Rendszerváltozás

Végül felismerem benne a volt miniszterelnököt. „Na, mit szól?” – élvezi a kabinos a bennfentes szerepét előttem, hiszen csak alkalmi vendég vagyok. „Én semmiféle rendszerváltozást nem látok – felelem lassan –, csak egy volt KISZ-es és ilyen-olyan utódszervezetes agitátort, aki a posztkommunista kapcsolatai révén, privatizációs gazdasági manőverekkel megtollasodott, s akit a kommunista harcostársai végül trónra emeltek. Ezt látom. De mi ebben a rendszerváltozás?”

Csakugyan, mi is? Hiszen – túllépve a gyógyfürdői alak történelmi léptékkel jelentéktelen személyén – ebben a kis magyar demokráciában már a második nemzedék nő fel azzal az alapvető erkölcsi tapasztalattal, hogy nem volt, nincs és nem is lesz felelősségre vonás. A kommunista évtizedekben elkövetett bűntetteknek nincs következményük: a parancsokat osztogató gyilkosok, a szadista verőlegények, a buzgó ügynökök, a sikkasztó-csaló tanácselnökök háborítatlanul itt élnek közöttünk, csak ma elvtárs helyett igazgató úrnak szólítjuk őket. Az áldozatok kisnyugdíjon, a temetőkben vagy idegen földön – a haszonélvezők pedig bársonyszékekben és gőzfürdőkben. A népszerű lengyel papot, Józef Tischnert idézve: „Az igazságra rákérdezni: az első lépés a hazugságok világában is létező szabadság felé.”