Emléktáblát állítottak Boldog Brenner János egykori lakhelyén, Pécsen
Fotó: Verébi Dávid István

 

Brenner János a gyermekkora egy részét a baranyai megyeszékhelyen töltötte, mivel édesapját a munkaadója átmenetileg Pécsre helyezte át. Ez idő alatt a Király utca 79. szám alatt található ház első emeletén laktak. Az emléktábla-állítást Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye kezdeményezte, aki maga is ebben a házban élte gyermekéveit.
Az emléktábla ünnepélyes átadásán Mádl Dalma mellett részt vett Brenner József, a vértanú testvére, Udvardy György pécsi megyéspüspök, valamint Páva Zsolt polgármester.
Mádl Dalma asszony az ünnepség elején felidézte emlékeit az egykori „szomszéd fiúkról”. Felelevenítette, hogy a legidősebb testvér, Brenner László már abban az időben foglalkozott a gondolattal, hogy szerzetes lesz. Dalma asszony nagyon szomorú volt, amikor a Brenner család Pécsről visszaköltözött Szombathelyre, mert igazi jó barátként tekintett a három testvérre. Beszéde végén kifejezte háláját, amiért Brenner János olyan bajtársa volt, aki ma már boldogként szolgálja a Teremtőjét.
Brenner József elmondta, hogy bátyjáról a boldoggá avatását követően minden településen megemlékeztek, ahol élt és működött. Szép befejezés, hogy Pécsett is emlékezünk rá, ahonnan tulajdonképpen elindult. Ne feledjék el, hogy van egy pártfogónk Istennél, hiszen biztos, hogy most már az égben van, és pártfogol bennünket. Nyugodtan imádkozzanak Brenner Jánoshoz! – biztatta a jelenlévőket a vértanú testvére.
Udvardy György pécsi megyéspüspök a beszédében a következőket mondta: „Az a tény, hogy együtt állunk itt egy forgalmas tér szélén, azt is jelzi, hogy az életszentség benne van az élet forgatagában.” A főpásztor imádságra buzdította az ünneplőket, valamint arra, hogy az emléktábla mindig emlékeztesse őket a hétköznapi életszentségre.
„Ez a tábla figyelmeztessen bennünket arra, hogy mindaz, amit kaptunk, felelősséget ró ránk, és arra is, hogy mindent, amit kaptunk, igyekezzünk a testvéreinken keresztül jó lélekkel odaadni Istennek” – fogalmazott Udvardy György, majd megáldotta az emléktáblát.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..