Fotó: Merényi Zita
A főpásztor Cseh Zoltán plébániai kormányzóval és a környező plébániák papjaival együtt mutatta be a szentmisét a negyedszázaddal ezelőtt felépült templomban.
Erdő Péter bíboros homíliája a felolvasott evangéliumi részhez kapcsolódott.
„Szent Józsefben az Egyház méltán tiszteli a hit emberét, a Szent Család gondviselőjét, Mária jegyesét és Jézus nevelőapját. De tiszteljük benne a munka emberét is, aki szentül volt kétkezi munkás.
A munka egész életünket átfogó, értelmet, értéket adó hivatás. Az életünknek ad értéket, mert a munka az a tevékenység, amelynek révén az ember elhelyezi magát a világmindenségben, s megtalálja a szerepét, ha Isten akarata szerint végzi a feladatát.
A magántulajdonhoz való jog nem adhat alapot a munkának és mások fejlődésének akadályozására. A tulajdon ugyanis a javak egyetemes rendeltetésének, és így az emberi közösség iránti felelősségnek a mértékéhez igazodik. A magántulajdonnak a munka szolgálatában kell állnia, nem pedig fordítva. Érvényes ez a termelőeszközökre, a pénzügyi és a technikai eszközökre, de a szellemi javakra is – mondta a bíboros.
Vannak azonban olyan idők, amikor a dolgozó embernek meg kell állnia, és az ünneplésre, a pihenésre kell fordítania a figyelmét. Ezért is olyan fontos a vasárnap és az ünnepek megszentelése.
Nagy öröm, hogy Paskai László bíboros úr éppen huszonöt évvel ezelőtt áldotta meg ezt a szép templomot. Becsüljük meg, mert Isten háza ez az emberek között, igazi plébániatemplom – hangsúlyozta Erdő Péter.
E sorok írója huszonöt évvel ezelőtt részt vett a templom megáldásán. Akkor, néhány évvel a rendszerváltás után, a szabadság szele, a kibontakozó egyházi élet lehetősége különös örömet jelentett az embereknek. Valósággá vált a remény, hogy szabadon, a hatalom megfélemlítését magunk mögött hagyva élhetünk, dolgozhatunk, járhatunk templomba. E felszabadultság egyik szimbóluma volt a kőbányai Szent György-templom megáldásának ünnepe, hiszen évtizedes próbálkozások és vágyak teljesülése volt az esemény, amelynek szálai 1947-ig nyúltak vissza.
Abban az évben ugyanis a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban megszüntették a kápolnát, ahová a környéken lakó hívek misére jártak. Kőbánya akkor a főváros peremének számított, távol esett a legközelebbi templom. A Szent László-plébánia területéből kihasítva Mindszenty bíboros ezért létrehozta a Szent György-egyházközséget. A közösség megvásárolt egy ingatlant, amelyben korábban étterem működött. Azt használták kápolnaként, de kultúrteremnek kellett hívniuk, nehogy a hatóság bezárassa.
A közben plébániai rangra emelt egyházközség nem kapott engedélyt templomépítésre. Szerencsére a kultúrteremként nyilvántartott épület elkerülte az államosítást. 1956-ban újból megpróbáltak templomépítési engedélyt szerezni, de a szabadság ideje rövid volt ehhez. Maradt a 96 négyzetméteres kápolna és a remény. A környéken lakótelep emelkedett, a város határa is kitolódott, de templom még mindig nem épülhetett. Az akkori főpásztor, Lékai László bíboros támogatta a templomépítés gondolatát, s az Állami Egyházügyi Hivatal két év alatt engedélyt is adott rá. Mindez már 1984-ben történt. Sirkó Simon ekkor már tizenkét éve szolgált az egyházközségben káplánként, illetve 1981-től plébánosként. Az engedély megszerzése után, 1986. április 27-én, Lékai bíboros jelenlétében, a Szent György-napi búcsú és bérmálás keretében tartották az alapkőletételt. Két év alatt felépült a plébánia, irodával és hittanteremmel. A Bertalan Gyula által tervezett templom és altemplom makettje 1989 nyarára készült el. Sirkó Simonnak valóra vált az egyik reménye: 1990. június 2-án ezüstmiséjét már az altemplom fölött, a későbbi templom helyén állva mutathatta be.
Német, osztrák, belga és holland támogatással épülhetett fel a templom. Segítettek a ciszterciek, akik a westmalle-i kolostorban gazdálkodnak, és a bevételüket szétosztják a világ minden táján élő rászorulók között. Segített az Internationaler Bauorden szervezet és a bécsi karitász is. A Kirche in Not (Szükséget Szenvedő Egyház) segélyszervezet is jelentős támogatást nyújtott, és számos holland, illetve belga fiatal is járt Kőbányán, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a templom felépüléséhez.
Mellettük a plébánia területén élő, nyolcezer fős katolikus közösség legaktívabb tagjainak – körülbelül ötszáz hívőnek – a segítsége mintegy 30-40 millió forint értékű társadalmi munkát jelentett. Enélkül talán el sem készülhetett volna a templom, hiszen így is 30 millió forintot kellett az idők során kifizetni anyagra és a mesteremberek munkájáért. A főegyházmegyétől 6 millió forintot kaptak a templomépítésre, amiért az ünnepen is köszönetet mondtak a főpásztornak.
A huszonöt évvel ezelőtti templommegáldásra emlékező szentmise végén a jelenlévők vetített képes előadást nézhettek meg az elmúlt két és fél évtized eseményeit és az építkezést megörökítő fotókból. Volt, aki egy-egy anekdotával egészítette ki a látottakat, olykor nagy derültséget keltve a nézők között. A vetítés után a főpásztor vezetésével sokan levonultak az altemplomban lévő urnatemetőbe, hogy a korábbi plébánosok sírjánál imádkozzanak. Ezt követően családi napot tartottak a templom kertjében.
