Pünkösdi vastaps a pesti ferences templomban

Vékey Mariann énekkara, a törökbálinti Cantabile kórus egy Vivaldi- és egy Liszt Ferenc-művel emelte dallamkeretbe a hangversenyt. Róka Szabolcs énekmondó Balassi versét lanttal kísérve, énekelve dicsérte az áldott szép pünkösdöt, majd megelevenítette a csángó tavaszt, s az első ősbemutatóként a délvidéki Tari István költő Tüzes nyelvek című költeményét mutatta be reneszánsz életérzéssel.

A közönség nagy tapssal köszöntötte a templompadból felálló Ágh István Kossuth-díjas, Balassi-kardos költőt. Az ő Farsangi pünkösdölés című versét Szűts István zenésítette meg, s maga kísérte zongorán az énekest, Bedőcs Imrét.


A Misztrál együttes lépett az oltár előtti térbe: a zenekar Balassi Széllel tündökleni kezdetű versével hevítette a pünkösdi hangulatot. Ezt a költeményt már korábban megzenésítette Tóbisz Tinelli Tamás. Egy Babits-vers következett: Csak egy kis méhe, zeneszerző Török Máté; majd ősbemutatóként Kiss Benedek, ugyancsak Balassi- kardos kortárs költő Pünkösd havában című poémáját Heinczinger Miklós megzenésítésében mutatta be a zenekar.

A templom falai között szokatlanul: a zeneszámok elhangzása után többször felhangzott a vastaps, s az énekek közötti köszöntéseket, lelki gondolatokat is tapssal jutalmazta a közönség, amelynek soraiban hívők és nem hívők egyaránt helyet foglaltak.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.