Csipkerózsika és a fiú

Za­lán át­ira­ta me­se a me­sé­ben. Egy nagy­ma­ma és egy nagy­pa­pa (Hor­váth Eri­ka és Ferencz Bá­lint) me­sé­li el a klasszi­kus tör­té­ne­tet uno­ká­já­nak, a kis Pi­ros­ká­nak (Zeck Ju­li) és a szom­széd fi­ú­nak (Kán­tor Zol­tán). Eb­ben nincs is sem­mi rend­kí­vü­li. Ám a hall­ga­tó­ság igen ak­tív — mint af­fé­le ön­tu­da­tos, ám né­mi­képp kot­nye­les gye­re­kek. Pi­ros­ka és a fiú be­le-be­le­szól a me­sé­be, ki­egé­szí­ti, ma­gya­ráz­za, oly­kor si­et­te­ti is a cse­lek­ményt, s az öre­gek igye­kez­nek meg­fe­lel­ni a bo­hó if­jak tá­masz­tot­ta el­vá­rá­sok­nak. Hogy eb­ből mi sül ki? Néz­zék meg az elő­adást!
A zá­ró je­le­net­ben a jó és a sér­tett tün­dér pár­be­szé­de után Csip­ke­ró­zsi­ka föl­éb­red, s meg­pil­lant­ja a (ki­rály)fi­út: „S te ki vagy, mondd, hogy ke­rülsz ide?” A fiú vá­la­szol: „Min­dent el­me­sé­lek, csak most men­jünk izibe, in­nen ha­mar!” De hát ho­vá? Ki­de­rül, hogy az if­jú meg­men­tő bi­ro­dal­má­nak ne­ve: Bol­dog­ság. A Nagy­pa­pa zár­sza­va pe­dig: „A já­ték vé­get ért, / vár min­ket már a mun­ka. / Hogy itt vol­tál, ne fe­ledd, / em­lé­kül egy mo­solyt küldj majd”.