Erő és bátorság

Fotó: Nagy Anikó

 

Szentbeszédében az 1083. november 4-én szentté avatott, tragikusan fiatalon elhunyt trónörökösre emlékezett. A hagyomány szerint Imre herceg a székesfehérvári ferences templom helyén álló egykori palotában született. „Szent Imre ezer éve ifjú, sohasem öregszik, mert a fiatalok szívében követhető példakép életszentségében, tisztaságában, Istennek odaadott életében” – mondta a szentmise szónoka.
A pasztorális helynök felhívta a diákok figyelmét arra, hogy Imre bátorsággal harcolt az életszentségért. „A lelki életben szükség van a harcra és a lelki bátorságra, csak így járhatjuk végig az utat, amit Isten megkezdett bennünk. Ez komoly erőfeszítést, odafigyelést igényel. A város központjában álló szobor Szent Imrét kezében liliomot tartó hercegként ábrázolja, de az oldalán ott van a kard is. Mert senki sem lesz szent, aki nem akar küzdeni a lelkéért, Istenhez fűződő kapcsolatáért, embertársai szolgálatáért. Erő és bátorság kell a szent élethez.” Az iskolában folytatódó ünnepségen először az ötödik osztályosok adtak műsort. Majd bemutatkoztak az elsősök, és az iskola új tanulói fogadalmat tettek, hogy betartják az intézmény rendjét, figyelnek tanítójuk szavára, és lelkiismeretesen végzik a feladataikat.
Csák Lajos igazgató ünnepélyesen átadta az új diákoknak a Szent Imre-iskolás gallérokat és nyakkendőket, majd kezet szorított velük, s e gesztussal befogadta őket az iskola közösségébe. Ugrits Tamás püspöki biztos egy-egy kereszttel ajándékozta meg az elsősöket, hogy mindig emlékezzenek Isten odaadó, igaz szeretetére.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .