Mária néni 1908. február 27-én született Csemőn, szüleinek második gyermekeként. Élete, sorsa, családjának története, az örömök és a megpróbáltatások hazánk százéves történetének lenyomata is. 1915-ig három testvérrel gyarapodott a család. Aztán Atkári Mária 1926-ban, igen fiatalon férjhez ment. Hat esztendő alatt négy gyermeke született. A II. világháborúban, 1943-ban Mária néniről megállapították, hogy daganata van – meg kell operálni. Mivel szívét gyengének találták, altatás nélkül fogtak hozzá az operációhoz. Az orvos a műtét közepén döbbenten mondta: nem daganatos, hanem gyermeket vár, immár az ötödiket… Pusztai Imréné kihordta a magzatot, s megszületett János fia. Ekkor már Cegléd mellett, Kecskéscsárdán élt a család. Férje, Pusztai Imre a háború után – mivel nagy volt a takarmányhiány és ők gazdálkodók voltak – összegyűjtött annyi pénzt, hogy kétvagonnyi élelmet vásároljon az állatoknak. Valaki feljelentette, s szabotázsért fél év börtönre ítélték, valamint tíz esztendőre kitiltották Ceglédről. Budapesten dolgozott, oda költözött a család is. A vidéki, tanyasi élethez szokott Mária néni azonban nem érezte jól magát a városban. Érden vásároltak házat, melyben se víz, se villany nem volt. Ott élt 1980-ig, férje haláláig. Utóbb az 1943-ban született János fiához és annak családjához költözött. Negyvennyolc négyzetméteren laktak – öten. Pusztai János, aki a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi kapcsolatok igazgatóságának vezetője jelenleg, kénytelen volt nagyobb lakásba költözni. Így éltek egészen pár esztendővel ezelőttig, amikor a mendei idősek otthonába költözött édesanyja, hiszen ott folyamatos felügyelet, szakemberek serege veszi körül. Mende a váci egyházmegyéhez tartozik. Főpásztora, Beer Miklós püspök is köszöntötte “Mamit” – ahogyan hívják, hiszen egyik lánya pap fiút adott az egyháznak Országh Tibor személyében, aki gödi plébános jelenleg. De ünnepelte Mária nénit még keresztlánya, János fia, két gyermeke, hét unokája, tizenegy dédunokája is.
Bár már a II. világháborúban megállapították szívbetegségét – amiért nem is altatták el az operáció során -, ma sem szed semmilyen gyógyszert. Szeme jó, így horgolással tölti idejét. Évtizedek óta rendszeres olvasója az Új Embernek. Férje egykor az “egyházi adót” szedte plébániájuk területén, mindig hazavitte az újság friss példányát. Mikor fiához költözött, ők fizették elő a lapot, s küldetik most is az otthonba, hogy el tudja olvasni az egyház legfrissebb híreit, tájékozódjék az egyházi eseményekről.
Születésnapja alkalmából jó egészséget kíván neki az Új Ember minden dolgozója!
