Reménykeltegető

Fi­gye­lem­re mél­tó, hogy bár meg­je­le­né­se­kor nem volt kü­lö­nö­sebb kas­­sza­si­ker, ki­csit ké­sőbb min­den idők egyik leg­nép­sze­rűbb mo­zi­já­vá vált. Szá­mos díj­ra je­löl­ték, ame­lyek­ből alig nyert el né­há­nyat, de szin­te min­den kö­zön­ség és/vagy kri­ti­ku­sok ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott „ked­venc fil­mek” jegy­zék­ben elő­ke­lő he­lyen sze­re­pel. Hogy csak egyet em­lít­sek: a leg­na­gyobb, több mint két és fél mil­lió fil­met tar­tal­ma­zó internetes adat­bá­zis, az IMDb nép­sze­rű­sé­gi lis­tá­ján évek óta ren­dít­he­tet­le­nül az el­ső he­lyen áll — több mint nyolc­száz­öt­ven­ezer fel­hasz­ná­ló sza­va­za­ta alap­ján.
Még ér­de­ke­seb­bé te­szi e tényt, hogy a film egy olyan kis­re­gény alap­ján ké­szült, amely­ről — kis túl­zás­sal — ko­ráb­ban sen­ki nem hal­lott. Nem egy „ma­gas iro­dal­mi” mű­al­ko­tás adap­tá­ci­ó­ja, ame­lyet ok­tat­nak az egye­te­me­ken, ha­nem egy na­gyon is po­pu­lá­ris szer­ző, Stephen King egy­sze­rű tör­té­ne­te. Úgy tű­nik, az iga­zi me­sék men­te­sek az elit­iz­mus­tól.
Per­sze azért na­gyon is jól van „meg­csi­nál­va” a film, amely­ben Andy Dufresne (Tim Robbins) húsz­év­nyi rab­sá­gát kö­vet­het­jük vé­gig Shawshank bör­tön­ben. Fe­le­sé­ge és an­nak sze­re­tő­je meg­gyil­ko­lá­sa mi­att ke­rül rács mö­gé, ahol a ma­ga­san kép­zett volt ban­kár igen­csak ki­tű­nik az ol­vas­ni is alig tu­dó fe­gyen­cek kö­zül. Ám idő­vel ki­de­rül, nem azért más ő, mert ki­iga­zo­dik a szá­mok és be­tűk vi­lá­gá­ban, ha­nem mert van va­la­mi­je, amit a töb­bi­ek rég el­ve­szí­tet­tek.
Sod­ró tör­té­net, szép ké­pek, nagy­sze­rű szí­né­szek — ám úgy vé­lem, nem et­től olyan nép­sze­rű ez a film. Hi­szen sok olyan van, amely ren­del­ke­zik e jó tu­laj­don­sá­gok­kal, de csak ke­vés, amely szin­te min­den­kit el­va­rá­zsol. E film bi­zo­nyít­ja: a re­mény, a hit, a ba­rát­ság, a jó győ­ze­del­me az, amely iga­zán meg­érin­ti az em­be­re­ket egy tör­té­net­ben. És úgy gon­do­lom, ez igen­csak re­mény­kel­tő.