Saru nélkül

Háló-tábor Kárpát-medencei résztvevőkkel

A Háló évtizedek óta foglalkozik katolikus emberek közötti kapcsolatépítéssel, valamint kisközösségek hálózatba szervezésével és támogatásával. Az augusztus 3. és 10. között Sátoraljaújhelyen megrenedezett idei tábor témájául az apostolokat, Jézus kisközösségét választották. „Amikor Jézus megkezdte működését az emberek között, az első dolga az volt, hogy egy kisközösséget alapított. A csapat tizenkét tagja folyamatosan vele volt, vele gyalogolt, vele élte át a történeteket, és hallgatta a példabeszédeket, melyekben csak nekik tárta fel a dolgok értelmét. Osztoztak életében” – olvashattuk a tábor beharangozójában. Úgy tűnik, ez a téma megszólított jó néhány fiatalt, időset, családost és egyedülállót, s arra hívta őket, hogy háromszázötvenen a Kárpát-medencéből együtt töltsenek egy vidám és elgondolkodtató, pihentető, mégis mozgalmas hetet.

Jézus kisközössége

Háló-tábor Sátoraljaújhelyen

A Háló Egyesület több mint húsz éve foglalkozik katolikus közösségekkel és katolikus emberek közötti kapcsolatok erősítésével. Mindezt a munkát a Kárpát-medencében végzi. Idén augusztus 3. és 10. között 350 fő részvételével rendezik meg a Háló szokásos nyári táborát, melynek témája az apostolok mint Jézus közössége lesz.

 

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.