Fotó: Merényi Zita
Papp Miklós elöljáróban leszögezte, hogy morális szempontból két külön szakasznak kell tekinteni az egyedülállóvá válás, illetve az egyedülálló szülői életállapottal való megküzdés folyamatát. Lehet, hogy valaki ártatlanul került ilyen helyzetbe (például megerőszakolták), a kérdés mégis az, hogy miként cselekedjék jól az új, sok nehézséggel terhelt életállapotában. – Szeretnénk biztatni az érintetteket, hogy ne ragadjanak bele az áldozatszerepbe – mondta az előadó. – És a biztatásunk azoknak is szól, akik felelőtlenségük, bűnük (megcsaló fél) miatt jutottak ebbe a helyzetbe. Nem szabad azonosítaniuk magukat életüknek ezzel a szakaszával, van morális tennivalójuk, még hősökké is válhatnak, fölnevelve gyermeküket a nehézségek közepette.” Papp Miklós Ferenc pápát idézte, aki azt hangsúlyozza, hogy a kegyelem ezekben az élethelyzetekben is működik.
Asztalosné Elekes Szende pszichológus arról beszélt, hogy az ember az alkalmazkodóképességének (reziliencia) köszönhetően képes felépülni a trauma (válás, házastárs halála) után, akár a korábbi életminősége is visszaállhat. Somogyiné Petik Krisztina pedig végigvette azokat a teendőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy válási traumából épségben kerülhessenek ki az egyedül maradt szülők.
A legfontosabb a veszteség feldolgozása; akik elválnak, azok elveszítik a házastársukat, a társadalmi szerepüket, a mindennapi rutinjukat, és anyagi helyzetük is megváltozik. A gyászmunka pedig hosszú ideig tart: „meg kell bocsátani a volt házastársnak, önmagunknak és Istennek is, akit esetleg vádolunk”. Asztalosné Elekes Szende ehhez hozzátette, hogy a veszteség feldolgozását gyakran gátolja az önvád, a rágódás a múlton vagy a meddő körforgás a gyűlölet fogságában. Nem segít az alkohol vagy a kicsapongás, az önpusztítás sem, és a kapcsolatból kapcsolatba futó életmód csupán elfedi a fájdalmat.
Papp Miklós hangsúlyozta, az sem járható út, ha démonizáljuk a volt társunkat, és a vele leélt éveket mindenestül rossznak állítjuk be, mert az hazugság. El kell ismerni, ami jó volt. Persze a mélyponton ezek a jó tanácsok önmagukban mit sem érnek, a pszichológus segítségét is igénybe kell venni. A trauma után, az új élet kezdete előtt ki kell pihenni magunkat, nem lehet jól élni a test ellenében. Az előadó újfent Ferenc pápát idézte, aki „Isten irgalmának prófétája”: a gyónásban az Úrhoz fordulhatunk, szükségünk van arra, hogy belekapaszkodjunk, mondván, „Ragadj meg, vigyél ki ebből a mélységből, veled van tovább!” „Beszélgess Istennel – folytatta Papp Miklós –, ő szeretettel akar veled lenni. Emlékszünk az evangéliumból, hogy Jézus a szamariai asszonyra sem olvasta rá a bűneit, nem ítélte el, ahogy Zakeust sem. Vedd az erőt, és ülj le Istennel egy szent kávézásra, hiszen életed új igazságát keresed. Nincs olyan, hogy minden elveszett, a Szentháromság hívásából nem tudunk kiesni. Ez az életünk új helyzetének tulajdonképpeni átkeretezése: lehet hinni, lehet szeretni, és békét kell kötni Istennel, aki mindig hív. Ugyanakkor bűnös életvitelt folytatva ez nem megy, könnyed kapcsolatok hajhászásával sem megy” – tette hozzá az előadó, majd arról beszélt, hogy az egyedül maradt szülőnek fontos támaszai lehetnek a barátok. Tőlük türelmes figyelmet kért az egyedül maradtak iránt.
A következőkben Somogyiné Petik Krisztina a mélypont, az összeomlás utáni építkezés fázisairól beszélt. „Törődnünk kell a testünkkel, maradjunk ápoltak, oldjuk a stresszreakciót azzal, hogy mozgunk, zenét hallgatunk, olvasunk, találkozunk a barátokkal, kirándulunk a természetbe, keressük a csöndet, a meditáció lehetőségeit. „Az összeomlás után önértékelésünk felépítésében fontos szempont, hogy ne azonosítsuk magunkat az özvegy-, az elváltszereppel, ennél többek vagyunk. Az identitásunk számos pilléren áll, szüksége van ránk a munkahelyünknek és más közösségeinknek, legfőképpen pedig a gyermekünknek.”
Napjaink pszichológiai kutatásai rámutatnak, hogy nem feltétlenül a magunknak ismételgetett pozitív üzenetek építenek, erősítenek, hanem az együttérzés önmagunkkal: gyengeségeink, kudarcaink elfogadása. Ezzel szemben hajlamosak vagyunk ostorozni, rugdalni magunkat, ez persze romboló hatású.
Asztalosné Elekes Szende azt is hangsúlyozta: személyiségünk építése közben ügyelni kell arra, hogy ehhez felnőttkapcsolataink segítségét vegyük igénybe, ne a gyerekünk legyen az egyetlen erőforrásunk. Egyedül maradt szülőként újra kell definiálni a szüleinkkel, az apósunkkal, anyósunkkal való kapcsolatot is. A nagyszülők vigyázhatnak a gyermekre, fiúk esetében nagy szükség van a nagypapára, ha nincs jelen az édesapa.
