Előadóként ellátogatott a Várhegy oldalában meghúzódó nyeregbe Vízvárdy Rita SSS, Hofher József SJ, Szentesi Csaba görögkatolikus parókus, tábori lelkész és Rékai Miklós etnográfus is. Előadásaik során az apostolokhoz kapcsolódó gondolatokról beszéltek: a meghívásról, az apostolok szerepeiről, vágyairól, döntéseiről és küldetéséről. Az idei rendezvény ennek ellenére mégsem az előadások tábora volt. Időben és fontosságban nagyobb súlyt kaptak a kiscsoportok, melyek alkalmat nyújtottak arra, hogy az előadások után a tábor résztvevői megbeszélhessék, mit jelentenek a hallott gondolatok a saját életüket nézve. A nyolc-tíz fős csoportokban a szervezők sok új ötletet igyekeztek megvalósítani, olykor műhelymunkaszerű eszközökkel, máskor különböző kreatív megoldásokkal színesítették az együttlétet. A találkozások élővé tétele és elmélyítése mellett nem titkolt cél volt az is, hogy a résztvevők új módszereket tanulhassanak, és új ötletekkel gazdagodhassanak a közös munka során.
Hat pap is jelen volt a táborban. Ők mutatták be a napi szentmiséket, és sok időt szenteltek a táborlakók lelkigondozására is. A nyitómisét Gubala Róbert sátoraljaújhelyi plébános, a zárómisét pedig Palánki Ferenc, a helyi egyházmegye segédpüspöke mutatta be.
A délutánok választható programjai mind egy-egy apostolhoz kötődtek. Hétfőn András apostolhoz kapcsolódóan a férfiszerepekről folyt beszélgetés, valamint a testvéri- családi viszonyokról a kisközösségben. Kedden, Jakab apostol napján az El Caminóról hallhattak egy úti beszámolót az érdeklődők, és a rangidős apostol személyéhez kapcsolódóan a tekintélyről esett szó. Szerdán a legutolsó Péter-utód radikális szociális érzékenységéről vezetett beszélgetést Hofher József atya, míg mások a közösségvezetésről értekezhettek. Csütörtökön Júdás-ábrázolásokat láthattak a résztvevők egy művészettörténeti előadás keretében, míg a közösségi beszélgetésen az elégedetlenkedőkről volt szó. Pénteken a Jánosáldás ötletéből kiindulva borkóstoló és hordókészítés kapott helyet a programban, a lelki délutánra-estére készülve pedig közös pászkasütést, édességkészítést tartottak. Ezen a napon audiovizuális kiállítás is nyílt a kápolnában a Jelenések könyve alapján készített Dürer-metszetekből. A beszélgetésben a „kedvenc” szerepe került terítékre. Szombaton Tamás apostol személye állt a nap középpontjában. A beszélgetés fő témája ezen a napon egyrészt az érintés volt, másrészt pedig az a kérdés, hogy mi lehet a kételkedés helye a közösségben.
A hat úgynevezett régió – a Háló szóhasználatában ez a határon túli területeket jelenti – minden este valamely apostol attribútumaival díszített fel egy-egy fát a kápolna melletti dombon. Ezután kulturális programok következtek: komolyzene, könnyűzene, színház, közösségi játékok, táncház vagy kötetlen „nótázás”.
A délutánonként jutott idő a beszélgetésre, a fürdésre és a sportolásra is. Volt foci, kézilabda, kosárlabda, ping-pong, íjászat és hegyi futás is.
S hogy mi volt az idei Háló-tábor üzenete? „Az apostolok mind-mind sajátos, különleges és ugyanakkor mindennapi emberek voltak. Mint mi. Mit üzenhet az életük számunkra? Mit üzenhet mint kisközösséghez tartozó emberek számára? Mit tudunk róluk? Mi volt az egyes apostolok szerepe a közösségben? Mit mond a személyiségük számunkra? Milyen vágyak éltették őket? Mikor kerültek életükben legközelebb Jézushoz?” – ezeket a kérdéseket fogalmazták meg a szervezők a tábor beharangozójában.
