föl nekik. Ha nem hirdetjük az evangéliumot, akkor legjobb szándékú törekvéseink is hamar kifulladnak. Marad az egyoldalú segítősegített viszony, és a megtérés katarzisa nélkül megoldhatatlan emberi problémák. Jézus viszont gyökeres változásra hív meg valamennyiünket: bűnös és káros szokásaink levetésére, szeretetben és munkában megélt életre. A cigányság felemelkedésének útja az evangélium hirdetése, hiszen csak ez hozhat mélyreható változást.

(Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..