Pedagógusnak lenni méltóság
Fotó: Merényi Zita

 

A székesegyházban jelen lévő közel kétezer pedagógust és a helyi közélet képviselőit Juhász Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke köszöntötte. A szentmise kezdetén a bazilikában összegyűlt hívek a Szentlelket hívták segítségül.
Erdő Péter a szentmisén elmondott homíliájában arra emlékeztetett, hogy az evangéliumban Jézus keményen bírálja a kor értelmiségét, az írástudókat és a farizeusokat. Ők voltak akkoriban a nép szellemi vezetői, Mózes törvényének hivatalosan elismert szakértői. Jézus a szemükre veti, hogy a törvényt elviselhetetlen igává tették, s elhanyagolták a belső meggyőződést és a szívbeli szeretetet Isten és az emberek iránt.
Minden társadalomnak megvannak a maga farizeusai és írástudói, akik a közvéleményt formálják, akiknek befolyásuk van a döntésekre, a nevelésre, az emberek viselkedésére. Ehhez a csoporthoz tartozni, ilyen szerepet betölteni hatalmas felelősséggel jár. A XX. században minden értelmiséginek szembe kellett néznie azzal a kérdéssel, hogy felsorakozzon-e valamely divatos ideológia mögött, és zárójelbe tegye-e saját meggyőződését. Julien Bendának Az írástudók árulása című munkájából kiindulva a nagy magyar katolikus író, Babits Mihály (1883–1941) azt állította, az értelmiségiek igazi árulása nem az, hogy gyakran olyan értékeket és viselkedési modelleket kínálnak a társadalomnak, amelyeket maguk nem követnek. A valódi árulás az, amikor biztosan látják az értékeket és a helyes utat, a társadalomnak mégis annak éppen az ellenkezőjét javasolják.
Egy harmadik magatartás is lehetséges. Az, amikor mérvadó értelmiségiek már nem látják világosan a követendő értékeket, sőt, nem is hisznek abban, hogy ilyen értékek egyáltalán léteznek, még­is vezető szerepet vállalnak, s az értékek nélküli életet állítják követendő mintaként mások elé.
A mai evangéliumi részletben Jézus azt hangsúlyozza: tanítványai ne hívassák magukat rabbinak, mesternek vagy tanítónak, mert az egyetlen igazi tanítójuk maga Krisztus. Erre napjainkban is emlékeznünk kell – figyelmeztetett a főpásztor. Itt nem önmagukban a szavak, a megnevezések a fontosak, hanem az, hogy kinek a tekintélyével adunk eligazítást másoknak az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban. „Nem arról van tehát szó, hogy katasztrófa történik, ha valaki egy papot atyának szólít, vagy ha egy pedagógusnak megadja a hivatásával együtt járó tiszteletet, és tanár úrnak nevezi. Az itt a kérdés, hogy nekünk, mai keresztényeknek mi az igazodási pontunk.” Ha keresztények vagyunk, Krisztust kell a központnak tekintenünk, hiszen benne jelentette ki önmagát Isten. Ő valóságos Isten és valóságos ember, történelmi személy, akinek életét, művét, tanítását hitelesen megismerhetjük az Újszövetség könyveiből, az Egyház hagyományából és részben bizonyos külső forrásokból is. Krisztus személye és üzenete nem az önkényes fantáziálás és a szenzációhajhász feltételezések szabad prédája. Krisztus munkatársai vagyunk mindnyájan, „papok és világiak, hittudósok és tanárok, oktatók és nevelők a katolikus iskolákban, de másutt is, az élet minden területén. Ehhez a felelősségteljes küldetéshez kérjük mindannyiunk számára Isten áldását az előttünk álló tanévre!” – zárta homíliáját Erdő Péter.