Már a tábornyitó alkalmával lekerültek a résztvevők lábáról a cipők, zoknik és saruk, hogy megtapasztalhassák, milyen lehet mezítláb nekivágni a pázsitnak, a köves útnak vagy éppen az aszfaltnak. S mindeközben azon gondolkodhattak, vajon mi mindent szeretnének még a saruval és tarisznyával együtt letenni, hogy terhek és visszahúzó erők nélkül indulhassanak neki a hétnek. Jó volt, hogy a programok során gyakran találkozhattunk mezítlábas emberekkel. Látványuk arra hívta fel a figyelmet, hogy mindig van mitől megválni, hogy mindig lehet még egyszerűbben élni, és hogy fontos lehet kitörni a megszokásokból, bátran keresni az új utakat az Úristen felé.
A kiscsoportok minden Háló-találkozó és -tábor alkalmával rendkívüli élményeket nyújtanak a résztvevőknek. Ennek is köszönhető, hogy a táborban kialakuló kapcsolatok később is elevenek maradnak. A Hálóban ezt gyakran úgy fogalmazzák meg: az emberek fejében lassan mindenütt arcok kapcsolódnak a Kárpát-medence térképén szereplő helyszínekhez. Ugyan – ilyen maradandó élményeket jelentenek a kötetlen beszélgetések is, mert a valódi odafigyelés, az őszinte érdeklődés nagy mélységeket nyit meg.
Az apostolok közösségének legfelemelőbb és legőszintébb élménye az utolsó vacsora volt. Valamennyi apostol ekkor talált rá valódi szerepére. Itt hullott le mindenkiről az álarc, és itt születtek a legfontosabb döntések. A Háló-tábor csúcspontja a pénteki nap volt, amikor az utolsó vacsora témája került a középpontba. Megtörve a nagy közös étkezések sorát, ezen az estén a kiscsoportok szűkebb körben ültek le vacsorázni, ezzel is megidézve a közösségi étkezés hangulatát és az utolsó vacsora eseményeit. A pénteki lelkinap kezdetén az ószövetségi fogság gondolatát járták körbe a táborozók, majd a közös vacsora után a liturgiában az ígéret földje jelent meg számukra. Az utolsó vacsora előképeként rátekinthettek a szédereste zsidó hagyományaira, és ennek apropóján idősebb testvéreink istenképére és filozófiájára is. Ez az előadás különböző hatással volt a résztvevőkre. Akadtak, akik örömmel ismertek meg számukra teljesen új nézőpontokat, mások azonban már az előadás témáját vagy az előadó kipáját is nehezen fogadták el. Az ilyen alkalmakkor azt tanulja a közösség, hogy miként lehet viszonyulni egy-egy nehézséghez, és hogyan kezelhetők a nézeteltérések.
A Háló-tábor egy hete alatt a résztvevők közelebbről is megismerhették az apostolok életét, személyiségét. Rámutattak Péter hőzöngésére és Tamás provokációjára, rácsodálkoztak Júdás szociális érzékenysége mellett személyének ellentmondásosságára is. Közösségi emberekként azt kérdezték maguktól, hogyan hagyhatta a közösség, hogy Júdás idáig jusson. S elgondolkozhattak azon is, mit kell tenniük a saját életükben ahhoz, hogy barátjuk, ismerősük ne ragadjon bele Júdáshoz hasonlóan egy-egy számára feldolgozhatatlan helyzetbe, szerepbe. A tábor zárómomentuma a küldetés felvillantása volt. Jézus utolsó szavaival útjára indította az apostolokat. Nekünk, mai világi apostoloknak is el kell indulnunk ezen az úton. Méghozzá tarisznya és saru nélkül. Nem lesz egyszerű, de erre vagyunk hívva és küldve.