Somogyiné Petik Krisztina is felhívta a figyelmet arra, hogy válás esetén a családrendszer nem szűnik meg, ugyanakkor ügyelni kell az alrendszerek határaira: a veszteségfeldolgozásba nem a gyereket, hanem egy felnőttet kell bevonni. Papp Miklós ezzel kapcsolatban Anselm Grün OSB lelki írót idézve a naimi ifjú evangéliumi történetének pszichológiai olvasatát ismertette: az egyedül maradt naimi asszony minduntalan sír, bánkódik, panaszkodik, a fia pedig úgy érzi, nem élheti a saját életét, mert nem lehet hűtlen az anyjához, mellette kell maradnia. A fiú végül elsorvad, „meghal”. Jézus mindkettejükre rászól: az asszonynak azt mondja: „Ne sírj!” (Mintha azt mondaná: Vedd már észre, hogy tönkreteszed a fiadat!), a fiút pedig így figyelmezteti: „Kelj fel!” (Mintha azt mondaná: Hagyj fel a mártírszereppel, hozz döntéseket!).
Papp Miklós szólt arról, hogy az egyházi közösség szerepe is felértékelődik az egyedülálló szülők kapcsolataiban: „Ferenc pápa minduntalan hangsúlyozza, hogy mindenkinek helye van az Egyházban, ami nem gettó, nem zárt klub: hozzátartoznak azok is, akik gyengék, törékenyek. Ne váljunk önjelölt csendőrökké, akik elvált embereket nem tűrnek meg maguk között. Az Amoris laetitiában azt olvashatjuk, hogy a házasok hordozzák őket az Egyházban, amely Isten népe (II. vatikáni zsinat), egy nyitott csapat.” „Ez a hordozás gyakran anyagi segítséget is jelent, meg kell tanulnunk elegánsan, nagyvonalúan adni” – tette hozzá az előadó.
Az egyedül maradt szülőknek jó hír a nehézségeik közepette, hogy számíthatnak Isten irgalmára – folytatta Papp Miklós –, számíthatnak rá, hogy megesik rajtuk a szíve, a Lélek pedig erőt ad életük B tervének megvalósításához.
Somogyiné Petik Krisztina kitért az egyedülálló szülők és gyermekeik kapcsolatára is. Nehezített ez a pálya, mert több a feladat, kétféle szülői szerepet kell vinni, nő a stressz, megjelenik a bűntudatos túlféltés, gyakoriak a hangulatingadozások, és anyagi problémák is adódhatnak – mindezek a gyermeket is terhelik. Az egyedül maradt szülő nem tud minden esetben ideálisan viselkedni, igyekszik kompenzálni a gyereket az őt ért sebek miatt, ezzel azonban nem tesz jót, sőt árt neki.
Asztalosné Elekes Szende hangsúlyozta, hogy a gyermeknek mindkét szülőre szüksége van, a haragvó (volt) pár két tagjának együttműködővé kell válnia a gyermek érdekében, akinek fontos az érzelmi támasz, a melegség, az elfogadás, ugyanakkor az irányítás, a megfelelő keretek is, hogy biztonságban érezhesse magát. Az irányító nevelési stílus az ideális: a szülő érzékenyen reagál a gyermek megnyilatkozásaira, mindig elérhető a számára, ugyanakkor elvárásokat is támaszt, kereteket állít fel, de a szabályokat képes rugalmasan kezelni a gyerek állapotának megfelelően.
Válás esetén a szülőnek törekednie kell arra, hogy a gyermekét pontosan tájékoztassa a változásokról, és ha lehet, a napirendjét ne rúgja fel. Semmiképpen se állítsa döntés elé, ne kérje tőle, hogy ő határozzon, melyik szülővel kíván maradni. Azt azonban mindenképpen és egyértelműen tudtára kell adni, hogy nem ő az oka a szülei válásának, mert a legtöbb gyerek bűntudatot él meg emiatt. Sokan közülük érzéketlennek tűnnek, eközben azonban némán szenvednek. Ez utóbbi tény miatt fontos, hogy az új helyzetben ne legyenek tabutémák. Segíteni kell a gyermeket, hogy merjen megszólalni, és ne maradjon egyedül a fájdalmával.
Papp Miklós az előadás végén azt is hangsúlyozta, hogy az elvált embereknek is képviselniük kell a gyermekük számára a házasság eszméjét. A görögkatolikus lelkiség szerint a család a Szentháromság ikonja. „Beszéljünk nyugodtan a hibáinkról, ettől még a házasság eszméje érvényes.” A lelkipásztor örömmel mondta el azt is, hogy a nehézségek közepette Szűz Máriához fordulhatunk, belé is kapaszkodhatunk, hiszen ő az egyedülállóknak is patrónusa.
Papp Miklós az előadás végén Jeremiás könyvéből olvasott fel egy hosszabb részletet: a bibliai szakasz szerint a próféta Isten üzenetét továbbítja az őt cserbenhagyó, hozzá hűtlenné vált néphez, amely most romokban hever. Bátorító, vigasztaló, reményt adó szavak ezek, amelyek a jövőre vonatkoznak, és nemcsak a választott néphez, hanem minden megtört életű emberhez szólnak.