*

A szentmise után a bíboros, Papp Miklós görögkatolikus lelkipásztor és Molnár-Gál Béla kazincbarcikai iskolaigazgató előadását hallgathatták meg a résztvevők.
Erdő Péter a katolikus iskolák XXI. századi szerepéről beszélt, történelmi visszatekintést is nyújtva e témában.
Mint mondta, az V–VI. században a Római Birodalom nyugati tartományaiban fokozatosan összeomlott az addig jól működő oktatási rendszer. A barbár királyságok idején megnőtt az igény arra, hogy a püspökségek mellett egyes kolostorokban, sőt a helyi lelkipásztori központokban – a plébániákon – oktassák a gyerekeket és a fiatalokat.
Az újkori laikus állam és a reformáció megjelenésével azonban hazánkban is kezdett teret nyerni az oktatás szekularizációja, kialakult a világi népoktatás. Már ebben az időben, de a II. világháború utáni államosításkor is felmerült a kérdés: hogyan lehet a katolikus életszemléletet továbbadni színvonalas oktatással, neveléssel.
1990-ben az új, szabadon választott kormány jelentős szerepet szánt az egyházaknak az oktatásban, a nevelésben, a szociális és az egészségügyi ellátásban. Ám az egykori szerzetesrendek, melyek ezeket az intézményeket működtették, a szocializmus ideje alatt megszűntek, illetve tagjaik jelentős része a rendszerváltás után már idős volt. Bár az egyházak visszakapták egykori – javarészt rossz állapotba került – épületeiket, ezek működtetése sok esetben nehézségekbe ütközött.
A katolikus életszemlélet továbbadásában a család is fontos szerepet tölt be. A szülőknek az állam által előírt közoktatás keretei között a saját világnézetüknek megfelelő képzést kell választaniuk gyermekeik számára. A katolikus iskolák óriási feladatot látnak el – mondta Erdő Péter bíboros, majd hozzátette: fontos, hogy tanáraink, nevelőink ismerjék a hitünket, és elkötelezetten vegyék ki a részüket ebből a történelmi léptékű küldetésből.
Papp Miklós görög­kato­likus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola docense Teológiából pedagógusnak lenni címmel tartott előadást. Rámutatott: a pedagógus Isten teremtő munkájának folytatója, hiszen mindenki úton van az örök élet felé, a gyermekek is.
Az előadó kerékhez hasonlította a pedagógusok életét és munkáját. Ha a kerék egy-egy része rosszul működik is, attól az egész még képes a tengelye körül forogni. Csak a tengelynek kell épnek lennie, ez pedig maga a spiritualitás – fejtette ki Papp Miklós.
Arra is figyelmeztetett, hogy a tanár idősebb korára könnyen morgós öreggé válhat, ha nem vet számot azzal, hogy önmagában és a rábízott gyermekekben is az isteni teremtést folytatja. Minden oktatónak és nevelőnek tisztában kell lennie azzal, hogy pedagógusnak lenni méltóság, melyre a Szentlélek keni fel az embert.
A gyermekekkel foglalkozók nem postások, akiket nem érdekel az üzenet tartalma. Nem csupán a szaktárgyak oktatói, hanem a hit építői is – tehát tulajdonképpen papok. Ezért fontos misére járniuk, még akkor is, ha valamilyen oknál fogva nem járulhatnak szentáldozáshoz – hangsúlyozta Papp Miklós.
Az előadó beszélt az egyetemes értékekről, például a családról, a becsületről, a kultúráról. Szólt azoknak a pedagógusoknak a felelősségéről is, akik esetleg nem vallják a katolikus értékeket. Úgy fogalmazott: legalább ne legyenek kerékkötői ezeknek.
Molnár-Gál Béla diakónus, a kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium igazgatója a hátrányos helyzetű tanulókról és szüleikről tartott számtalan példával illusztrált előadást. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet meghatározása csupán viszonyítás kérdése – mondta az intézményvezető. – Ezeknek a tanulóknak is érezniük kell az életükben a pedagógusok jelenlétét. Ez megerősítés számukra, amit úgy élnek meg, hogy Jézus eljött közéjük. Mindehhez fontos a hit, a humor és a hatékonyság. Az utóbbival kapcsolatban Molnár-Gál Béla hangsúlyozta: meg kell érteni, hogy ezek a gyerekek otthon nem tudnak tanulni, a családban nem feltétlenül a jó példát látják maguk előtt, ezért az iskolában és a kollégiumban kell biztosítani ezt számukra. A pedagógusok felelősségét hangsúlyozva Molnár-Gál Béla figyelmeztetett: Tudnunk kell, hogy ezeket a fiatalokat a Jóisten küldte hozzánk.

*

Az előadások után Ternyák Csaba érsek átadta az idei Szent Gellért-díjakat, majd ünnepélyesen megnyitotta az egyházmegyében az új tanévet.
A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát Ágoston Zsolt, Bencsik Lajosné, Farkasné Besenyei Mária, Kalóné Kovács Mária, Menyhártné Kormos Klára, Molnár Csaba és Szekeres Istvánné vehette át. A díj arany fokozatában részesült Barta Judit, Lanszkiné Donkó Márta, Putz József és Sándorné Tóth Éva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..