Rácsodálkozni Isten szavának szépségére
Fotó: Lambert Attila

Hogyan határozható meg, mi a gregorián?

– A gregoriánnak van egy tudományos jellegű és egy liturgikus meghatározása. Az előbbi szerint az Egyház egyszólamú éneke, amellyel megszólaltatja a liturgia részét képező szentírási szövegeket. Tehát a liturgiában elhangzó szövegek dallamáról van szó. Liturgikus szempontból pedig a gregorián az Egyház énekelt örömujjongása afölött, hogy hallja Isten szavát, amit a maga megtapasztalt valóságában tovább is ad, tehát igehirdetés is egyben.

Mikor alakult ki a gregorián?

– A tulajdonképpeni gregorián stílus a IX–X. században jött létre, ekkorra alakult ki az alaprepertoár. Később, a XI–XII. században aztán ez még sok-sok tétellel kiegészült, s minden, ami ezután következett, már a kialakult stílus folytatása volt.

Említette a liturgia részét képező szentírási szövegeket. Milyen szövegek ezek?

– Amikor a szentmisén vagy a zsolozsma alkalmával felcsendül a gregorián dallam, akkor laikus füllel hallgatva talán hajlamosak vagyunk elvonatkoztatni attól, mi is szólal meg valójában. A gregorián dallam viszont nem vonatkoztat el ettől. Ami megszólal, az a Zsoltárok könyve, néhány ószövetségi, illetve újszövetségi szövegrész. Minden zsoltárt úgy dolgoz fel a dallam, hogy már benne rejlik a szöveg krisztológiai értelmezése. Hogyan kerül ez bele a dallamba? Úgy, hogy akik a dallamokat komponálták, nemcsak olvasták a Szentírást és elmélkedtek fölötte, hanem ismerték a hozzá írt kommentárokat is, amelyek például Szent Ágostontól vagy Beda Venerabilistől származtak. Ami­kor a gregorián dallamok szerzői elolvasták ezeket, új értelmet nyert számukra a zsoltár, és ennek megfelelően jegyezték le a dallamokat. Így fogalmazódott meg, hogy mit is közvetít számukra az ószövetségi dallam.
Ez egyrészt prófécia, másrészt tipológia, és az egésznek új értelmezést ad. Példaként megemlítem a Stuttgarti zsoltáros könyvet: a könyv szkriptora képeket festett a szövegekhez és széljegyzetekkel is ellátta azokat, Szent Ágoston kommentárjai alapján. A kép és a kommentár egységet képez. Ugyanez igaz a gregoriánra is: a dallam magában foglalja a szöveget és a kommentárt is, a kettőt együtt.

A gregorián tehát az ószövetségi zsoltárokban gyökerezik, ráépült a zsinagóga körül kialakult énekekre?

– A gregorián dallamkincs kialakulásában valóban szerepet játszott a zsinagógai istentisztelet énekmódja, de ahogy a kereszténység terjedt, úgy találkozott a különböző népekkel és azok kultúrájával, zenei kincsével. Ezek mind meghatározták a fejlődését. A gregorián ma a római Egyház hivatalossá vált éneke, de ahol kialakult, az a VIII–X. századi Karoling-kori Európa. Szoros értelemben véve azonban nem tartozik hozzá például a mozarab dallamkincs és a legősibb modális dallamkincsünk, az ambrozián énekmód.

Mennyiben változott meg a gregorián szerepe a liturgiában, miután létjogosultságot nyert a szentmisén az evangelizáló zene? Ezek kiegészítik egymást, vagy két teljesen külön zenei műfajról van szó?

