Rézbe metszett vonalak
Fotó: Asszonyi Eszter

 

 

Albrecht Dürer a Békés megyei Ajtósról származó, nagy szegénységben és mély keresztyén hitben élt, aranyműves édesapja kézművességét emelte a festészet szintjére kora legelismertebb képzőművészeként. Erről tanúskodnak a részben a Ráday Gyűjteményből, főképp pedig a Thomas Emmerling Gyűjteményből származó metszetek, illetve az Iparművészeti és a Szépművészeti Múzeum műtárgyai. A válogatásból kitűnik a német reneszánsz híres alkotójának sokoldalú érdeklődése és tehetsége: Albrecht Dürer ugyanis egyszerre volt festőművész, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író, élete – saját feljegyzéseinek, útinaplóinak köszönhetően – rendkívül jól dokumentált.
A Ráday utca forróságából az időszaki kiállítótér kellemes hűvösébe térve érdemes rögtön kézbe venni egyet a bejáratnál elhelyezett nagyítók közül, aztán pedig megállni a metszetek erőterében, és bevezetésként megnézni a rézmetszés folyamatát bemutató videót. A rézmetszet úgy születik, mint az érett hitű ember a megszentelődés folyamatában: amit tanul a hitben járásban Isten és ember kapcsolatáról, az bevésődik a lelkébe, és majd az élet nagy, sötét próbái, az életterhek sajtolása alatt láthatóan bizonyosságot tesz arról, ami formálta őt lassan, napról napra, művészi aprólékossággal. Ez a bizonyságtétel nem egyszeri: akárhányszor kerüljön is nagy nyomás alá, a kép, amelyet magán hordoz, újra és újra kirajzolódik, láthatóvá válik mások számára. A rézmetszés a kor forradalmi képalkotó eljárása volt. Káprázatos belegondolni és látni, hogy Dürer munkájának köszönhetően milyen finom művek kerültek ki a sajtó alól. A robusztus szerkezet a mai szemnek elsőre kínzóeszköznek tűnhet, pedig épp ellenkezőleg: a képalkotás által válik a hatalmas famonstrum a gyönyörködtetés eszközévé.
A nagyító segítségével az alig tenyérnyi metszetek legapróbb részletei is feltárulnak a figyelmes szemlélő előtt: Dürer művészete szimbólum- és gondolatgazdag, érzékeny, drámai, komoly és játékos egyszerre. Ez utóbbi bizonyítéka például az a két parányi madár, akik a Krisztus születését elbeszélő metszeten összecsicseregnek a németalföldi ház tetején, hogy hírül adják a világ Megváltójának születését. Bibliai, keresztyén ihletésű művei egyben fordítási kísérletek is: így kerül a születéstörténet a XVI. századi német környezetbe, illetve így fonódhatnak össze a mítoszbéli hősök és Jézus Krisztus ábrázolásai. Dürer számára kulcsfontosságúak voltak az arányok: erről nemcsak anatómiai tanulmányai, hanem az Ádám és Éva című rézkarc is tanúskodik. A két tökéletesen kidolgozott emberi test egyúttal keresztyén hitvallás is: az egész kiállítási anyag legvilágosabb, legragyogóbb, legtisztább emberábrázolásai ezek. Felvillanó fehérségük a tökéletességben teremtettségről tanúskodik, éppen a bűnbeesés előtti pillanatot rögzítve.
Dürer páratlan megfigyelőkészsége már gyermekkori rajzain, például tizenéveskori önarcképén is jól látható. E rendkívüli tehetség mutatkozik meg portréiban is. Egyik nagy megrendelője és támogatója, Bölcs Frigyes választófejedelem szelíd, megfontolt és céltudatos tekintettel néz a szemlélődőkre a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján, majd a meghatározhatatlan korú Philipp Melanchthon reformátor láthatóan fiatal, de munkában és küzdelemben érlelt karaktere tűnik fel a róla készült portrén. Közvetlenül mellettük pedig az egyszerű közemberek: táncoló parasztok, a szakács a feleségével, illetve egy török házaspár – az utóbbi ábrázolása nem tagadja az idegennel, ismeretlennel, veszedelmessel szemben érzett félelmet, de nem hiányzik belőle az embernek járó tisztelet és az ebből fakadó érdeklődés sem.
A huszonhat metszetet felvonultató első tárló után, a kiállítótér legbelsőbb, legintimebb terében a rézművesség eszközeit és Dürer leghíresebb metszeteit állították ki: a már említett Ádám és Éva mellett többek között A lovas, a halál és az ördög, a Melankólia és a Szent Jeromos a cellájában címűt. Mindháromról egyenként és róluk egyszerre is számos jeles művészettörténeti elemzés szól – a kiállítótér közepén felállított rusztikus faasztalnál, amely Jeromos dolgozóasztalát szimbolizálja, a kiállítás alkotóinak lehetséges olvasatát helyezték el, de arra is lehetőség van, hogy itt szemlélődve ki-ki megalkossa a magáét.
Dürer rendkívüli módon figyelt arra, miként verik vissza a fényt a különböző felületek. A metszetekről visszatükröződő fény adta többek között a kiállítás címét is. De adhatta volna maga a rézmetszés is, melynek során az alkotó a fém fénylő felületébe metszi bele a benne megteremtődött képet. Ez utóbbi folyamatot mutatja be a tárlaton Jánváry Zoltán videója.
A kiállítás második felében Dürer korabeli olajfestmények mellett láthatók a művész Krisztus- és passióábrázolásai. A kiállítótér közepén Szent Jeromos asztalához telepedve könnyen elfoghat bennünket az érzés, hogy a csupán tenyérnyi, fekete-fehér metszetek mennyivel erősebb és beszédesebb művek, mint a nagy, színes olajfestmények, még akkor is, ha azok kompozíciója észrevehetően hasonlít arra, ahogyan Dürer alkotta meg a jelenetet. A passiótörténettel szemben, a terem túloldalán mitológiai alakok és ábrázolások láthatók, de több köztük a rokonság, mint a különbözőség. A metszetek Krisztus-alakjai ado­rá­ciók, többségük olyan, akárha görög-római istenférfi lenne.
A korabeli német társadalom korrajza, a humanizmus, a tudomány és a tudás iránti élénk érdeklődés, valamint a feltétel nélküli keresztyén hit – ez tükröződik a Bibliamúzeum időszaki kiállításán. Alighogy elérünk a Nürnberget ábrázoló színes metszetig és a haláltánc-ábrázolásokig, már fordulnánk is vissza, hogy újabb finom részletek nyomába eredjünk. Talán még nagyító sem kellene hozzá.