Püspöki kinevezések 1944-ben

A javában dúló II. világháború viharaiban sokat jelentett az a vigasz, lelki segítség, imádság, amelyet az egyház nyújtott híveinek. Ráadásul az egyre nehezebb ellátás közepette az egyházi szociális, egészségügyi és gyermekgondozási intézmények tény leges támogatást is adtak. Az egyházmegyék – élükön a megyés püspökökkel – minden tőlük telhetőt megtettek a rászorulók testi-lelki vigasztalására. De ekkor már hosszú ideje betöltetlen volt a szombathelyi, a veszprémi és szegedi püspöki szék. Angelo Rotta pápai nuncius és Serédi Jusztinián prímás, esztergomi érsek hónapok óta tárgyalt, gyűjtötte a véleményeket és a javaslatokat a szóba jöhető jelöltekről.

 

 

Végül XII. Piusz pápa 1944. március 3-án Hamvas Endrét (1890–1970) csanádi, március 4-én Mindszenty Józsefet (1892–1975) veszprémi, és Kovács Sándort (1893–1972) szombathelyi püspöknek nevezte ki. A kinevezést a felszentelés és a beiktatás szokta követni, amely azonban sokszor hónapokkal később történt. De a háborús események, az 1944. március 19-i német megszállás miatt a prímás és a nuncius fontosnak tartotta, hogy a három kinevezett püspököt 1944. március 25-én egyszerre szenteljék püspökké Esztergomban, és mihamarabb foglalják el székhelyüket. A három új püspök jelentős változást hozott a magyar püspöki karban, amint ezt a konferencia előadói bizonyították.


A tudományos ülést Kiss-Rigó László püspök nyitotta meg, aki utalt arra, hogy a püspöki székben ő Hamvas Endre utóda, de azt is hangsúlyozta, hogy esztergomi egyházmegyés papként nagyon büszke Mindszenty Józsefre, akinek személyét, életművét példaadónak tartja. A konferencia szervezője, Zombori István történész bevezetőjében hangsúlyozta, hogy ez a hármas püspöki kinevezés azokban a napokban alapvető fontosságú volt az ország helyzetét tekintve, különösen a német megszállás miatt. A székhelyüket elfoglaló püspököknek kellett megnyugtatni papjaikat, híveiket, és helytállni a háborús körülmények, a zsidódeportálások, a szovjetek előrenyomulása, illetve a Szálasi-féle nyilas hatalomátvétel közepette. Személyes példaadással, a papok buzdításával, a sorsközösség vállalásával igyekeztek fenntartani az emberek lelki nyugalmát, és biztatni a híveket, hogy ne meneküljenek el.
A Gál Ferenc Főiskola docense, Latorcai Csaba előadásában arra mutatott rá, hogy konszolidált, „békebeli” körülmények között a püspökök a parlamentben, a felsőház tagjaként beleszólhattak a politika, a törvényhozás munkájába. Ám a körülmények alakulása miatt a három új püspök érdemben már nem tudott bekapcsolódni ebbe a munkába, sőt hamarosan a felsőház is megszűnt. Balogh Margit professzor asszony új források alapján mutatta be azt a sokoldalú információszerzést, amely Mindszenty József püspöki kinevezését megelőzte. Kiderült, hogy a lelkipásztori gyakorlattal rendelkező, jó szervező, szigorú, aktív apát-plébánost már korábban is jelölték püspöknek, de csak ezúttal került sor kinevezésére. Az előadás beszámolt egy érdekes, eddig ismeretlen, titkos diplomáciai küldetésről is, melynek során Mindszenty 1943-ban Rómában részt vett egy, a Szentszékkel folytatott fontos tárgyaláson.

 

 

Rétfalvi Balázs, a szombathelyi püspöki levéltár kiváló ifjú szakembere részletesen bemutatta, hogyan lett a kecskeméti katolikus élet köztiszteletben álló, ismert, nagy tekintélyű papjából szombathelyi püspök. Kitért arra a korabeli szóbeszédre is, mely szerint Kovács Sándor személyes jó kapcsolatot ápolt Horthy kormányzóval, és ez is hozzájárult kinevezéséhez. Az előadó megjegyezte, hogy az említett kapcsolatra vonatkozóan eddig nem sikerült hiteles dokumentumot találni.

 

Zombori István, a Gál Ferenc Főiskola docense egy eddig ismeretlen forrás, Hamvas püspök 1944–45-ben írt kézírásos naplója (amelyet az ÁVH 1951-ben a püspöknél tartott házkutatás alkalmával foglalt le) alapján ismertette azokat az eseményeket, amelyek 1944 szeptembere és 1945 tavasza között zajlottak. A szovjet csapatok október 10–11-én foglalták el Szegedet, és lett a város a Budapest felé vonuló szovjet csapatok központja. A püspök személyes példájával bátorította papjait és a szegedieket a helytállásra. Pál József professzor több évtizedes kutatásai alapján azt a kiemelkedő aktivitást vázolta, amellyel Hamvas püspök a zsidók üldözését ellenezte. Számos sajtócikkben, a hatóságokhoz írt tiltakozásban szólított fel az embertelen intézkedések, a megbélyegzés, a gettók létrehozása és a deportálások ellen. A prímáshoz írt levelében sürgette, hogy az egész püspöki kar nevében tiltakozzanak a kormánynál. 1945–46-ban, amikor a hazai németséget a Szovjetunióba deportáló, illetve Németországba kitelepítő törvények megszülettek, fellépett a kollektív bűnösség elvének gyakorlata ellen.

 

Miklós Péter, a Gál Ferenc Főiskola és a szegedi egyetem tanára arról az ellentmondásos kapcsolatról számolt be, amely az 1944–1951 közötti politikai életben jelentős szerepet betöltő Balogh István, Szeged-Alsóközpont plébánosa és Hamvas püspök között állt fenn. A Balogh páterként is mert pap a szegedi Dél-magyarország című lap tulajdonosaként, majd 1945-ben miniszterelnökségi államtitkárként, később országgyűlési képviselőként együttműködött a kommunista rendszerrel. Ugyanakkor hűségéről és egyháza iránti tiszteletéről mindig igyekezett biztosítani püspökét. Ez a kettősség sokáig nem volt tartható. Többszöri figyelmeztetés után a püspök felfüggesztette Baloghot, s ennek az intézkedésnek a feloldására csak 1951-ben, a pap politikai karrierjének befejezése után került sor.

 

A konferencia számos igen érdekes körülményt tárt fel, jelezve, hogy a magyar egyháztörténet újabb és újabb források előkerülése révén számos részlettel gyarapszik. De az is világossá vált, hogy ez a három püspök, szakmai, emberi kiválósága, hivatástudata révén a lelkipásztori tevékenységben látta a legfőbb feladatot. Ez azért is fontos, mert ők hárman csaknem három évtizeden át vezető személyiségei voltak a magyar katolikus egyháznak. A főiskola Klebelsberg Terme méltó körülményeket biztosított a konferenciának, köszönet érte Kozma Gábor rektornak.

 

(Archív fotók az 1944. március 25-i esztergomi szentelésről, a Szombathelyi Püspöki Levéltár gyűjteményéből)