Tízezer nap

Kósa Fe­renc film­je tíz­ezer nap — a har­min­cas évek­től a hat­va­nas éve­kig — tör­té­né­sét me­sé­li el. Hő­sei pa­rasz­tok — de leg­alább ilyen fon­tos „sze­rep­lő” a föld —, a szín­hely pe­dig egy fa­lu va­la­hol Ma­gyar­or­szá­gon. Bár a vi­lág­há­bo­rú­tól kezd­ve az ’56-os for­ra­da­lo­mig meg­an­­nyi vi­lág­for­má­ló ese­mény zaj­lik eb­ben az idő­szak­ban, még­sem ezek a fon­to­sak. Két ba­rát egy­más­sal és a fa­lu­kö­zös­ség­gel ví­vott küz­del­me ke­rül a kö­zép­pont­ba.
Szé­les Ist­ván­ra (Mol­nár Ti­bor) iga­zak Jó­zsef At­ti­la so­rai: „aki sze­gény, az a leg­sze­gé­nyebb”. Min­den ere­jét el­ve­szi az élet­ben ma­ra­dá­sért foly­ta­tott küsz­kö­dés, ezért sok­szor meg is aláz­za ma­gát. Ba­rát­ja, Bá­nó Fü­löp (Koltai Já­nos) pont az el­len­ke­ző­je. ő a lá­za­dó, a har­cos, aki szá­má­ra az ön­ér­zet olyan do­log, ame­lyet az em­ber akár az éle­te árán is meg­véd. Ket­te­jük sor­sán ke­resz­tül  lát­ha­tó­vá vá­lnak a fal­vak és ta­nyák nép­ének min­den­na­pos, még­is tör­té­nel­mi har­cai.
A balladisztikus hang­vé­te­lű al­ko­tás kü­lö­nös han­gu­la­tát nem utol­sósor­ban a for­ga­tó­könyv­írók­nak — köz­tük Csoóri Sán­dor­nak — és az ope­ra­tőr­nek, Sá­ra Sán­dor­nak kö­szön­he­ti. És per­sze a ren­de­ző­nek, aki­nek ez volt az el­ső já­ték­film­je. Kósa Fe­renc mun­ká­ja kül­föld­ön is el­is­me­rést ka­pott: az 1967-es cannes­-i film­fesz­ti­vá­lon el­nyer­te a leg­jobb ren­de­ző­nek szánt dí­jat.