– Már a kérdésben benne foglaltatik a válasz, ugyanis az egyik liturgikus zene, a másik pedig evangelizáló vallásos zene. Így mindkettőnek megvan a maga helye, létjogosultsága és jelentősége. A gregorián ének teljesen hozzákapcsolódik a liturgikus szöveghez. Nem mondhatjuk, hogy az Egyház megfeledkezett a gregoriánról, mert az énekes mise dallamai gregorián dallamok. Amikor a pap azt énekli, „Az Úr legyen veletek!”, az egy gregorián dallam, legyen bármilyen egyszerű is. Ugyanígy a Miatyánk is. Az egy másik kérdés, hogy van-e olyan énekegyüttes, amely képes a Graduale vagy az Antiphonale dallamkincsét énekelni egy adott közösségben. Ehhez folyamatos énekgyakorlatra van szükség. Ezek az énekek ugyanis nem a hívek számára íródtak. Gondolok itt a bevonulási vagy az áldozási énekre, amely a Graduale Romanumban szerepel.
A gregorián éneknek viszont van egy sajátossága: pontosan közvetíti számunkra egy szentírási szöveg belső, mély tartalmát. Ezért is írja a II. vatikáni zsinat, hogy a gregorián ének igazából a mintája azon énekeknek, amelyek a későbbi korokban keletkeztek. A gregorián énekhez való idomulás határozza meg egy-egy új dallam örökérvényű voltát. Azt már a gyakorlat mutatja meg számunkra, hogy melyek ezek a dallamok: azok, amelyek – ahogyan azt a gregoriánnál is látjuk –, alkalmazkodnak a szöveg belső, mély teológiai dinamikájához. A másik kérdés, hogy hol született ez a dallam. Ha ugyanúgy az Isten csendjében keletkezett, mint a gregorián, akkor szentté válik, és azáltal is, hogy találkozik a szent szöveggel: az imádságos csend, a kontempláció és a Szentírás találkozása egy emberben, és ennek zenei kifejezése. Sok fiatallal beszélgettem erről a kérdésről, és egyetértettünk abban, hogy ilyen jellegű, elmélyült zenére van szükség a templomokban, és nemcsak a gregoriánnak, a klasszikus polifóniának vagy a népénekeinknek kell képviselniük ezt, hanem az újabban keletkező dallamoknak is. Az pedig, hogy az ilyen zenének milyen a kísérete – gitár, lant, furulya vagy hegedű –, másodlagos kérdés.

Immár hetedik alkalommal rendezték meg Vácott a nemzetközi gregorián fesztivált. Kinek az ötlete volt eredetileg ennek az eseménynek a létrehozása?

– A fesztivál szülőatyja Béres György atya volt, aki, miután 1956-ban külföldre távozott, a hatvanas években a Bécsi Egyetemen tanította a gregoriánt, illetve a gregorián szemiológiát, ami az ősi kódexekben található neuma- (hajlítást jelző írásjegy) lejegyzések tudománya. Ezt a tudományágat ő terjesztette el Magyarországon, még az 1980-as években. Egyébként nem is annyira tudományág ez, sokkal inkább egy zenei imádság, annak bizonyítéka, hogy ősi kódexeink milyen kifinomultan és gyönyörűen jelezték a kinyilatkoztatás és a dallam kapcsolatát a liturgiában. A nyolcvanas években már több nyugati országban – így például Belgiumban, Watou városában is – tartottak nemzetközi gregorián fesztiválokat, amelyeken a legjobb szkólák vettek részt, hogy együtt énekelhessék, pontosabban a lehető legszebben imádkozhassák a szent szövegeket. Így merült fel Béres György atyában az ötlet, hogy Magyarországon is jó volna meghonosítani a gregorián fesztivált.

Volt-e valami, amiben az idei fesztivál különbözött a korábbiaktól?

