A biblia üzenete

 

„Magasztallak Téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mind­ezt a bölcsek és okosak elől és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” (Mt 11,25)
Keresztény hitünk egy személy megismerésén, elfogadásán, a mellette való döntésen és elköteleződésen alapul. S mert megismertük, elfogadtuk őt és mellette döntöttünk, elfogadjuk a tanítását is.
Jézus Krisztus tanításának középpontjában alapvetően az Atyával való kapcsolata áll. Az ennek a kapcsolatnak megfelelő élet és életvezetés, a kapcsolatnak megfelelő törvények Isten országának törvényeiben foglaltatnak össze, melyek kizárólag a szeretet által érthetőek.
Jézus Krisztus az Atyával való kapcsolatát tárja fel. Ezt adja nekünk, ezzel ajándékoz meg bennünket.
Az Atya szereti a Fiút, és a Fiú szereti az Atyát. Az Atya mindent odaad a Fiúnak, a Fiú mindent befogad, és engedelmesen teljesíti, amit az Atya kér, mert szereti őt. S mert az Atya is szereti a Fiút, ezért őt, az Igazat föltámasztja, élettel ajándékozza meg.
Mivel a hitünk alapvetően bizalmon és szereteten alapuló kapcsolat, ezért a hitben való növekedés a személyek közötti kapcsolat növekedésének megfelelően történik. Két személy kapcsolatába nem lehet betörni, azt nem lehet elvenni, birtokolni. Ha ez mégis megtörténne, az, látjuk, számtalan tragédiát okoz.
Két személy kapcsolata nem információn, nem szabályokon alapul. Nem valami közös megegyezésen, hanem a kölcsönös ajándékozáson, elfogadáson. A kölcsönös szegénységen, amikor mindkét fél ki tudja mondani: „Te vagy a mindenem, nélküled semmi sem vagyok!” A kölcsönös függés akarásán alakul a kapcsolat. Nem menekülni szeretnék a kapcsolattól, hanem akarom azt, mert az életem a másiktól függ. Akarom szolgálni, és akarom a másik életének kiteljesedését.
Ebből következően két személy kapcsolata alapvetően és lényegileg mindig az áldozaton, az odaadott életen múlik. Ebben van a bölcsesség lényege. Nem a világ szerinti bölcsesség ez, hanem Isten cselekvésének bölcsessége. Az a mód, ahogyan az Atya szereti fiait, teremtményeit.
A Máté-evangéliumból vett, fent idézett szentlecke tanítása szerint a Szentlélek teremti meg e kapcsolat lehetőségét, s mind­annyi­unk­nak a Szentlélek tanítja meg ezt az újfajta logikát. Ezért lehetséges az, hogy mindenki, minden teremtmény megismerheti Istent, és örülhet Isten szerető kapcsolatának, szabadon, boldogan.  A kicsinyek útja ez.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .