Fotó: Katolikus Karitász
A magyar és a libanoni karitász korábban együttműködési megállapodást kötött, hogy közös program keretében segítsék a háborús menekülteket és az egyéb okokból üldözötteket Libanonban.
A mostani projekt célja a visszaélések, az erőszak és a kizsákmányolás áldozatainak védelme és rehabilitációja menedékhelyek, illetve az alapvető orvosi, jogi és pszichoszociális segítségnyújtás biztosításával.
Libanonban évtizedek óta jellemző jelenség, hogy tömegesen érkeznek az országba a női munkavállalók, akik családoknál végeznek házimunkát, és gyermekfelügyeletet látnak el. A háztartási alkalmazottak számos problémával szembesülnek a vagyontárgyaik, dokumentumaik elkobzásától a mozgásszabadságuk korlátozásán, a kommunikáció ellehetetlenítésén, a bérek ki nem fizetésén át egészen a fizikai, szexuális és erkölcsi visszaélésekig. Emellett az országban élő menekültek és a helyi lakosok körében is előfordul a nőkkel szembeni erőszak, valamint a családi és vallási okok miatti üldöztetés is. Mindezek következtében sokan menekülni kényszerülnek, s számukra a Libanoni Karitász által működtetett biztonságos menedékházak nyújthatnak ideiglenes otthont, védelmet és reményt az újrakezdéshez. A segítséget kérők általában nagyon kritikus állapotban kerülnek az intézményekbe, többen állapotosak, illetve újszülött gyermekükkel érkeznek.
A most indult támogatási program összértéke kilencmillió forint. A projektre vonatkozó szerződést Écsy Gábor, a magyar Katolikus Karitász igazgatója és Paul Karam, a Libanoni Karitász elnöke írta alá október 23-án Bejrútban. A karitász vezetői ezt követően ellátogattak az Olajfa menedékházba, ahol a nyolcvan bentlakóval is találkoztak. A lakók jelentős szerepet vállalnak az otthon működésében, ők látják el a főzést, a takarítást, így kisebb létszámú személyzetre van szükség. A rehabilitáció mellett képzések, foglalkozások keretében megtanulnak varrni, táskákat, karkötőket és egyéb használati tárgyakat készíteni.
Az egyik lakó, aki már biztonságban érezheti magát, mosollyal és hálával a szemében mesélte el a történetét: „Huszonkilenc éves vagyok, két gyermek édesanyja. A családom kérésére jöttem Libanonba, hogy segítsem a szüleimet. Két éve és két hónapja érkeztem meg egy családhoz, ahol többször megvertek, és a béremet sokszor nem fizették ki. Később bezártak a házba, és senkivel sem beszélhettem. Ezután döntöttem úgy, hogy megszököm. Egy templomba menekültem, onnét hoztak ide, a karitász menedékházába. Amikor ideértem, kétségbe voltam esve, és haza akartam menni. Felhívták a családomat, segítenek a jogi ügyekben, és mindent adtak, amire szükségem volt. Itt biztonságra leltem, megvédtek. Köszönöm!”
A menedékház vezetői elmondták, hogy a náluk védelmet élvező nők mindegyike súlyos traumát élt át, sokan vannak olyanok, akikkel egészen különös kegyetlenséggel bántak. Évekkel ezelőtt egy olyan lakója is volt a háznak, aki a munkáltatójától összesen kétszer kapott enni, akkor is csak a padlóra dobták neki a kenyeret, és csupán két perce volt elfogyasztani. Egyszer három napra bezárták egy szobába, s mivel sem enni, sem inni nem kapott, kénytelen volt meginni a saját vizeletét. Mire ez a rémálom véget ért, már csak harminckét kiló volt a súlya. Mindennap megverték pálcával vagy nadrágszíjjal. Egy nap aztán a kórházban ébredt, varratokkal a hasában. Néhány napi kórházi ellátás után a munkáltatói hazavitték, és ismét bezárták egy szobába, végül azzal álltak elő, hogy hazamehet. A kezébe nyomtak egy repülőjegyet, tízhavi helyett kifizették kéthavi munkabérét, kivitték a repülőtérre, és otthagyták. A biztonsági szolgálat munkatársai észrevették, milyen rossz állapotban van, így ismét kórházba került, majd onnan a menedékházba. Itt felépült, megtanult varrni és kézművestermékeket, táskákat készíteni. Gyógyulása után hazatért Togóba, s azóta kézzel készített képeslapok értékesítéséből tartja el magát.
Paul Karam atya köszönetet mondott a Katolikus Karitász szolidaritásáért, azért, hogy a házban lakók életébe reményt és változást hoz a magyar segélyszervezet. „Ezzel a programmal is láthatóvá válik, hogy egy család vagyunk” – fogalmazott a Libanoni Karitász elnöke.
Libanoni tartózkodása során a Katolikus Karitász vezetősége találkozott Joseph Spiteri apostoli nunciussal és Michel Aoun karitászért felelős maronita püspökkel is, akikkel a támogatás részleteiről, a helyi lakosok, valamint a menekültek helyzetéről, illetve a Libanoni Karitász munkájáról beszélgettek. Joseph Spiteri nuncius hangsúlyozta, hogy a libanoni keresztények száma folyamatos mozgásban van, ezért is nagyon fontos az itt élő keresztény közösségek – így a karitász – szolgálata, hiszen ez a megmaradás egyik legfőbb záloga. Az elégtelen állami szolgáltatások miatt a karitász – amely mind a tizenhat egyházmegyében jelen van – nélkülözhetetlen ellátást nyújt több területen is: egészségügyi szolgálatokat, iskolákat, védett házakat működtet. A helyi lakosok megélhetése, biztonsága és létbiztonsága, valamint a Libanonban különösen nagy számban (1,5 millió) élő menekültek megfelelő ellátása elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek az emberek ne máshol képzeljék el az életüket, hanem Libanonban, illetve a hazájukban.