– Egészen más jellegű volt, mint a korábbiak. Elhangzottak tudományos előadások is, amelyek bemutatták, hogy mi a gregorián, milyen forrásai vannak, és hogyan adhatjuk elő. Ez érdekes téma azok számára is, akik már hallottak valamit a gregoriánról, de nem mélyültek el a tanulmányozásában, viszont szeretnének többet megtudni róla. A fesztivál másik jellemzője volt a számos imaalkalom. A résztvevők kifejezetten igénylik, hogy a rendezvény elmélyült, ünnepélyes imafesztivál legyen. Egy egész napot végigénekeltünk gregorián dallamokon. A jelen lévők így lehetőséget kaptak arra, hogy megtapasztalhassák, milyen volt a VIII., IX., X. században kibontakozó és virágzó Egyház imaélete, amely elsősorban a szerzetesi kolostorokban valósult meg. Ne felejtsük el, hogy a kolostorokban született meg az európai kultúra. A szerzetesek persze nemcsak imádkoztak, hanem dolgoztak is, az „Ora et labora” szellemében. Lényegében az imádság és a munka állandó váltakozása hozta létre Európát és az európai kultúrát. Az imádság szentelte meg a kultúránkat, s ez adta meg máig tapasztalható sajátos jellegét.

Amely azonban sajnos egyre inkább háttérbe szorul, és a mindennapokban már alig mutatkozik meg.

– Mai világunk sokban különbözik a régebbi korokétól, de hadd idézzem a Szentírást: „Az okos gazda kincsesládájából mindig régit és újat vesz elő.” Az Egyház folyamatosan változott, alakult a történelem során, és nincs ez másképp ma sem. Az Egyháznak mindig Krisztushoz kell idomulnia. Ma is az a feladatunk, hogy hirdessük a világban az örömhírt, mindig Krisztusra tekintve. Az már egy másik kérdés, hogy miként szólíthatjuk meg a világot napjainkban. Az üzenet közérthetővé tétele azonban nem járhat együtt az elvilágiasodásunkkal, mindig krisztusiaknak kell maradnunk.

Milyen reményt hordozott a fesztivál?

– Azt, hogy megerősíti az Egyházzal és Krisztussal való közösségünket. Ez volt a rendezvény fő célja. A másik pedig, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen mély spirituális többletet ad az egyénnek és a közösségnek is a gregorián ének. Amikor Németországban előkészítették az új énekeskönyvet, végeztek egy felmérést, amelyből kiderült: ott működnek gyümölcsöző közösségek, ahol az Istenhez fűződő kapcsolat a liturgiában kontemplatívabb jelleget ölt. Ott, ahol többet énekelnek gregoriánt, időt és alkalmat adva Istennek arra, hogy a dallamokban és a szövegekben ő maga szólaljon meg. A gregorián mise Graduale – olvasmányközi ének – tétele vagy a Tractus tétel sokszor igen hosszú. A Graduale Romanumban található olyan traktus, amely hat-hét oldalas. A szöveg önmagában rövid, de ha valaki hosszabb ideig énekli, azzal megadja a lehetőséget a hallgató számára, hogy minden egyes szót megízleljen. Az pedig, hogy egy csodálatos dallamon keresztül hallgatja az ember Isten szavát, lehetővé teszi, hogy belesimuljon a hatalmas, transzcendens szépségbe.
A mai korban különösen aktuális az a mondás, hogy „Olvasd a Szentírást, ízleld az összes szavát, s találd meg benne az üzenetet a magad számára”. A Graduale vagy a Tractus rengeteg időt ajándékoz az embernek ahhoz, hogy gyönyörködjön Isten szavában. Pontosan ez a gregorián lényege, hogy az, aki hallgatja, elcsodálkozik Isten szavának szépségén, ugyanakkor időt ajándékoz Istennek, hogy szóljon hozzá. A gregorián a legegyszerűbb, legszelídebb módon veszi rá az embert arra, hogy az idejét odaadja Istennek. Ne rohanj, hallgasd meg, hogy mit akar mondani neked Isten! Amikor Nagy Szent Gergely pápát a gregoriánnal kapcsolatba hozva ábrázolják, mindig úgy jelenítik meg, hogy egy galamb – a Szentlélek – súgja neki a dallamokat. A Lélek így súg az Egyháznak. Hallgassuk meg mi is, mit súg nekünk a gregorián dallamok révén.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.